XXIX Maius MMXVII AD

Arrabona

Római város Felső Pannoniában.



Nevét az Arrabo (ma is Rába) folyótól nyerte, a melynek torkolatánál feküdt. Romjait a mai Győr város belső részei fedik.



Ptolemaeus és a Tabula Peutingeriana csak a folyót említik, ellenben az Itinerariumban helyen Arrabona accusativusban is fordul elő, először mint a Brigetiót Carnuntummal összekötő dunai útvonal egyik közbülső állomása, 30 római. mérföldre Brigetiótól, másodszor mint a Sabariából (Szombathely) kiinduló út végpontja, s harmadszor ugyancsak mint végpontja a Sirmiumtól Sopianaen (Pécs) át vezető útnak.

Nem volt ugyan legio állomáshelye, de geográfiai fekvésének jelentősége, különös tekintettel a Dunán innen lakó quadusok és suevusok betöréseire, nem kerülhette ki a rómaiak figyelmét. Mint a nagyszámú katonai feliratokból kitűnik, melyet Győrött s környékén (Ebersdorf, Mártonhegy, Őrkény, Puszta Szent-Pál) kerültek napfényre, a legjobban megerősített pontnak kellett lenni Brigetio és Carnuntum között.
Az őrszolgálatot a I. segédlegióhoz tartozó különböző lovas segédcsapatok (alae) teljesítették, még pedig – időnként egymást felváltva – az alae l Augusta Ituraeorum, az alae I Arvacorum az alae Pannoniorum s legtovább az alae I Ulpia contariorum.

Az ituraeusok lovasosztályában szolgált a többiek között egy Itureából (Syria) származó katona, kinek neve Baryethes Regebali f(ilius) volt, s a sírkövét Baramna Beliabi f(ilia) s Bricbelus frater állították
Egy mártonhegyi sírfelirat megemlékezik az I. segédlegio zászlótartójáról s egyik társáról, kik mindketten a háborúban estek el. Egy-egy nyomot hagyott hátra még Arraboniában az alae III Augusta Thracum melynek rendes tartózkodási helye Adiabumban volt, a cohors Alpinorum is.

A IV. században a Notitia Dignitatium szerint Arrabona őrségét képezte egy cuncus equitum Stablesianorum s az equites promoti s ugyanott székelt a praefectus leg. X. et XIV. gem. militum libumariorum.

Arrabona emlékei közül említést érdemel egy feliratos kő, melyet 137-ben Hadrianus császár tiszteletére emeltek, a ki tudvalevőleg, mielőtt császár lett, Alsó Pannonia helytartója volt; továbbá egy másik oltár melyet 207-ben Sept. Severus és Caracalla idejében Egantius Victor helytartó szentelt föl.

Nem lehet kétség, hogy Arrabona mint polgári telep is jelentékeny volt, különösen virágzó kereskedelme lehetett a szomszédos barbárokkal. Községi szervezetéről azonban hallgatnak a feliratok.


Az ókori Arrabona

A Felső-Dunántúlon Arrabona már a római korban a Kelet-Nyugat irányú hadi és kereskedelmi útvonalak természetes csomópontjaként jelenik meg, mivel az Aquincumból Vindobonába vezető út a Rábát és a Rábcát csak a dunai torkolatnál léphette át. Ezt a természeti „adottságot” - a folyók és az utak „találkozását” - tekintik sokan a város kialakulását meghatározó legfontosabb tényezőnek, amihez hosszú időn keresztül az említett stratégiai jelentőségű Káptalan domb azzal járult hozzá, hogy biztosította a hadászati szempontból fontos helyen a megfelelően védhető tábornak, várnak a helyét.

A római hadsereg nyugati irányból, a mai Ausztria területéről hatolt be a Kisalföldre és a Rábaközbe. A terület sokáig Noricum tartomány része volt. Időszámításunk után 30 körül a Rába és Mosoni-Duna összefolyásánál – a mai Káptalandombon – katonai tábort építettek A tábort előbb csupán árok és föld-fa szerkezetű sánc vette körül, belsejében szegényes barakkok álltak. A római „coloniát” a Rába folyó kelta elnevezéséről – Arrabo – Arrabonának keresztelték el. A tábor falai között Claudius császár és a Flaviusok alatt lovas alakulatok, soraikban szír íjászok táboroztak.

A második évszázadban az itureai íjászokat lándzsások váltották fel. Az újonnan érkező megszállók a barakktábor épületeit lebontották, az erősséget kőfallal vették körbe és területének mélyebb részeit agyaggal töltötték fel. A négyzet alaprajzú tábor- castrum –körvonalait a fő égtájakhoz igazították.
A várfalakat patkó formájú tornyokkal erősítették meg: ezek magassága megközelítette az öt métert, szélességük három méter körül mozgott. A falakon belül szűk, egyenes utcákat jelöltek ki: ezek mentén többségükben katonai célú épületeket emeltek. A római katonák hozzátartozóik számára az erődítménytől keletre és délre, a Brigetioba és Savariaba vezető utak mentén emeltek házakat. Az apró, falusias jellegű polgári település – vicus – szerény, fagerendákból összerótt kunyhókból állt.

Később, a III. század elejétől a lakóházak egy része már kőből épült. Voltak házak, melyeket oszlopos tornáccal tettek lakályosabbá. Ilyen épületcsoportot ástak ki a mai Széchenyi téren. Az újabb kutatások vörös téglás házak maradványaira találtak a győri állomás előtti terecskén – Honvéd liget – is. A katonák táboruktól délre, a Rába partján mozaikokkal díszített, nagyméretű közfürdőt is építtettek maguknak. Legnagyobb temetőjük a Belvárostól keletre, a mai Gyárváros területén helyezkedett el.

Van olyan vélemény, miszerint a római megszállás kezdetén (I. sz. 50 körül) a Kálvária dombon kelta akropolisz emelkedett, míg a rómaiak kőből építették fel katonai táborukat Káptalandomb központtal. A tábor körül volt a canabae, a katonaváros, a mai Széchenyi tér környékén derékszögű, északi- déli irányú utcarendszerrel, egészen a mai Bajcsy-Zs. útig, a Vas G. utcáig, ill. a Kazinczy u.-ig. A canabae leég a II. század végén (nem ez az utolsó nagy tűzvész ezen a területen), majd újjáépítik.
Lakott hely volt már ebben az időszakban a pápai út környéke is. A „kolónia” a 166-181 közötti markomann-szarmata támadások során súlyos károkat szenvedett. Az erőd és település 364-375 között, a germánok és hunok megújuló rohamai után fokozatosan elnéptelenedett. Nem sokkal ezután Arrabona castrumából is visszavonták a római katonaságot.

Az erődfalak közé a környék lakossága költözött. Az V. század első harmadában a várost utolsó római lakói is elhagyták: az itt élő, akkortájt már nagyobb részt keresztény lakosság hazatért Itáliába. A római telep tehát a IV. sz.-ban (a Széchenyi tér környéke) - a Római Birodalom széthullásával összhangban elnéptelenedik. Amikor a hunok 434-ben szerződés formájában megkapták Pannónia nyugati részét, az egykor virágzó római település – Arrabona – eredeti formájában már nem állt. A romos várfalakon belül szerény falu – fából összetákolt házak sora – fogadta a hunokat.
Az előkelő, tágas villák omladozó falait az északról beköltöző szvébek szegényes építőanyagokkal egészítették ki és tették alkalmassá a lakásra. Az ásatások azt bizonyítják, hogy a hunok központi táborukat nem itt, a római város helyén, hanem az egykori Arrabonától távolabb építették fel.
A Pannonhalma mellett fellelt kincsek gazdagsága mindenesetre arról árulkodik, hogy a hunok a mai Győr közelében jelentős településsel rendelkeztek.



Forrás:
Pecz Vilmos: ÓKORI LEXIKON
Készült az 1902-1904 között Budapesten, a Franklin Társulat által 2 kötetben kiadott mű reprintje alapján.
A MEK-változat az ISZT támogatásával készült
Hungarológiai Alapkönyvtár

http://mek.oszk.hu/03400/03410/html/