logo

XXVI October AD

A római fürdő.

A római fürdők nagyon sokáig csak régészeti szempontból voltak érdekesek a kutatók számára. Tipizálás, alaktani elemzés, illetve az építkezéssel járó költségek, társadalmi hatások kerültek előtérbe. A gazdaságtörténeti érdeklődést követően az 1990-es évek kezdetén jelent meg a mentalitástörténeti kutatás, amely sokkal inkább a fürdőzési szokásokkal, az ehhez kapcsolódó társadalmi gyakorlattal foglalkozott. Olyan, korábban elhanyagolt, résztémák mint a nők, a tolvajok, rabszolgák kutatása is fellendült. Jelen dolgozatban is ezt a vonalat akarom követni.

Ha a XXI. század távlatából közelítünk a római fürdőkhöz, akkor először is tisztázni kell a fürdő értelmét, fogalmát a rómaiak szemszögéből. Egy római házban nem kaptak helyet olyan helyiségek mint a fürdő, toalett, vagy külön konyha és étkező. Ha valaki fürödni akart, leszámítva, ha elég gazdag volt és rendelkezett saját káddal, egy közintézményt kellett igénybe vennie. A forrásokban két eltérő szóval illetik a fürdőt: therma és balnea. A két fogalom használata nem következetes, szinte szerzőnként változó, de még egy szövegen belül is többször előfordul mind a kettő.
A részletes filológiai fejtegetések helyett a szakirodalom alapján egy konszenzusra hozva tekintsük a balneat a köztársaság korának kevésbe díszes, kisebb fürdőire, míg a therma a császárkori díszes és hatalmas fürdője. A szóhasználat még nem magyarázza meg, miként tekintettek a fürdőkre.

Itt az ideje, hogy megkérdezzünk egy rómait, milyennek tartja a fürdőt. Részletes képet kapunk Plinius leveleiből, amikor saját fürdőjét mutatja be:

„Azután következik az elég széles, hideg vizű fürdőszoba, melynek
két szemben lévő falánál egy-egy medence áll. Elég tágasak, itt fürödve azt
hiheted, hogy a tengerben lubickolsz. Szorosan mellette a kenő-, az
izzasztószoba, a fürdő fűtőszobája, majd még két fürdőszoba, inkább
csinosak, mint fényűzőek. Igen ügyes megoldással kapcsolódik hozzájuk egy
medence, amelyből a benne úszó kiláthat a tengerre. Nem messze van a
labdázóterem, ide még a legnagyobb hőség idején is csak alkonyatkor süt be
a nap.”
(Muraközy Gyula fordítása)


Az építészet tágabb körű értelmezését alapul véve egy érdekes elméletet olvashatunk a témában. 1960-as évek elfogadott nézete, hogy az épületek szimbolikus tartalmat fejeznek ki egy társadalmon belül.
A fürdő a rómaiak számára a természet egy megszelídíthetetlen elemének a legyőzését jelentette, a víz meghódítását. A császár számára a fürdő azt jelentette, hogy hatalma van a víz felett, képes megszelídíteni azt. Nem csak a természet meghódítása, a fürdőkultúra elterjesztése a leigázott népek romanizációját is szolgálta.

romaikor_kep



A császár saját maga után nevezte el a fürdőt, ezzel is kifejezésre juttatva alkotását, illetve az egymást követő császárok versengését a luxus és az építkezések fokozása terén. Egy ilyen monumentális alkotás a társadalmon belül a hatalmi viszonyokat is jelképezi. Írott forrásokat nem helyettesítenek, de segítenek megérteni a császári retorikát. A fürdők a római társadalomban a hatalom jelképei.
A győzelmi oszlopokkal ellentétben a fürdőknek szerepe volt a hétköznapokban, ismerték, látogatták őket. A római civilizáció technikai szintje, vagyoni nagysága és a város pompája egyesült bennük. E felett azt is mutatták, hogy egy rómainak hatalma van a többi fölött. A fürdők Róma kicsinyített másai, világ a világban, szimbolikusan a romanitas kifejezése. A fürdővel a császár paternalista szerepet kaphatott, mint aki a Róma és a birodalom számára megadja a fürdőzés örömeit.
Nyilván nem filantróp érzelmek vezérelték, sokkal inkább le akarta kötelezni alattvalóit, akik csak tőle várhatták egy ilyen méretű építkezés megvalósítását. A fürdőzés kiváltsága megvásárolható lett, rangra való tekintet nélkül, tehát a széles társadalom igénybe vehette, ahogy a császár is a nép egésze felett uralkodik.

A római fürdőkben mindenki szabadon járhatott kelhetett, tehát egy olyan hely volt, ahol a társadalom különféle tagjai találkoztak egymással. Bárki megvehette magának a fürdők kényelmét és sokan éltek is a lehetőséggel, mivel olcsónak számított. Aki származására, vagy bármi másra hivatkozva megpróbálta kisajátítani, az átlépett egy íratlan társadalmi szabályt. A társadalmi keveredés viszont nem érvényesül korlátlanul.
A gazdagok a méltóságukat (dignitas) szögre akasztva mentek be a fürdőbe, de ragaszkodtak társadalmi státuszokhoz odabent is. Ezt fejezték ki ékszereikkel, szolgáikkal, megjelenésük pompájával. Kiemelkedtek a közrendűek sorából így is. A társadalmi színház létrejötte csak az előadás idejére működött, amíg a fürdőt használták. Akárcsak a színházi előadás, ez a látszat egyenlőség is csak illúzió, kifejezése életszerű csupán.

A közös fürdőzés nem testi szükséglet, hanem kulturális választás. A testi örömök barátságosabbá teszik a helyet, a fürdő ezzel találkozóhellyé és a társadalmi érintkezés helyévé válik. A fürdőzés orvosi szempontból is előnyös, nem csak kellemes érzetet kelt, gyógyító hatása is van. Továbbá a rendszeres fürdőzés a civilizáltság érzetét és a lelki tisztaság tudatát kelti.



Kaszab Róbert