logo

XVIII Martius AD

A gyermekek helyzete

1. Különös megbecsülésnek örvendett a császárság korában a gyermek: ez a társadalmi életben nem volt új mozzanat, hanem öröklődött a hellenizmus idejéből. Már a Kr. e. 5-4. századtól fogva szaporodnak a gyermek-ábrázolások, a hellenizmus idején pedig a gyermek ábrázolása a művészetek kedvenc témájává lett. Nagyobb gondot fordítottak a nevelésre, felnőttek kezdték figyelni a gyermekek játékait, a gyermekek az irodalomban is helyet kaptak. Mindez nemcsak a vezető társadalmi osztályokra áll.
Papiruszok tanúsága szerint sok apró vonás mutatja a gyermekek felé forduló figyelem, valamint a gyermekekhez való szívélyes viszony jeleit az alsóbb néposztályokban is. Különösen sok példát tudunk szülők és gyermekek, valamint testvérek meleg és bensőséges együttélésére. Egy a római haditengerészethez besorozott egyiptomi újonc pl. első kötelességének tartja, hogy hírt adjon szüleinek magáról és elküldje a „gyorsrajzoló" által készített arcképét:
„Szeretném megcsókolni kezedet - írja apjának -, mivel oly jól neveltél." De még évek múlva is, mikor már élettársa és gyermeke van, „nem mulaszt el egy alkalmat sem, hogy a maga és övéi hogylétéről hírt ne adjon".
„Akárcsak Istent, úgy kell tisztelni szülőanyánkat", - írja egyik levelében. Nem egyszer találkozunk az aggódó szülői szeretet önkéntelen megnyilatkozásaival is: „Meg ne feledkezzél megírni, hogy s mint vagy. Hiszen tudod, mennyire aggódik az anya gyermekéért." „Mindenek előtt azért könyörgök - írja egy bizonyos Serapias gyermekeinek -, hogy jó sorotok legyen. Ez nekem mindennél fontosabb. Imádkozom is értetek Sarapis úrhoz, és könyörgök hozzá, hogy jól menjen dolgotok."

Tanulságosak azok a levelek is, amelyekben könnyelmű vagy éppen rossz útra tért gyermekek, ill. azok szülei szólalnak meg. Ilyen pl. az, amelyet Deissmann Lk. 15,11-32 analógiájára a „tékozló fiú levelének" nevezett el. „Könyörgök hozzád, anyám - írja benne a rossz útra tévedt fiú -, engesztelődj ki. Egyébként tudom, mit követtem el önmagam ellen. Meg is bűnhődtem érte kellőképpen. Tudom, hogy vétkeztem.. , A kényeztetett gyermek naiv erőszakosságának és önfejűségének remek példája a kis Theon panaszos levele atyjához, aki nem vitte el őt Alexandriába:
„Szépen cselekedtél, nem vittél magaddal a városba. Ha nem akarsz magaddal vinni Alexandriába, biz én nem írok neked levelet, nem is szólok hozzád és nem is kívánok majd jó egészséget neked. Ha pedig Alexandriába mész, nem adok neked kezet és nem köszönök többé... Anyám azt mondta Archelaosnak: Agyongyötör engem, vidd el!... Küldj hát értem, könyörgök. Ha nem küldesz, sem enni, sem írni nem fogok..."
Máskor viszont az Alexandriában katonáskodó fiú szemrehányásokkal telve panaszkodik anyjának és kéri, küldjön neki pénzt és ruhaneműt. Vagy egy édesapa ír panaszos levelet fiának, hogy sem levelére nem válaszol, sem haza nem jön, holott a gazdaságban nagy szükség volna rá és távolléte miatt odahaza nehézségek támadnak.

Végül ugyancsak tanulságos az a rövid levél, amelyben egy Eiréné nevű asszony fejezi ki részvétét egy fiát gyászoló családnak: „Ügy elszomorodtam és úgy sirattam a megboldogultat... s mindent, ami illő, megtettem én is, enyéim is... De hiszen ilyesmi ellen semmit sem lehet tenni. Vigasztaljátok hát egymást!..."
Ez a részvétlevél rezignált tanácstalan ságával széles rétegek hangulatát fejezi ki és megrázó módon tanúsítja, hogy az átlagos antik ember vigasztalan volt a halál hatalmával szemben.

romaikor_kep



2. A család belső légkörét és a gyermek helyzetét nemcsak az említett és hozzá hasonló mozzanatok világítják meg. Voltak más és az említettekhez képest ellenkező előjelű körülmények is. Ilyen volt mindenekelőtt a születések korlátozása és az ijesztően elterjedt gyermektelenség. Ez sem volt új jelenség. Görögországban már a hellenizmus századai előtt is kevés volt a gyermek. Már ebben az időben elterjedt a születéskorlátozás a csecsemőgyilkosság (pontosabban a csecsemők kitétele) formájában. Főként a leánygyermekeket tették ki. Két fiút általában szívesen felneveltek, viszont alig akadt olyan család, ahol két leánygyermeket felneveltek volna. Görögországban ezért már a Kr. e. 2. század végétől elnéptelenedés, ill. az őslakosság kihalása volt megfigyelhető.
Rómában azonban sokáig nem ismerték a születéskorlátozást. Erről tanúskodik pl. az is, hogy nemcsak a Quintus és Sextus volt gyakori név (ezek a nevek azt mutatták, hogy az illető a családban az 5., ill. 6. gyermek volt), hanem akárhányszor előfordult a Decimus is, aki az illető a család tizedik gyermeke volt.
Azonban a gyermekáldásnak ez a bősége Rómában is megszűnt a köztársaság utolsó századában és elterjedt a „két gyermek"-rendszer, sőt gyakoriak voltak a gyermektelen házaspárok is. Ezért volt kénytelen Augustus ismert házasságvédelmi törvényeivel kedvezményeket biztosítani a legalább háromgyermekes családoknak és az örökösödési jogot is korlátozni: akinek nem volt legalább három gyermeke, nem örökölhetett teljes joggal és végrendeletében nem rendelkezhetett a teljes vagyonával.
A szegényebb néposztályoknál ez időben is előfordult még a gyermekek kitétele. Egyesek így szabadultak a számukra terhes gyermekek felnevelésétől, mások talán a kitett gyermekeket összeszedték és saját hasznukra - nyilván rabszolgaként - nevelték fel őket06.

3. A korhangulatra jellemző, hogy a császárság korában egyre nagyobb hangsúly esik gyermekek részvételére a különféle vallásos kultuszokban. Kedvelt ábrázolás Isist mutatja a Horus-gyermekkel: Harpokratesszel. A képben részben az anyai szeretet, részben pedig az „isteni gyermek" szimbóluma kap kifejezést67. Tudjuk azt is, hogy a gyermekeket szívesen avatták be a különféle misztériumokba is68.


Forrás: Kovács Károly - Hellénizmus, Róma, Zsidóság