logo

XIV December AD

A hunok.

A hunok megjelenése a Római Birodalom határainál változást hozott a kárpát-medencei Barbaricum kapcsolatrendszerében, mely mind az itt élt népekre, mind pedig a pannoniai tartományokra kihatottak.
A 370-es évek elején a Volgánál feltűnő hunok sajátos stratégiájuk és fegyverzetüknek köszönhetően több támadási hullámban először az alánokat, majd a gótokat győzik le. Mint az a későbbiekben is megfigyelhető a legyőzött népek jelentős része betagozódik a Hun Birodalomba, vezetői a hunok oldalán fontos szerepet játszanak a különféle katonai operációkban. Ez történt a gótok egyik csoportjával, az osztrogótokkal. Hermanarik osztrogót király hadseregének legyőzése után, talán földrajzi helyzetüknél fogva, csupán kisebb csoportjuk tudott a római területre menekülni.

Az Erdélyt is uralmuk alatt tartó vizigótok a 376 őszen és a Dnyeszter melletti vereségüket követően felvételüket kérték a Keletrómai Birodalomba. A dunai tartományok Valens császár jóváhagyását követően befogadták a gótokat. E későbbi események tekintetében kétségtelenül elhibázott döntés hátterében többféle okot feltételezett a kutatás.
Valens szerepének kiemelésével általában azt hangsúlyozták, hogy az ariánus császár, az ariánus gótok betelepítésével akarta megerősíteni e vallási irányzat birodalmi szerepét. Az újabb vizsgálatok kimutatták, hogy a döntést elsősorban a kelet-balkáni provinciák elnéptelenedésének orvoslásával, valamint a római hadsereg harcértékének növelésével lehet magyarázni.

A gótok letelepítése ugyanis új adófizetőket jelentett volna, melyhez az al-dunai tartományok benépesítése csatlakozott. Igen fontos szempont volt – éppen a keleti határok mentén kiújult harcok miatt – a római hadsereg kiegészítése gót egységekkel. Harcértéküket már jól ismerték a római tábornokok, mivel a 330-as években számos hadjáratban vettek részt különböző gót segédcsapatok.
A gótok letelepítésére tett kísérletek azonban a tartományi vezetés alkalmatlansága miatt nem vezettek sikerre és a fegyveres egyre inkább elégedetlenkedő jövevények a provinciális lakosság alsóbb rétegeinek támogatásával „jótevőik” ellen fordultak. A császárok azonnal intézkedtek, de a koordinálás hiányosságai és a gótok ravasz cselei Valens és a keletrómai haderő jelentős részének pusztulásához vezettek a hadrianopolisi csatában. A gót csoportok az ezt követő mintegy száz évben, állandó problémákat okozva, többször megjárják az illyricumi és balkáni provinciákat, míg egy részük Hispániában és a másik pedig Itáliában létre nem hozza saját királyságát. A római kormányzat 376 őszét követően nem a kül-, hanem a belpolitikai problémaként foglalkozott.

A gótok felett aratott győzelmek után a hunok nem támadták meg a római határokat, melynek magyarázatát a gótoktól megszerzett területek konszolidálásában kereshetjük. Kisebb nagyobb-csapataik, mint arról számos forrás beszámol, zsoldosként részt vettek a nyugatrómai kormányzat különféle germán ellenes akcióiban.
A Kárpát-medence hun hatalmi szférába való kerülésének időpontjáról a római és bizánci források nem szólnak. A vandálok és szvébek egy részének nyugatra vándorlása 402 és 406 között nagy valószínűséggel ezzel állhatott kapcsolatban. A dunántúli provinciákról sajnos éppúgy nem állnak rendelkezésünkre adatok, a régészeti leletanyag egy része azonban arról árulkodik, hogy még az 5. század első évtizedeiben határvédelemmel és a tartományigazgatási struktúrák meglétével kell számolni.

A hadrianopolisi csatát követő majdnem két évtizedben mind a két birodalomfélnek kiváló szolgálatokat tesznek a belső ellenségekkel való küzdelmeikben. Első támadásuk éppen a 395. évi hatalomváltás miatt történhetett. Mint az számos esetben megfigyelhető (ld. pl az alamannok támadásai esetében) talán egy visszatérő csapatuk számolhatott be I. Theodosius halála után kialakult kaotikus állapotokról, melyben a Római Birodalom különféle germán származású katonai és polgári vezetői játszottak kiemelt szerepet. Támadásuk az Al-Dunán és a Kaukázuson keresztül történt és nagy riadalmat váltott ki nem csupán a császári kormányzatokban, de a gótok között is. A hun hatalmi súlypont nyugatra tolódását jelzi a havasalföldi megtelepedésük.

A római kormányzat a már bevált eszközöket alkalmazza esetükben is, melynek legjobb példája Gaina gót hadvezér és csapatának megsemmisítése. A konstantinápolyból elmenekült Gainast és csapatát megsemmisítik a hunok. Uldin elküldi fejét amiért ajándékokat kapott, amiért aztán békeszerződést kötött hunokkal. A nyugatrómai Birodalom is kihasználta komoly harcértékűket, mivel Honorius támogatására Stilicho segédcsapatokat hívott I. Alarik és Radagaisus gótjai ellen.
A Keletrómai Birodalommal kialakított szövetséges viszonynak Arcadius halála vett véget. Uldin csapatai 408 nyarán lerombolják az Al-Duna északi partján fekvő ellenerődöket, majd elfoglalják Castra Martist. A kezdeti sikereket azonban a bizánci csapatok komoly ellenállása miatt nem tudják kihasználni, így 412-ben kénytelenek békét kötni. A konstantinápolyi küldöttség a Don torkolata közelében találkozik Karaton hun nagykirállyal. Újabb támadásuk egy évtizeddel később 422-ben éri Thraciát.

A 420-as évek első felében Ruga nagykirály átteszi a Hun Birodalom székhelyét a Kárpát-medence Tiszától keletre eső síkságára. Ekkortól kezdve figyelhető meg Kárpát-medencében a 3. és 4. századi fejedelmi temetkezéseket is meghaladó gazdagsága a sírmellékleteknek. Ennek okát a nyugatrómai birodalommal kapcsolatban kereshetjük – kidolgozni. Itt keresi fel Ioannes császár megbízásából Aetius, hogy hun segédcsapatokat kapjon a keletrómaiktól támogatott III. Valentinianussza szemben. Aetius azonban későn érkezik, de a hun csapatoknak köszönhetően nem éri bántódás, sőt komoly katonai pozícióhoz jut. 426-tól hun segédcsapatokkal harcol a vizigótok ellen Galliában.
A Hun Birodalom térnyerése következtében mind a nyugati, mind pedig a keleti birodalomrész dunavidéki kapcsolatrendszerei már csak a hunokkal állhatnak fenn. A hun kötelékbe tartozó népek csak a hun politika végrehajtóiként jutnak szerephez. Ugyan – mint arról Priscos beszámol – egyes vezetőik megkörnyékezésével Konstantinápoly kísérleteket tett a számára kellemetlen hun nagykirály likvidálására. Ez azonban gyorsan kitudódik és a visszájára sül el.

A 420-as évek közepétől figyelhető meg a hun politika kettőssége a birodalomrészekkel kialakított kapcsolataiban. A Nyugatrómai Birodalom zsoldjában egyre komolyabb hun kontingensek vesznek részt Aetius vezetésével a galliai, raetiai és noricumi germán támadok visszaverésében.
437-ben a burgundok szenvednek megsemmisítő vereségek. E segítségnek azonban ára volt, melynek emlékei Honorius késői, Iohannes és III. Valentinianus solidusai, melyek ugyan kevesebben vannak, mint a II. Theodosius veretei, ám ennek ellenére számuk nem elhanyagolható. Sajátos jelenség a római-hun kapcsolatrendszerben, hogy a 430-as években hun uralom alá kerül Valeria és Pannonia Prima. Ezt Aetius 433-ben történt kegyvesztésével szokták magyarázni, aki a császári udvarból Pannonián keresztül egyenesen Rugához menekült, és 434-ben hun hadsereg élén juttatja vissza a hatalomba. Az ekkor kötött szerződéssel szokták magyarázni a két provinciaátadását, de valójában nem állnak rendelkezésre ezzel kapcsolatban források.

A hunok érdeklődése a keleti birodalomrésszel szemben is megélénkül, melynek kezdetét támadásuk jelzi. Ennek a hadjáratnak Ruga halála és feltehetően a nygkirályi címért folyó belső küzdelem vett véget. Konstantinápoly, mivel erői máshol vannak lekötve, így a korábbi korszakok példáját követve a Duna északi partján fekvő Castra Constantia erődjénél (Margusszal szemben) békét köt a hunokkal..
A béke azonban mindössze hat évig tart, amikor Bleda értesülve a keletrómai csapatok Szicilia elleni sikertelen támadásáról, valamint a perzsákkal vívott harcairól, 440/441-ben elfoglalja Moesia Prima városait és a Száván át megtámadja és beveszi a 427 óta keletrómai Pannonia Secundát, valamint annak központját Sirmium városát.

441/442-ben Attila és csapatai is csatlakoznak a támadáshoz és sorra foglalják el a balkáni városokat (Naissus, Serdica, Philippopolis), majd a Chersonesos-félszigeten legyőzik Aspar keletrómai tábornok seregét. Akciójukat a 443-ban kötött Anatolius senator első békéje zárja, melyben 6000 font arany kárpótlást és 2100 font évpénzt sikerül kicsikarniuk. Konstantinápoly inkább fizet, csak hogy keleten lekötött csapatait tehermentesíteni tudja.

A hunok mindkét birodalomrészhez fűződő kapcsolataiban változás következett be Attila hatalomra kerülését követően. A hun belső hatalmi struktúrát sem hagyta érintetlenül Bleda halála. Az összeesküvésben résztvevő katonai vezetők szerepe, etnikai hovatartozástól függetlenül felértékelődik.
Attila változtatott a korábbi gyakorlaton is. Míg Ravenna Savia provinciát volt kénytelen átadni, amelyhez a magister militum cím és a vele járó jövedelem társult, addig Konstantinápoly ismét egy súlyos hun támadással szembesült. A 447. januári földrengés hírére a hunok és germán szövetségeseik lerohanják és végigpusztítják a Balkánt.

Ugyan Konstantinápoly elfoglalása a gyorsan felépített falak miatt elmaradt, de Dacia Ripensist és Moesia Prima tartományokat egészen Naissusig megszállják a hunok. Attila e területeken lakatlan határzónát akart kialakítani. Ezzel kapcsolatos követjárások egyikének keretében látogatott Priscos a hun udvarba. 450. tavaszán megkötött Anatolius 2. békéjében e területekről Attila ugyan lemondott, de ennek ára volt. A változásokat a kutatók egy része a nyugat ellen tervezett hadjárataival igyekezett magyarázni, melynek célját eddig nem sikerült teljes mértékben tisztázni.
451-ben a hunok és germán szövetségeseik a kor viszonyai között hatalmas haderővel indulnak Gallia ellen. A hadjárat a szövetségesek lassúsága és a koordináció hiánya miatt troyesnél ér sikertelen véget. Aetius és vizigót szövetségesei ugyan nem tudják legyőzni, de mivel Attila elhagyja a csatateret, így őket tekinthetjük az igazi nyerteseknek. A következő évben újabb értelmetlen hadjáratra indulnak a hun csapatok Észak-Itália ellen.

Aquileia ostroma után a Pó-sikságra betörve egészen Mediolanumig haladnak előre, amikor a járványok és éhség miatt kénytelenek visszafordulni. A konstantinápolyi hatalmi változások jutatták a császári trónra Marcianus tábornokot, aki beszüntette az évpénz fizetését és csapataival hátbatámadta Attilát.
A hunok helyzetét csak súlyosbította a nagykirály 453. tavaszán bekövetkezett halála. Utódja legidősebb fia lett, aki ellen előbb öccsei, majd Ardarik gepida király vezetésével a volt szövetséges népek esküdtek össze. A Nedao folyónál vívott csatában Ellak elesett és a hunok elvesztették a kárpát-medencei és közép-európai területeiket. A keletre menekült hunokat még egyszer Dengitzik szervezte meg, de a Keletrómai Birodalom ellen harcolva 469-ben életét vesztette.




Prohászka Péter


(Részletek az Imperium et barbaricum. Kapcsolatrendszerek a Kárpát-medencében a római birodalom és a barbár népek között a római császár- és koranépvándorlás-korban című doktori disszertációból).