logo

XXIV Junius AD

Kelet-magyarország a Római korban 5 rész

Arról, hogy kik voltak Dácia romanizmusának hordozói, akik az alaposan kiirtott dákok helyett a kultúrbirodalom életformáját itt felvirágoztatták, már a személynevek vizsgálatával kapcsolatban fogalmat nyerhettünk; az ott nyert tanulságokat érdemes azonban kissé általánosabb keretben is szemügyre venni.
Abból a figyelemreméltó tényből kell kiindulnunk, hogy bár a birodalom keleti feléből származó egyének Dácia társadalmában és gazdasági életében jelentős szerepet játszottak, és bár a görög műveltség és nyelvterület közelsége is hozzájárulhatott volna ahhoz, hogy görög nyelvűvé legyen e tartomány, Dácia mégis latinná lett. Hogy Dáciát maga a római állam is a birodalom latin feléhez számította, s nem a hellénizmust, hanem a romanizmust segítette itt diadalra, azt a provincia intézményei eléggé bizonyítják. E mellett azonban Dácia nyugati-latin jellegében lehetetlen észre nem vennünk nyugatról származó lakosságának döntő súlyát. Joggal kérdezhetjük azonban, kik voltak ezek a nyugatról jött telepesek?

Mindenekelőtt azt kell kiemelnünk, hogy magának Itáliának alig volt közvetlen része nyelve és szelleme dáciai elterjesztésében: az anyaország ezúttal már csak a nagy- vagy dédanya hivatását töltötte be, nem a szülőanyáét. Láttuk már, hogy ha az előkelő méltóságok viselőitől eltekintünk, akik a provinciában csak átmenetileg töltöttek be valamely állást, és kirekesztjük az italikus centuriókat, akik néhány év múlva rendszerint más országokba helyeztettek át, Dáciában csak igen csekély számú italikust találunk.
Ismeretes, hogy Traianus- mint már előtte Nervais-a népesség megfogyatkozása miatt és gazdasági okokból megtiltotta az italiirusok kivándorlását a tartományokba. Az is tudott dolog, hogy Vespasianus óta az italikus legénység egyre nagyobb mértékben megfogyatkozott a légiókban és Traianus korában már alig volt itáliai származású katona a polgárcsapatokban, melyek keretét már provinciálisok töltötték ki; utána pedig meg éppenséggel nem kaptak többé sohasem Itáliából utánpótlást a dáciai ezredek.

Azt, hogy italikusok helyett kik alakították ki a dáciai romanizmust, a dunai provinciák rómaisága keletkezésének tágabb keretben való vizsgálatával állapíthattuk meg. Minél messzebb jutunk ltáliától északkeletre, annál jobban hanyatlik a romanizmus színvonala is, mint ahogy a fény is gyengül, ha a fényforrástól távolodunk. S minél messzebb jutunk Itáliától errefelé, annál inkább elvész a romanizmus polgári jellege is, annál inkább a hadsereg veszi át e feladatot az italikusok természetes kirajzása helyett: ez egyszersmind azt is jelenti, hogy a magánosok önkéntes kezdeményezése helyébe a kollektív szervezet, az állam akarata lép.
Ezt a folyamatot nemcsak térben, hanem időben is tudjuk követni. A dalmát tengerpart a Kr. e. Il. században, Dél-Noricum a Kr. e. I. században, Dél-Pannania a Kr. u. I. század első felében az Alpokon áthatolt italikusok kereskedelmi és gazdasági vállalkozása általlett rómaivá; Kelet-Pannania és Észak-Moesia a Kr. u. L század második felében, Dácia a II. század elején azáltal öltött római életformát, hogy a katonaság az útépítéstől és vadvízlecsapolástól a várostervezésig és építésig mindent elvégzett, ami a kultúrélet rendjéhez szükséges volt, és elterjesztette a római szakásokat és a latin nyelvet is: az új polgárságnak csak ki kellett töltenie a már megalkotott kereteket.

Dáciában a hadiszervezet teljes kiépülése után nem sokkal kevesebb, mint 40.000 katona állomásozott, s ha ehhez hozzászámítjuk azt a rengeteg asszonyt és gyermeket, akik a csapatokat ide követték, valamint a seregek nyomában járó s belőlük élő kereskedőket, iparosokat stb., akkor vagy 100.000 főre tehetjük azon, többnyire teljesen romanizált egyének számát, akik Erdély földjén a romanizmus fő terjesztőivé lettek.
Aránylag elég sok orientális szolgált a dáciai csapatokban, és különösen a szír íjászezredek kiegészítésére egyre újabb csoportok érkeztek ide a Keletről; a XIII. gemina legio kiegészítése is jórészt görög nyelvterületről történt. A dáciai csapatok zöme mégis a birodalom nyugati felének indogermán népességéből került ki. Ezt nemcsak a csapatok nevei és az itt-ott, megállapítható származási adatok világítják meg.

Tisztázva van már, hogy az I. század végén Pannoniába és Moesiába Nyugat-Európából idevezényelt csapatokat hoztak, amelyek Dácia elfoglalása után jórészt oda kerültek át. Még jelentősebb volt ezeknél a Duna-völgyéből való illyr-kelta-thrák legénység száma az új provinciában; ezen utóbbiak aránya a nyugatról jöttekét jóval felülmúlta.
A nyugati elemeket a tényleges szalgálatot teljesítőkön kívül az új provinciális városok veterántelepesei is gyarapították; ismeretes például, hogy Sarmizegetusa telepesei a pannoniai XIV gemina és XV. Apollinaris légiók kiszolgált harcosaiból álltak; néhány italikus mellett nyugati provinciálisok és főleg illyricumbeliek voltak közöttük Másutt részletesen kimutattuk, mily számos déli thrák állomásozhatott Dáciában.

Összefoglalóan megállapítható tehát, hogy a nagyszámú, tiszta latin nevet viselő személy zömében is nyugati származású, romanizálódott provinciálisokat kell látnunk, és nem dákokat, akik eredetük névadásbeli ismertetőjegyeit mintegy varázsütésre elhagyták volna. S nem szabad elfeledkeznünk a számos illyr bányászról sem, akik Dalmáciából jöttek, s pannoniai, moesiai gyarmatosokkal együtt hozzájárultak ahhoz, hogy a dunai országok sajátos romanizmusa plántálódjék át Dáciába.
A római Dácia kultúrája is ugyanazon forrásokból eredt, mint emberanyaga. Már régebben kiemeltük hogy nem sokkal az új provincia berendezése előtt hatalmas változás állt be a birodalom kereskedelmének vérkeringésében. Itáliában megtört a vállalkozási kedv, az ottani gyárak termékeit a dunai provinciákból Gallia üzemei szorítják ki, amelyeket azután később a rajnamenti római Gerroania vált fel e szerepben. E nyugati országok iparosságának készítményeit utánozzák a felvirágzó Pannonia új műhelyei; Pannonia mind a gall-germán gyárak portékáját, mind a saját másodrangú árucikkeit továbbadja Dáciának. Dácia kereskedelmének másik fő szállítója a Balkán volt. Természetesen a szellemi élet is ugyanebből a két forrásból táplálkozott. Pannonia a nyugati-kelta hatást közvetítette ide, - a művészet és a vallás terén jól ki lehet mutatni ezt - Moesia pedig a thrák-görög kultúrterület befolyását.

Az ellankadt Itália helyett tehát a dunai és a balkáni országok adták meg Dáciának azt a művelődési alapot, melyet maguk is másoktól sajátítottak el. A birodalom mindenesetre mindent megtett a maga részéről arra nézve, hogy a dunai romanizmusnak e másodlagos hajtása Erdélyben minél gyorsabban és erősebben gyökeret verjen. Legyen szabad erre egy jellemző példát felhozni.
A római kormányzat egészen kivételes esetekben ius Italicum-ot adományozott egyes provinciális városoknak, hogy a kultúrfejlődésben elmaradt vidékek városiasodását előmozdítsa. Ez nem kevesebbet jelentett, mint hogy az illető közületek - egyéb kiváltságok mellett - mentesültek az egyes adóktól, és nem tartoztak többé a helytartók közvetlen joghatósága alá. Ulpianus szerint Dierna, Sarmizegetusa, Napoca, Apuium és Potaissa nyerték el e rendkívüli előnyöket, vagyis több város, mint más provinciában. Az egész világból egybesereglő kolonusokat, úgy látszik, nem is annyira Erdély természeti kincsei vonzották, mint inkább a ius Italicum bőven folyó áldásai és más állami kedvezmények; ezenkívül azonban sokat egyszerűen hatalmi szóval telepítettek ide.

Nem arról van szó tehát, hogy Dáciában a bennszülöttek csodálatos gyorsasággal asszimilálódtak volna, - láttuk, hogy nem is igen volt, aki ezt tehesse - hanem arról, hogy más provinciák romanizált elemeit állami pártfogással átültették ide.
Traianus e nagyvonalú akciója Dácia romanizációját néhány nemzedék alatt a déli és nyugati szomszédos országok színvonalára emelhette volna, ha már a második század folyamán a nagy markomann-szarmata háborúk húsz esztendeig tartó dúlásai, majd a következő század első felének szinte évente megújuló barbár betörései meg nem akasztották volna fejlődését; az ekkor beállott világválság és általános hanyatlás pedig nem engedte meg a birodalomnak, hogy e bajokat orvosolja, sőt végeredményben e tartomány feladására kényszerítette. Mégis nagyon tévedne, aki a dáciai késő szülött és nyers romanizmus erejét lebecsülné: durvaság és erő sokszor járnak együtt.

Ma már senki sem vonja kétségbe, hogy a dunai provinciák áldozatos államfenntartó akarata mentette meg - Pannania vezetése alatt - a világállamot a III. század véres vonaglásaiból, és bizonyos az is, hogy e hazafias katonai szellem letéteményesei közt Dácia nem az utolsó helyen állt. Romanizmusának egészséges illyr-kelta-déli thrák alaprétege képessé tette arra, hogy részt kérjen a Genius Ilyrici harcából az impéríumért.