logo

XVII December AD

A bányamunka-büntetés helye a császárkor büntetési rendszerében

A klasszikus római jogban a büntetések egy jól átlátható, logikusan felépített, hierarchikus rendszert képeztek. E rendszer felvázolásakor Callistratus a kiszabható büntetéseket két nagy csoportba sorolja: megkülönböztet főbenjáró (capitalis) és nem főbenjáró (non capitalis) büntetéseket. Főbenjáró büntetésnek tekinti a legsúlyosabb büntetőjogi szankciót jelentő keresztre feszítést, élve elégetést és lefejezést, továbbá a bányamunka-büntetést, valamint a deportálást, ami a száműzés legszigorúbb következményekkel járó válfaját képezte.

A klasszikus római jogtudomány kiemelkedő képviselője szerint tehát a halálbüntetéshez súlyosságát tekintve a bányamunka-büntetés áll a legközelebb:

„proxima morti poena metalli coercitio.”

Paulus ettől némileg eltérően csoportosítja a büntetéseket. Három kategóriát különböztet meg: a legsúlyosabb büntetéseknek (summa supplicia) ő is a keresztre feszítést, az élve elégetést és a lefejezést tekinti, a közepes súlyú bűncselekmények esetében alkalmazható büntetések (poenae mediocrium delictorum) közé a bányamunka-büntetést, a gladiátor-iskolákba való ítélést és a deportálást sorolja, a legenyhébb büntetések (poenae minimae) között pedig a száműzés enyhébb formáiról, a közmunkára ítélésről és a fogságban tartásról tesz említést.

Ami tehát a bányamunka-büntetés súlyát, a büntetések rendszerében elfoglalt helyét illeti, Paulus lényegében ugyanarra az álláspontra helyezkedik, mint Callistratus: a halálbüntetéshez a bányamunkára ítélés áll a legközelebb.



Sáry Pál A bányamunkára ítélés szabályai a császárkori Rómában