logo

XX September AD

A főbüntetéshez kapcsolódó mellékbüntetések

A bányamunka-büntetéshez kapcsolódó legfontosabb mellékbüntetés mint már említettük a teljes vagyonelkobzás (publicatio bonorum) volt. Az elítélt vagyona tehát az államkincstár (fiscus) tulajdonába került." Érdekességként megemlíthető, hogy ha az elítélt a marasztaló ítélet ellen fellebbezett, majd a fellebbezés elbírálása előtt meghalt, Alexander Severus egyik leirata értelmében a vagyonelkobzást végrehajtották, kivéve, ha örökösei bizonyítani tudták, hogy a marasztaló ítélet méltánytalan volt.

A hozomány (dós) elkobzására külön szabályok vonatkoztak. Ulpianus szerint a hozományt csak akkor lehetett elkobozni, ha az asszonyt felségsértés (crimen maiestatis), nyilvános erőszak (vis publica), szülőgyilkosság (parricidium), méregkeverés (veneficium) vagy utcai rablógyilkosság (crimen inter sicarios) elkövetésében találták bűnösnek; ha a nő más bűntett miatt vált a „büntetés rabszolgájává”, a hozomány ügyében úgy kellett eljárni, mintha az asszony meghalt volna („quasi mortua sit”).

A bányamunkára ítéltek általában testi büntetésben is részesültek. Paulus szerint az éjszakai betörőket megbotozásuk után szokás bányamunkára adni:

„nocturni effractores, ... fustibus caesi in metallum dari solent”.

Antoninus Pius egyik leirata értelmében azokat a rabszolgákat, akik hajótörés esetén nagyobb értékre követtek el rablást, megostorozták és bányamunkára ítélték:

„si gravior praeda vi appetita videbitur, ... servos flagellis caesos in metallum damnabis”.

Euszebiosz szerint 303-ban, a Diocletianus-féle keresztényüldözés idején Pontuszban az elítélt keresztényeket a tartomány rézbányáiba hurcolásuk előtt borzalmasan megkínozták (egyik szemüket kivájták, s lábukat megcsonkították). Szent Atanáz szerint 356-ban, az eretnek II. Constantius uralkodása idején Alexandriában bányamunkára ítéltek egy ortodox szubdiakónust, akit a phainói rézbányába szállítása előtt kegyetlenül megostoroztak.
Theodorétosz küroszi püspök egyháztörténeti művében beszámol arról, hogy 373-ban, a szintén eretnek Valens uralkodása idején Alexandriában egy alkalommal huszonhárom ortodox szerzetest korbácsoltak és kínoztak meg bányába küldésük előtt.

A posztklasszikus korban a császári rendeletek egyes bűntettek esetén a bányamunka-büntetés kiszabása mellett ólomgolyós korbáccsal (plumbum) való fenyítést írtak elő. II. Theodosius és ΙΠ. Valentinianus 428ban kiadott közös rendelete értelmében a manicheusokat támogató rabszolgát testi fenyítés után (post verbera) kellett bányamunkára vinni, I. Leó és Anthemius pedig 472 körül úgy rendelkezett, hogy a pogány babonák követőit testi kínzás után (post cruciatus corporis) vigyék bányamunkára.


Sáry Pál A bányamunkára ítélés szabályai a császárkori Rómában