logo

XVI December AD

A kegyelemben részesítettek státusza

A rómaiak jól ismerték a végrehajtási kegyelem (indulgentia) intézményét; a történetírók munkáiban sokszor olvashatunk például a száműzöttek visszahívásáról. A források szerint a császárok gyakran a bányamunkára ítélteket is kegyelemben részesítették.
Hippolütosz püspök tudósítása szerint Fuscianus praefectus urbi 188-ban vagy 189-ben keresztény hite miatt elítélte és a szardíniái bányába küldte Callixtust, a későbbi pápát, aki végül Marciénak, Commodus császár szeretőjének közbenjárására szabadult ki a bányából. Euszebiosz, a történetíró caesareai püspök szerint a keresztényellenes császári rendeletek visszavonása után nyomban szabadon bocsátották a keresztény vallásuk miatt bányamunkára ítélteket.

Bizonyos feltételek mellett a tartományi helytartók is megkegyelmezhettek a bányákban dolgozó elítélteknek. Modestinus szerint Antoninus Pius császár egyik leirata értelmében a helytartó szabadon bocsáthatja azokat a bányamunkára ítélteket, akik betegségük vagy idős koruk miatt legyengülve már nem képesek munkát végezni, ha vannak rokonaik, s legalább tíz évet dolgoztak a bányában:

„in metallum damnati, si valetudine, aut aetatis infirmitate inutiles operi faciundo deprehendantur, ex rescripto divi Pii a praeside dimitti poterunt, qui aestimabit de his dimittendis, si modo vel cognatos, vel affines habeant, et non minus decem annis poena sua functi fuerint.

Felmerül a kérdés, hogy a kegyelem révén az elítéltek milyen státuszúvá váltak? A forrásokból egyértelműen kitűnik, hogy ha egy bányamunkára ítélt rabszolga a császár kegyelméből felszabadult a büntetés alól, nem került vissza korábbi gazdája hatalmába. Ulpianus egyetért azzal a császári leirattal, mely ezt a szabályt megfogalmazta:

„denique quum quidam servus in metallum damnatus beneficio principis esset iam poena liberatus, imperator Antoninus rectissime rescripsit, quia semel domini esse desierat servus poenae factus, non esse eum in potestatem domini postea reddendum.

A bányamunkára ítélt korábban magántulajdonba tartozó rabszolgák a kegyelmi aktus által állami rabszolgákká (servi publici) váltak. Erre Ulpianus is utal egy helyen, ahol azt írja, hogy a bányamunkára ítélt rabszolga nem reménykedhet a szabadságban, ha azonban a császár kegyelme folytán felszabadul a büntetés alól, s a kincstáré lesz, reménykedhet abban, hogy hitbizomány útján szabaddá válik:

„si servus in metallum fuerit damnatus, libertatem sperare non poterit. Quid ergo, si fideicommissaria libertas ei relicta sit, et poena metalli indulgentia principis sit liberatus? Et est rescriptum ab imperatore nostro, hunc in dominium prioris domini non restitui; cuius tamen sit, non adiicitur; certe quum fisci efficiatur, sperare potest fideicommissariam libertatem.”

Valerianus és Gallienus egyik közös rendeletében szintén az olvasható, hogy a bányamunkára ítélt, majd kegyelemben részesített rabszolgát korábbi tulajdonosa nem kapja vissza, s ha a korábbi tulajdonos valamely vagyontárgya a szolgánál van, annak ügyében a kincstári ügyészhez kell fordulni, mert a szolga a kincstáré:

,frastra adhuc servum esse tui iuris existimas, qui in metallum datus poena eius postea liberatus est. Per huiusmodi enim indulgentiae occasionem integrari dominium prius non placuit. Verum idcirco tamen impune tibi eum praeses provinciae iniuriosum esse non patietur. Quod si quid rerum tuarum tenet, procurator vobis iudex erit: fisci enim coepit esse mancipium.”

Az, hogy a kényszermunkára ítélt rabszolgák a büntetés alól való felszabadulásukkal állami szolgákká váltak, az ifjabb Plinius egyik leveléből is egyértelműen kitűnik. A Bithyniai helytartó itt arról számol be Traianus császárnak, hogy „némelyek, akiket kényszermunkára, gladiátori fellépésre, vagy hasonló büntetésre ítéltek, az állami rabszolgák feladatkörét és teendőit látják el, azt állítván, hogy „könyörgésükre a proconsul vagy a legatus rendelte el felmentésüket.”

Ha a bányamunkára ítélt személy elítélése előtt szabad ember volt, a kegyelem folytán visszanyerte szabadságát. Az elítélt libertinusokndk a kegyelmi aktus révén mint majd látni fogjuk visszaállt az eredeti kapcsolatuk patronumukkal. Ha pedig az elítélt ingenuus volt, a servitus poenae megszűnése után újból a szabadon születettek közé tartozott.


Sáry Pál A bányamunkára ítélés szabályai a császárkori Rómában