logo

XIX October AD

Rendi büntetőbíróságok

A római jog általában nem ismerte a rendi különbíróságokat. A polgár és nem-polgár közti különbségen túl Róma az igazságszolgáltatásban nem ismert rangot és rendet. Mégis szerepelnek hasonló bíróságok, a senatorok, a katonák, a hivatalnokok és a papság vonatkozásában. A senator mint olyan, nem tartozik a helyi igazgatás alá, és ezért vele szemben a lakóhely szerinti bíróság nem járhat el, csak a fővárosi.

A principatus alatt általában a senatusi különbíróság alá tartoztak a senatus tagjai. Későbbiekben a császári tanács bíráskodott fölöttük, ám annak nem szenátori rangú tagjait az ítélethozatalnál kizárták.
A katonának a császár-korban eredetileg nem volt külön bírósága. A katonai függelemsértéseket coercitiós körben a katonai elöljárók intézték el. A katona által, vagy kattiával szemben civilek által elkövetett cselekmények nem estek különbíráskodás alá. Mikor azonban Diocletianus a katonai igazgatást elválasztotta a polgáritól, a katonákat, a katonatiszteket és általában a katonai vezetőket katonai bíróságok elé utalta. Ezek a katonai bíróságok igyekeztek a vegyes ügyeket is magukhoz vonni, azonban ez jogi túlkapásnak számított.

A papság ellen egyházi bíróságok jártak el, mióta Constantinus császár államilag elismerte a kereszténységet, I. Theodosius pedig államegyházzá minősítette. Mindazontáltal papi igazságszolgáltatás, egyházi büntetőtörvények, büntetőhatóságok és büntetőper nem létesültek. Bizonyos helyettes intézmények azonban az egyházi kánonokban kifejlődtek. A császárok magukévá tették az egyházi zsinatok határozatait, törvényeket hoztak az egyházfegyelem védelmében.
A hatóságok eljártak olyan ügyekben, amelyek az egyházat sértették. Ezzel szemben az egyháznak módjában volt valakit az egyházból kizárni vagy egyházi méltóságától megfosztani. Amikor a kereszténység államvallássá lett, ez a kizárás súlyosabb büntetésnek minősült, mint egyes állami büntetőintézkedések. Az egyházzal szembeni vétségeket fegyelmi eszközökkel lehetett megtorolni. Az egyházi bíráskodás azon különállása, amely a középkorban bekövetkezett, a római birodalomban nem állt fenn.

Jelentős mértékű volt viszont a papság szerepe a keresztény hívőkért való közbenjárás és a nekik való kegyelemkérés vonatkozásában. Így híveik érdekében a papok gyakran felléptek a császári büntetőbíróságoknál, és ezzel jelentős befolyásra is szert tettek.



Forrás: Zlinszky János Római büntetőjog