logo

XIX September AD

Kegyetlenség és bujálkodás

Néró (időszámításunk szerint 37-69) teljes neve Néró Claudius Caesar Drusus Germanicus volt, és a Julius-Claudius ház utolsó tagjaként Róma ötödik császára volt. Antiumban született, eredeti neve Lucius Domitius Ahenobarbus volt, Gnaeus Domitius Ahenorarbus konzul, illetve az ifjabb Agrippina fiaként született, aki Augustus császár ükunokája volt. Agrippina nagybátyjához, Claudius császárhoz ment feleségül, akit rávett arra, hogy, fogadja örökbe fiát, Luciust, akinek megváltoztatták a nevét.
Nérót lányával, Octaviával házasította össze, és saját fia, Britannicus helyett Nérót nevezte meg örökösének. Claudius 54-ben bekövetkezett halálakor a praetoriánus testőrség Nérót nyilvánította császárnak, aki ekkor még csak 17 éves volt.
Bár időnként kegyetlen dolgokat művelt, például megmérgezte Britannicust, a riválisát, uralkodásának első öt évében Néró bőkezű és mértékletes császár volt (éles ellentétben a későbbi évekkel), akit a filozófus Seneca és Sextus Afrianus Burrus, a praetoriánus testőrség prefektusa látott el tanácsokkal. Amikor azonban 59-ben anyja — aki jelentős mértékű befolyást gyakorol uralkodására — bírálattal illette ágyasát, Poppaea Sabinát, Néró kivégeztette anyját. Három évvel később elvált Octaviától, és kivégeztette az asszonyt, majd Poppaeát vette feleségül.

Néró gonosz, öntörvényű, ostoba kis senki volt, aki sohasem tudta valóra váltani uralkodása elején tett kijelentését, miszerint túlszárnyalja Augustust, nagy elődjét. Valójában, ahogy Michael Grant a császárról készült életrajzában írja, Néró sokkal inkább hasonlított a szado-mazochista Tiberiushoz és a tébolyodott Caligulához. Az éjszakákat buja tivornyákkal, a nappalokat pedig harci szekerek hajtásával vagy színészkedéssel és énekléssel töltötte (ami nem éppen császárhoz illő foglalatosság).
Nagyon keményen dolgozott énekhangja képzésén, miután szokásos napi tevékenységeit — pl. hátán feküdt egy nagy ólomsúllyal, vagy beöntést adott magának, hogy súlyát tartani tudja — befejezte. A hagymafélékről azt tartották, hogy jót tesznek a hangnak, ezért Néró a hagymát is felvette étrendjére. Grant fanyar megjegyzése szerint: „Mindezek fényében (és Suetonius állítása tükrében, miszerint a császárnak erős testszaga volt) megnyugtató tudni azt, hogy a császár nem csak fürdővizét illatosította, hanem kezét és talpát is.

Néró nagyon szeretett éjszakánként a római utcákon kóborolni, sokat inni, harcot provokálni ki másokkal, majd nőkkel és férfiakkal térni haza. Egy este Néró egy Montanus nevű szenátorral keveredett harcba. Amikor Néró feléje szúrt, Montanus visszaszúrt, majd bocsánatot kért. Ez azonban a későbbiekben fatális hibának bizonyult, mert arra figyelmeztette Nérót, Montanus rájött, hogy ki is ő valójában. Ezért Montanust öngyilkosságra kényszerítették, és ettől kezdődően Néró testőröket és gladiátorokat vitt éjszakai portyáira. Így, ha Néró harcot kezdeményezett, rendszerint párbajhősei fejezték be a csatát.

romaikor_kep



Tacitus a következőket meséli el számunkra Néró éjszakai kirándulásairól:
A színházban a rivális táncosok rajongói zajos csetepatékat rendeztek. Néró az ilyen zűrzavarokat komoly háborúkká változtatta, miután nem büntetett, sőt díjakat tűzött ki a győzteseknek — a küzdelmeket titokban, ám sokszor személyét nem tagadva kísérte figyelemmel. Végül azonban a nép ellenérzése és a még komolyabb zavargások kialakulásának kockázata miatt nem maradt más választás, mint az, hogy kiutasították ezeket a táncosokat Itáliából, és ismét csapatokat állomásoztattak a színházban.

Nérónak óriási szexuális étvágya volt, és másokban is csodálta ezt a tulajdonságot. Suetonius szerint „Néró szilárd meggyőződése volt, hogy egy férfi sem tiszta és bűntelen, ha a testiségről van szó, ám legtöbbjük titkolja erkölcstelenségét, és okosan fátylat borít rá; ezért tehát Néró minden más bűnt megbocsátott azoknak, akik bevallották neki szemérmetlen szokásaikat."
Ez a hozzáállás divatossá vált az akkori Rómában; valójában a nérói társadalom olyan módon volt engedékeny, amely megszégyeníti a birodalom addigi szokásait. Az is mindennapos volt, hogy az emberek a császári udvarban élők magánéletét vitassák meg, és ez alól Néró szexuális kalandjai sem képeztek kivételt. Állítólag nem mutatott szexuális érdeklődést felesége, Octavia iránt, de gyakran bújt az ágyba saját anyjával. Férfiakkal és fiúkkal is élvezte a szexet, rabszolgákkal és szabad emberekkel egyaránt.

Egy alkalommal állítólag esküvői ceremónián vett részt egy szolgájával, a görög Doryphus-szal. Tacitus a következőket írja: „Tanúk jelenlétében Néró felvette a menyasszonyi fátylat! Hozomány, nászágy, esküvői fáklyák, minden volt. Mindez nyilvánosan zajlott, még az is, ami egy természetes egyesülés esetében is az éjszaka sötétjében történik meg." Ezen a „nászéjszakán" Néró úgy sikoltozott és nyöszörgött, mint egy tisztességes menyasszony, aki most veszíti el szüzességét.
Suetonius szerint Néró egy olyan perverz játékban is részt vett, amelynek során állatbőrbe öltözve bezáratta magát egy ketrecbe. Miután kieresztették, Néró különböző férfiakhoz és nőkhöz rohant, akiket meztelenül cölöpökhöz kötöztek. Ebben az állatjelmezben gyakorolta az orális szex technikáját az odakötözötteken.

A nagy római tűzvész — amiről Néró a leginkább ismert — 64 nyarán pusztított. Néró éppen Antiumban tartózkodott, amikor a tűz a Circus Maximusban kitört. A tűzvész kilenc napig tartott, és abban a város kétharmada semmisült meg. Visszatérése után Néró azonnal a város újjáépítésébe kezdett, és az a szóbeszéd járta, hogy Néró volt a felelős a tűz kitöréséért, mivel szabad területet akart hatalmas és pazar palotája, az „Aranyház" építéséhez biztosítani. Azonban nagyon valószínűtlen, hogy tényleg Néró gyújtatta volna fel Rómát: a tűz keletkezési helye messze volt attól a területtől, ahova a palotát építeni akarta, ezen kívül Nérónak is megsemmisült az egyik palotája, amely a Palatiumon állt.
Annak érdekében, hogy a nép figyelmét eltereljék ezekről a szóbeszédekről, Néró és tanácsadói a tűzért a korszak legnépszerűtlenebb és legsebezhetőbb csoportját, a keresztényeket tették felelőssé. Nem valószínű, hogy Néró tényleg úgy hitte, hogy a keresztények a bűnösök, de kiváló bűnbakra talált személyükben, akik borzalmas szenvedéseket éltek át a „bűntény" következtében. Tacitus szerint:

Először Néró a hitüket nem tagadó keresztényeket tartóztatta le, majd a tőlük származó információk alapján sok más embert is elítéltek — nem is a gyújtogatásért, hanem inkább a fennálló társadalmi szokásokkal ellentétes viselkedésükért. Haláluk elképesztő volt. Vadállatok bőrébe öltöztetve tépték szét őket a kutyák, vagy keresztre feszítették őket, vagy az este beköszöntével élő fáklyának használták őket, hogy pótolják a nappali világosságot. Néró saját kertjeit bocsátotta rendelkezésre a látványosságokhoz, bemutatókat szervezett a Circusban, ahol elvegyült a tömegben — vagy egy harci szekéren állt, szekérhajtónak öltözve.

Néró zsarnoki természete és politikai-katonai tudatlansága vezetett a Piso-féle összeesküvéshez, amelyben a szenátorok egy csoportja Néró meggyilkolását és Calpurnius Piso trónra juttatását tervezte. Az összeesküvés felfedezése után a részvevők borzalmas halált haltak; Seneca és unokaöccse, valamint az eposzíró Lucanus is az áldozatok között volt. Poppaea akkor halt meg, amikor Néró egy veszekedés során megrúgta (valószínűleg nem akarta megölni). Ezután Néró Statilia Messalinát vette feleségül, miután kivégeztette az asszony férjét.

68-ban a gall és spanyol légiók, valamint a praetoriánus testőrség felkelt Néró ellen, aki elmenekült Rómából. Miután a Szenátus közellenségnek nyilvánította, önkezével vetett véget életének még ugyanebben az évben.


Forrás: Alen Baker A Gladiátor JLX kiadó 2001