logo

XXII September AD

Kegyetlenség és mérséklet

Claudius (Kr. e. 10—Kr. u. 54), akinek teljes neve Tiberius Claudius Drusus Néró Germanicus volt, időszámításunk szerint 41-től 54-ig uralkodott. Lugdunumban (a mai franciaországi Lyon) született. Mivel nem tudta végtagjainak mozgását tökéletesen irányítani, és súlyos problémái adódtak, ha a nyilvánosság előtt kellett beszélnie, a történészek azon a véleményen vannak, hogy Claudius esetleg agyszélhűdéssel született. Bár igen előkelő családból származott — apja, Néró Claudius Drusus, Tiberius Claudius Néró Caesar (a későbbi Tiberius császár) öccse volt —, Claudius nem töltött be fontosabb hivatalt egészen 47 éves koráig, amikor híres unokaöccse, Caligula császár uralkodása idején konzul lett.

Amikor időszámításunk szerint 41-ben Caligulát megölték, a praetoriánus testőrség Claudiust egy függöny mögé bújva találta meg a császári palotában. Claudius nagyon okosan pénzzel jutalmazta a testőrséget, ami igencsak hozzásegítette ahhoz, hogy elfoglalja a trónt. Bár uralkodásának korai szakaszát az irgalom és az igazságosság jellemezte, a 42-ben az élete ellen szervezett összeesküvés az súgta neki, hogy félig-meddig vonuljon vissza, és harmadik feleségét, Messalinát bízza meg az államügyek intézésével.
Messalina szexuális étvágya hatalmas volt, és számtalanszor rávette Claudiust, hogy végeztesse ki azokat a férfiakat, akik vagy visszautasították ajánlatát, vagy más módon keltették fel haragját. A történészek szerint Messalina önző, éretlen nimfomániás volt, aki idejének jó részét vad orgiák tartásával töltötte; némely tudósok azonban kísérletet tesznek „rehabilitálására", azt állítva, hogy ügyesen irányította a politikai játszmákat (ami nem lehetett könnyű egy nő számára az ókori Rómában), szexuális vonzerejét fegyverként használva.

Mialatt Claudius Ostiában tartózkodott időszámításunk szerint 48-ban, Messalina fogadást tartott a palotában, amelynek során részt vett egy (talán ál) esküvői ceremónián egy fiatal szenátorral, akit Gaius Siliusnak hívtak. Bármi volt is az esküvő célja, a ceremónia nem értelmezhető másként, mint kísérletnek arra, hogy Claudius letaszításával Gaiust ültessék a trónra. Mindennek eredménye azt volt, hogy Messalinát és Siliust együtt végezték ki. Messalina befolyása ellenére Claudius uralkodását a jó kormányzás jellemezte. Megkezdődött Briton meghódítása, és a római seregek győzelmeket arattak a germánok, Judea és a trák föld ellen is, mely utóbbi kettő Claudius uralkodása alatt vált római provinciává.
Messalina kivégzése után Claudius a széleskörű tiltakozás ellenére feleségül vette unokahúgát, az ifjabb Agrippinát. Claudius Agrippina befolyására fosztotta meg Britannicust (Messalinától született fiát) az örökségtől Néró javára, aki Agrippina korábbi házasságából származó fia volt.

Suetoniusnak sok mondanivalója van Claudiusról:
Kegyetlensége és vérszomjassága életének minden pillanatában megnyilvánult. Például, ha vallomást akartak kínzással kicsikarni, vagy hazaárulást megbüntetni, Claudius nem késlekedett maga is részt venni az eseményeken. Egyszer egy régóta használatos kivégzési módot rendeltek el Tiburban, és a bűnözőket odakötözték a cölöpökhöz, de nem találtak hóhért az ítélet végrehajtására. Ám Claudius Rómából hivatott egyet, és olyan izgalommal várta az eseményt, hogy egészen alkonyatig leste a hóhér érkezését. A gladiátorküzdelmeken, bárki rendezte azokat, megparancsolta, hogy az összes hálóharcoson kívül a véletlenül eleső harcosoknak el kell vágni a nyakát, hogy élvezhesse haláltusájukat. Ha egy gladiátorpár halálos sebeket ejtett egymáson, elküldetett kardjaikért, amelyekből evőkéseket készíttetett saját használatára. Claudius annyira élvezte a vadállat bemutatókat és a déli szünetben folytatott vívómeccseket, hogy miután az egész délelőttöt reggeltől délig az amfiteátrumban töltötte, elküldte a közönséget, ő ottmaradt helyén, és nemcsak a napirenden szereplő küzdelmeket tekintette meg, hanem a színpadi ácsokat és a színházi személyzet más hasonló tagjait is arra kényszerítette, hogy küzdjenek meg egymással mintegy büntetésül azért, ha valamilyen mechanikus eszköz nem úgy működött, ahogy kellett volna. Még egyik apródját is az arénába küldte úgy ahogy volt, s a szerencsétlennek egy szál tógában kellett harcolnia.

Nem mindegyik császár volt ilyen vérszomjas, és a klasszikus irodalomban számos példát találhatunk meglepő kegyelmekre. Suetonius például beszámol arról, hogy Julius Caesar megkímélt egy áruló rabszolgát a kínzásoktól a kivégzés előtt. „Amikor titkára, a rabszolga Philemon ígéretet tett Caesar ellenségeinek arra, hogy megmérgezi a császárt, Caesar csupán egyszerű kivégzéssel büntette a rabszolgát."

Augustus is tudott mérséklettel ítélkezni. A következők szintén Suetonius tollából származnak:
Amikor egy Cosmus nevű rabszolga súlyos vádakkal illette (Augustust), büntetése csupán megbéklyózásból állt. Amikor a császár inasával, Diomedesszel sétára indult, és egy vaddisznó hirtelen megtámadta őket, Diomedes egyedül hagyta Augustust a bajban; ám a császár csak gyávasággal, nem bűnténnyel vádolta, és a súlyos balesetből tréfát csinált, mivel a rabszolga nem akart ártani neki. Máskor viszont egyik kedvencét, a felszabadított Polust öngyilkosságra kényszerítette, amikor megtudta, hogy férjezett asszonyokat csábít el; eltörte titkára, Thallus lábát, mert 500 dénárért elárulta egy levél tartalmát; (adoptált) fia, Gaius tanárait és szolgáit pedig nyakukra kötött súlyokkal a folyóba dobatta, mert arcátlanul és kapzsin viselkedtek külhonban (Ázsiában), amikor Gaius beteg volt és haldoklott.


Forrás: Alen Baker A Gladiátor JLX kiadó 2001