logo

XVIII Junius AD

Keresztényüldözés.

A birodalom korszaka alatt az állam szigorúan ellenőrizte azokat a büntetési tételeket, amelyeket a gazdák rabszolgáikra kimérhettek, nem emberbaráti megfontolásokból, hanem inkább azon oknál fogva, hogy a polgárság helyett az állam kezében legyen az élet és halál feletti döntés joga. Bár továbbra is végeztek ki rabszolgákat, az előző gyakorlattal ellentétben — amikor a családi tanácsok döntöttek az engedetlen rabszolgák sorsáról — ezt csak a bíróság jóváhagyásával lehetett megtenni. Ehhez kapcsolódott az a rendelet, amely a nyilvános kivégzéseket megszabott időre (a játékok idejére) és egyetlen helyre, Rómára korlátozta.
Az időszámításunk szerinti I. századtól kezdődően a birodalom egész területéről Rómába hozták a bűnözőket, ahol a vadállatokkal vagy a tűzzel kellett szembenézniük. Ezért logikus volt, hogy a kivégzéseket nagyrészt az amfiteátrumban tartsák, mivel ez volt az a hely, ahol a legbiztonságosabban lehetett a vadállatokat tartani.

A római kivégzések híres áldozatai a keresztények voltak, és nem vitatható, hogy sokat tanulhatunk azoknak a keresztényeknek a sorsából, akiket nem bűntény, hanem pusztán vallásuk miatt küldtek a halálba. A „Levelek a rómaiaknak" című művében Antiochiai Szent Ignác dermesztő képet fest:

Már látom magam, ahogy vadállatokkal küzdök; ez a kép tárul elém földön és vízen, éjjel és nappal, a Szíriából Rómába vezető egész út alatt: vagy egy tucat kegyetlen leopárdhoz (értsd: egy katonai osztaghoz) vagyok láncolva, akik minél több pénzt kapnak, annál pimaszabbak lesznek...
Hogy várom már a számomra kijelölt igazi oroszlánokat! Csak azért imádkozom, hogy gyorsak legyenek. Nem félek kezdeményezni sem majd, nem úgy, mint más nyomorultak, akik nem elég bátrak ahhoz, hogy felbőszítsék a vadakat — engem pillanatok alatt falnak majd fel. És ha még mindig vonakodnak, kényszert alkalmazok ... Tűz, kereszt, harc az állattal, feldarabolás és négybe vágás, csontok szétforgácsolása és végtagok szétmarcangolása, egész testem szétőrlése — jöjjön minden borzalom és pokoli gyötrelem, csak találjam meg utam Jézus Krisztushoz!

Az izmiri keresztény püspököt, Polycarpot élve égették el az izmiri Circusban időszámításunk szerint 155 körül; közösségének többi tagját vadállatok elé vetették. A kor szemtanúinak feljegyzései további borzalmas részletekkel szolgálnak arról, mit kellett a megváltó halál előtt ezeknek az embereknek kibírniuk. Polycarpot Izmir kormányzója elé vitték, lehetőséget kapott a kereszténység megtagadására, illetve arra, hogy meghódoljon Caesar előtt:

Azután a kormányzó így szólt: „Vannak vadállataim itt. Ha nem gondolod meg magad, eléjük vettetlek."
„Nos, akkor hozd az állatokat" — válaszolta Polycarp, „A jó hit rosszal való felcserélése szóba se jöhet. Ám dicséretre méltó a rossz felcserélése a jóval."

Ekkor a másik ezt mondta: „Ha nem tagadod meg hitedet, élve égettetlek el, hisz oly könnyű szívvel gondolsz a vadállatokra."

Polycarp ezt felelte: „A tűz, amellyel ijesztgetsz, nem ég nagyon sokáig: kis idő után kialszik. De arról nem tudsz, hogy a tűz örök gyötrelmet jelent az istentelenek számára ítéletük kimondása után. Miért vesztegeted az időt? Hozz bármit, amivel életemet veheted".

A Circusban összegyúlt tömeg azt követelte, hogy Polycarpot egy oroszlán elé vessék; azonban az éves játékokat már befejezettnek nyilvánították, ezért az „ad bestias" kivégzés illegális lett volna. Amikor erről tudomást szereztek, az emberek Polycarp élve való elégetését követelték:

Ott volt középen — a lángok között nem látszott emberi lénynek, sokkal inkább tűzhelyben sülő kenyérnek, vagy olyan arany és ezüst darabnak tűnt, melyet éppen a kemencében ötvöznek. Finom illat csapta meg orrunkat, mely a tömjén vagy más értékes mézga szagához volt hasonlatos

Ez a finom illat azonban nem volt más, mint az égő emberi hús orrfacsaró bűze. Úgy tűnt, hogy Polycarp testét nem tudja a tűz elpusztítani. Ez azonban nem rettentette el kínzóit, akik egyszerűen leszúrták a férfit.
Valójában a római kivégzések kegyetlensége nem ismert határokat. Az egyik legismertebb kegyetlenkedést Néró követte el, amikor az időszámításunk szerint 64ben bekövetkezett nagy római tűzvésszel gyanúsított keresztényeket büntette meg.


Forrás: Alen Baker A Gladiátor JLX kiadó 2001