logo

X December AD

Tengeri ütközetek (naumachiae)

Különleges események kapcsán a szervezők szerettek volna eltérni a megszokott műsortól, és olyan látványosságokkal szolgálni, amelyek a korábbiakhoz képest valami újat nyújtanak. A Colosseum megnyitásának alkalmából nemcsak az új amfiteátrumban, hanem más helyszíneken is több tízezer nézőt vonzó nagyszabású előadásokat szerveztek. Minden kivitelezhetőnek tűnő műsorszámot felvettek a programba. Cassius Dio leírása tömörsége ellenére is árnyalt képet fest arról, hogy mi mindennel szolgáltak a korabeli nézőknek:

„Számos harcos küzdött egymással nemcsak párharcban, hanem hatalmas szárazföldi csatákban és tengeri ütközetekben egyaránt. Titus vízzel töltette fel a színházat, amelyben lovakat, bikákat és más háziállatokat kényszerítettek arra, hogy azt tegyék a nedves elemben, amit a szárazon. Az is előfordult, hogy harcosokkal megrakott hajók csatáztak az arénában, eljátszva a korküraiak és a korinthosziak közötti tengeri ütközetet.
Mások hasonló látványosságokkal szolgáltak Gaius és Lucius szent ligetében, melyet Augustus tóvá alakíttatott át. Az első napon gladiátorküzdelmeket és állathajszát is rendeztek, mégpedig a tó fölött, közvetlenül a szobrokkal szemben, oly módon, hogy a víz fölé deszkapadlót ácsoltak, aköré pedig fa állványzatot. A második napon lovasverseny, a harmadik napon pedig tengeri csata szerepelt a programban, mely utóbbiban 3000 ember vett részt. A csata ezután a szárazföldön folytatódott, s az összecsapás során az athéniak megverték a Szürakuszai-belieket. Partra szálltak egy szigeten, majd megostromolták és bevették a falat, melyet az emlékmű körül emeltek."

Cassius Dio szavai nem hagynak kétséget afelől, hogy Titus nagyszabású és különleges játékaival minden korábbi hasonló rendezvényt szeretett volna elhomályosítani. Az apja tervezte a legnagyobb amfiteátrumot, és ő fergeteges show-műsoraival méltó folytatója akart lenni tevékenységének.
Cassius Dio azonban azt is sejteti, hogy Titusnak még ennél is nagyobb cél lebegett a szeme előtt: demonstrálni akarta Róma népének, hogy semmilyen természetes akadály nem állhat az útjába, és ő, a világ ura még a természet törvényeivel is képes dacolni. Ennek bizonyságául vízzel töltette fel az arénát, amit az Aqua Claudia egy elmés szerkezetén keresztül vezettek el, továbbá idomított állatokat kényszerített természetükkel ellenkező mutatványokra. A cirkuszi bemutatót aztán egy igazi tengeri csata követte.

romaikor_kep



Nem Titus volt az első, aki tömeges gyalogsági és tengeri ütközeteket vett fel a játékok műsorába. Ha jól tudjuk, Caesar nyitotta meg a sort. Kr. e. 46-ban, egyeduralkodóvá válásának évében egy csatát rendezett a Circus Maximusban, amelyről Suetonius a következőket meséli:

„Az állatviadalok öt napig tartottak, és nagy harci játékkal zárultak, melyet két, ötszáz-ötszáz gyalogosból, háromszáz-háromszáz lovasból és húsz-húsz elefántból álló csapat vívott meg egymással. És hogy minél tágasabb hely maradjon a küzdelemre, elmozdították a metákat, s helyükön állították fel szemben a két tábort."

Claudius császár újabb dimenziót adott a tömegeket megmozgató csatáknak. Egy a Mars-mezőn felépíttetett britanniai város elleni nagyszabású ostrommal demonstrálta Britanniában elért katonai sikereit. Hadvezérköpenybe öltözve ő maga vezette az ostromot. A rómaiak természetesen bevették a várost, amit a római nép ujjongva fogadott, hiszen így ők is részesei lettek egy Róma dicsőségét szimbolizáló eseménynek.

A tengeri csaták rendezésének hagyománya szintén Caesar idejére nyúlik vissza, aki a kis Cordetán, valahol a Trasteverén vagy a Mars-mezőn speciálisan e célból ásott tavon rendezett tengeri csatákkal akarta Galliában, Egyiptomban, Kis-Ázsiában és Észak-Afrikában aratott katonai sikereit nyomatékosítani. Az egyiptomi és tyrusi flottát megjelenítő négyezer evezőssel és kétezer harci ruházatba öltözött fedélzeti katonával ellátott két, három és négy evezősoros gályák csatája rendkívül hatásos show-műsort nyújthatott.
Ha abból indulunk ki, hogy egy három evezősoros gályán 170 evezős fért el, akkor legalább huszonkét hajót vethettek be a csatában, hajónként körülbelül 90 katonával a fedélzeten. Minden égtájról csak úgy özönlött a tömeg, hogy megtekinthesse ezt a különleges látványosságot. Olyan nagy volt a csődület, hogy a városban szállást nem találók sátraikkal teljesen elállták az utak kereszteződéseit. A tülekedésben néhány embert halálra is tapostak.

De többé nem ismételhették meg ugyanezen a helyszínen ezt a különleges előadást, mert három évvel később járványveszély miatt betemették a tavat. A tengeri ütközetek mégsem tűntek el. Augustus egy másik tavat ásatott a Tiberis túlsó oldalán, valahol a zsidónegyedben, amelyet ma Trasteverének hívnak, ahol Kr. e. 2-ben Mars Ultor (a bosszúálló Mars) templomának felszentelése alkalmából egy izgalmas tengeri csatát rendezett, amelyhez a Kr. e. 480-ban zajlott, a görögök perzsák feletti győzelmét hozó híres szalamiszi tengeri ütközet szolgált mintául. A körülbelül 540 x 350 méteres mesterséges tavon, amelynek a közepén a szalamiszi öbölhöz hasonlóan egy sziget volt, harminc két és három evezősoros gálya és számos kisebb hajó legénysége csapott össze. Az evezősöket nem számítva, akiknek pontos számát nem említik a források, háromezer katona tartózkodott a hajók fedélzetén.

52-ben, Claudius császár uralkodása alatt rendezték meg minden idők legnagyobb tengeri ütközetét. „Rhodoszi" és „szicíliai" flottára osztott tizenkilencezer evezős és katona harcolt egymással a három és négy evezősoros gályákon. Tacitus szerint a Fucino tavon elég hely volt ahhoz, hogy a hadműveleteket hadihajókkal kivitelezzék. A hajón tartózkodók szökését elkerülendő tutajokon és hajókon cirkáló katonák vették körül az előadás egész területét, akik feszülten figyelték a harc kimenetelét. Az ütközet kezdete előtt a résztvevők, azaz halálra ítélt hadifoglyok és rabszolgák az alábbi — gyakran minden egyes fellépő gladiátornak tulajdonított — szavakkal köszöntötték Claudiust: Ave Caesar, morituri te salutant („Üdvöz légy császár, a halálba indulók köszöntenek!").

romaikor_kep



Claudius erre egy aut non („vagy nem") kiáltással felelt, amit a harcosok tévesen úgy értelmeztek, hogy Claudius felmentette őket a harc alól, ezért úgy döntöttek, hogy nem kezdik el a csatát. Claudiusnak ez meg sem fordult a fejében; ő csak azon gondolkodott, hogy kard általi halál vagy tűzhalál legyen-e a büntetés. Felpattant helyéről, és futni kezdett a tó körül, de sántikálásával csak a jelenlévők gúnykacaját váltotta ki. Végül a katonákat csak fenyegetéssel és némi jutalom kilátásba helyezésével lehetett rávenni a harcra. Tacitus a következőképpen számol be a csata kimeneteléről:

„A harc, bár bűnözők vívták, férfias bátorsággal folyt, és sok sebesülés után mentesültek a pusztulástól."

Az eddig említett tengeri ütközetek a már létező arénákon kívül, speciálisan e célból létrehozott mesterséges tavakon zajlottak. Némelyik császár azonban a teljhatalomra való törekvésében egyenesen a Circus Maximust és a Colosseumot akarta átalakíttatni a vágyálmának meg-felelően, hogy szimbolikusan kifejezésre juttathassa a tengerek feletti hatalmát. Nem volt elég nekik, hogy az arénában krokodilok, vízilovak és szárazföldi állatok különböző betanult mutatványokkal szórakoztatták a népet; azt remélték, hogy a tengeri ütközetekkel, e legújabb látványosságokkal még nagyobb hatást gyakorolhatnak a közönségre.
Rómában feltehetően Caligula volt az első császár, aki egy arénában rendezett tengeri csatát. Egyetlen hajónak helyet adó medencét ásatott ki az eddig gladiátorjátékok helyszínéül szolgáló Saepta Iuliában. Ezzel a tettével azonban csak gúnyolódás céltáblájává vált. Nero Caligulával szemben faszínházát töltette fel vízzel, amelybe halakat és nagyobb testű víziállatokat tétetett, majd megadta a jelet az athéniak és perzsák közt zajló vízi csata elkezdésére. Az ütközet után leeresztette a vizet, és még fel sem száradt a talaj, amikor már gladiátorok jelentek meg a színen, de nem két férfi harcolt egymás ellen, hanem egy egész csoport gladiátor egyszerre.

Titus volt a harmadik olyan császár Rómában, aki egy arénában rendezett tengeri ütközetet, melynek során a peloponnészoszi háború (Kr. e. 431-404) elején Korküra és Korinthosz közt zajló csatát játszották el újra. Ez az egyetlen vízi csata, amelyről pontos adataink vannak — nem azért, mert az ókori szerzők részletes beszámolót nyújtanak, hanem mert a Colosseum küzdőtere 80 x 54 méteres területével komoly korlátok közé szorított egy tengeri ütközetet. Két lehetőség állt fenn: vagy két életnagyságú hadihajót — a legkézenfekvőbb az, hogy két-három evezősoros gályát — bocsátottak a vízre katonákkal a fedélzetükön, akik egymással harcoltak, vagy kisebb hajók köröztek a vízben, és a tengeri hajózás történetéből ismert nautikai manővereket hajtottak végre.

Titus feltehetően egyszeri alkalomnak tekintette ezt a tengeri ütközetet. Igazi naumachiát (az ő esetében egy athéniak és Szürakuszai-beliek között zajló tengeri konfliktust, amely a Kr. e. 44-es szicíliai ütközetet vette alapul) már másik helyszínen rendezett: az Augustus által a Tiberis torkolata mentén kiásott tavon. Martialis nagy lelkesedéssel ír erről az ütközetről:

„Még Augustus adott legelőször flottacsatákat,
ő rendelte el a tengeri trombitaszót.
Caesarunkéhoz" képest kicsiség! A habokban most
Thetis új vadakat lát, s Galatea vele.
Tríton, ahogy kocsikat lát arra robogni, lehet, hogy
azt hiszi, Neptunusé mind a habos paripa,
és mialatt ádáz viadalra siet maga Nereus,
biztosan elborzad, hogy gyalogolnia kell.
Azt, amit egy cirkusz bemutat, s amit amphitheatrum,
Caesar, dús vized itt adja ma egyben eléd.
Fucinus és a bitang Nero tóvize szóba se jön már,
ám e hajósviadal híre maradjon örök."

Domitianus, Titus öccse, aki egy évvel a megnyitóünnepségek után követte bátyját a trónon, örökre alkalmatlanná tette a Colosseumot tengeri ütközetek rendezésére, de csak azután, hogy ő maga is a műsorára tűzött egyet, feltehetően azért, hogy megcáfolja azon kritikákat, hogy nem képes a bátyja nyomdokaiba lépni. A Colosseum alatti üreges teret úgynevezett hypogeummá építtette át. Így két szint jött létre, melyeket falakkal és folyosókkal a gladiátorok és vadállatok számára létrehozott cellákra és odúkra tagoltak, aminek következtében nem lehetett többé ezt a teret vízzel elárasztani.

Később is rendeztek tengeri ütközeteket, még Domitianus uralma alatt is, ám olyan helyszíneken, ahol több hely volt „valódi" tengeri csaták megvívására. Domitianus több olyan helyszín között válogathatott, amelyeket korábban ilyen jellegű események lebonyolítására használtak: bátyjához hasonlóan választása eshetett az Augustus által kiásatott tóra vagy Claudius tavára; de amennyire makacs volt, inkább egy új helyszínt jelölt ki a Tiberis mentén, amelyet hatalmas nézőtérrel vett körül. Ezután is rendszeresen rendeztek itt és egyéb helyszíneken tengeri ütközeteket Rómában, az utolsót feltehetően 247-ben Philippus Arabs császár kezdeményezésére. Sajnos a különböző szerzők nem említik, milyen nagyságrendű volt ez a naumachia, így nem tudjuk, hogy a közönség még mindig ugyanannyira lelkes volt-e, mint az 1. vagy a 2. században.


Forrás: Fick Meijer - Gladiátorok Gondolat Kiadó 2009