logo

XXIII September AD

Karthágó bizánci uralom alatt

Iustinianus kormányzata a vandál uralom utolsó szakaszának anarchiája után elsősorban a bizánci értelemben vett „rendet” akarta helyreállítani.

Mindjárt a város elfoglalása s a királyság megdöntése után Afrika püspökei Karthágóban zsinatot tartottak, s ezen 217 püspök mondott köszönetet az „igaz hit” helyreállítójának. Kialakították az afrikai te-rületek egyházi szervezetét is. Karthágó püspökét egész Afrika „prímásának” ismerték el, a túlságosan nagyszámú püspökségeket hét egyházkerületbe vonták össze a meghódított területek politikai fel-osztásának megfelelően, s ezek székhelyeinek püspökeit a többi kisebb város egyházközsége feletti felügyeleti joggal ruházták fel.
A katolikus egyház kizárólagos uralmának helyreállítását kiegészítette az eretnekségek szigorú betiltása: most az arianusok és egyéb eretnekek szenvedtek legalább olyan súlyos üldöztetést, mint amely miatt néhány éve még a katolikus püspökök keseregtek. A bizánci uralom helyreállította a régi nagybirtokrendszert is. Az elűzött, földjeitől megfosztott és jelentős részben kivégzett vandál arisztokrácia nagybirtokait a bizánci bürokrácia egyes érdemdús tagjai kapták ajándékba, s a kisbirtokos parasztság maradék csoportjait is a nagy-birtokosság felügyelete alá helyezték.

Az egész afrikai terület lakosságának terheit növelték a vandál korszakhoz képest súlyosabbá vált adók s a rohamosan növekvő állami bürokrácia költségei (ezeket még fokozta a bizánci bürokraták pénzéhsége, megvesztegethetősége). Már Belizár utóda, Afrika első ,,polgári” helytartója, egy Salamon nevű eunuch megszervezte az új területek életét irányító tíz officiumot, 118 vezető tisztviselővel.

Afrika meghódítása Iustinianus elgondolása szerint csak egy lépés lett volna az egész egykori Római Birodalom újraegyesítésének ha-talmas programján belül: A császár nagyralátó tervei azonban csak kis részben váltak valóra. A vandálok legyőzése után sikerült még a keléti gótok itáliai államát is megdöntenie, és nyugaton megszállnia Hispania legdélibb partjának egy kicsiny szakaszát. De ezek a hódítások együttvéve sem eredményeztek többet, mint néhány földrajzilag egymástól elszigetelt, egymással csak tengeri úton érintkező terület összefüggéstelen halmazát, amelynek megtartása állandó katonai készenlétet, szüntelen védelmi tevékenységet igényelt: A túlzott remények meghiúsulása végzetesen hatott ki az afrikai területek és legnagyobb városuk, Karthágó sorsára is.
Iustinianus a nomád törzsek várható támadásaival szemben hatalmas méretű és rendkívül költséges erődrendszert épített ki a meghódított térség egész határ-vonalán, s ehhez az itt élő lakosság ingyenes kényszermunkáját vette igénybe. De Afrika ezen az áron sem szerezhette meg a tartós biztonságot.

A meghódított afrikai területek kezdettől fogva szinte katonai tábor képét mutatták: távoli és veszélyeztetett, a birodalom nagy központjaitól elszigetelt határtartomány szerepére voltak kárhoztatva. Ez a gyógyíthatatlan helyzet határozta meg a szervezeti forma kialakítását is. A meghódított Afrika eredetileg a birodalom többi területéhez hasonlóan egységes praefecturát alkotott, amelyhez hét provincia tartozott.

A VI. század végén az állandó katonai készültség fenntartása érdekében a praefecturát exarkhatussá, különleges katonai-közigazgatási területté alakították át, élén egyetlen teljhatalmú katonai és polgári megbízottal, az exarkhésszel. Ilyen jellegű határtartománya a bizánci birodalomnak Afrikán kívül csak egy volt, az Itália északi határterületeit magába foglaló ún. ravennai exarkhatus. Az új, tisztán katonai szervezet létrehozása is érzékelteti az afrikai területek állandó veszélyeztetettségét.

A vandálok elleni háború hivatalos bizánci krónikásának, Prokopiosznak az elbeszélése szerint a főváros s a vidék lakossága egyöntetű örömmel fogadta a bizánci felszabadítókat.54 Ha volt is ilyen kezdeti lelkesedés, ez hamar lelohadt.
A praefectura és később az exarkhatus védelme a helyi lakosságtól óriási áldozatokat kívánt adóban és köz-munkában; de az erőfeszítések nem hoztak eredményt. A vandál uralom megdöntése után a bizánci Afrikának — voltaképpen csupán egy keskeny és nem is összefüggő parti sávnak — határa mentén sorra alakultak ki az egyes törzsi központok körül a független mór államok. A határvidék — amely félelmetesen közel esett a városi központokhoz — Bizánc uralmának idején állandó hadszíntérré változott.

Karthágó, mely a vandál uralom alatt a királyi székhelynek kijáró előnyöket és megkülönböztetett védelmet élvezte, most jutott a rohamos hanyatlás állapotába. A város elfoglalásakor súlyosan megrongálódott kikötői berendezéseket csak hiányosan állították helyre.
Mindenütt romokat és megrongálódott házakat lehetett látni. A bizánci korból csupán katonai és egyházi célú építkezésekről tudunk. Csekély számú bizánci forrásaink sem tagadják Karthágó elszegényedését és elnéptelenedését.

A város, amely a pun korszak óta előbb a pun államnak, majd Róma afrikai birodalmának, végül a vandál királyságnak a fővárosa volt, most egy határszéli kisváros színvonalára süllyedt a csekély területű, a központtól távol eső provinciában.


Forrás: Hahn István - Máté György: Karthágó (Corvina Kiadó 1972) ISBN 963 13 1609 2