XXII September MMXVII AD

A scarbantiai amfiteátrum és közönsége.

A római költő és író, Iuvenalis egyik szatírájában (X. 81) említi a dolgozatunk címéül választott kifejezést. Kenyérről és játékokról szólva a havi gabonajuttatásra és a tömegszórakoztatásra utal a szerző, arra a két legfontosabb politikai propagandaeszközre, amelyet a nép bizalmának megőrzésére, a császári hatalom megerősítésére használt a birodalmi főváros, Róma vezetése.
A játékok megjelölés összefoglaló megnevezése a gladiátorjátékoknak, állatviadaloknak, állatszelídítő cirkuszi előadásoknak, kocsiversenyeknek, nyílt színi kivégzéseknek, ütközeteknek és tengeri csatáknak, melyeket az amfiteátrumokban rendeztek a római nép legnagyobb megelégedésére.

A provinciák nagyobb városai is versenyeztek egymással az amfiteátrumok építésében, illetve abban, hogy ezekben a körszínházakban vagy cirkuszokban minél ritkább egzotikus és szelídített állatokat, valamint vérontás nélküli viadalokat mutathassanak be a város és környéke lakosságának.
Pannónia provincia városai is kivették részüket ebből a versenyből. A Duna menti két legnagyobb legiotáborhoz és helytartói székhelyhez Carnuntumban és Aquincumban két-két amfiteátrum tartozott. A köztük húzódó limes-szakaszon, Brigetio legiotábora mellett is megtalálták egy amfiteátrum építési feliratát.

Az Alpokalja és a Fertő tó körzetének vidéki lakossága a közeli pannóniai városokba látogatott, ha az élvezetek ezen fajtájára vágyott, például Carnuntumba (Petronell – Bad Deutsch Altenburg), Scarbantiába (Sopron), Savariába (Szombathely), esetleg a noricumi Flavia Solva (Wagna bei Leibniz) és Gleisdorf amfiteátrumát vagy színházát kereste fel.
Savaria színháza a római városon kívül feküdt, a település nyugati szélén, a mai Kálvária hegyi templomnál. Feltárása még nem történt meg, annak ellenére, hogy már egy antik írásos dokumentumban, a Passio Quiriniben is említik.

Scarbantia amfiteátruma a város északnyugati szélén, a mai Bécsi dombon, 366 méter tengerszint feletti magasságban található. A lelőhely rövid kutatástörténete az alábbiakban foglalható össze:

1860-ban egy rézmetszet Sopron látképét a Bécsi dombról úgy mutatja, hogy előtérben az amfiteátrum meredek sáncai látszanak.

1878 áprilisában Storno Ferenc és Paúr Iván Bécsi-dombi kutatásaik során tanulmányozták a város Bécsi kapuján kívül, a városi mázsaház mögött fekvő sáncszerű létesítményt is, amelyet Storno metszetben is ábrázolt „Burgstal” megjelöléssel Paúr azonban kuruc-kori erődítménynek és nem „ősidőbeli körsáncnak” tartotta e “földművet”.

1886 körül Storno Ferenc római sírt tárt fel az amfiteátrum északi kapuja előtt. A csontváz mellett üvegkorsó és vas strigilis (vakaró) volt. Ezért később feltételezték (Storno Miksa, 1941), hogy itt egy elesett gladiátort temethettek el.

1922-ben a Bécsi dombon játszó gyerekek több római pénzt, „az ikreket szoptató nőstényfarkast ábrázoló üveggemmát” találtak, és jelentették Lauringer Ernőnek, a múzeum őrének, hogy oltárszerű kövek is vannak a helyszínen. Ezután irányult a régészeti kutatás figyelme a római korinak felismert lelőhelyre.

1925. augusztus 31-én a városi tanács engedélyével Stornó Ferenc festőművész és Storno Miksa egy „műkedvelőkből álló lelkes kis csapattal” kezdte el az ásatást; megtalálták a Nemeseum oltárköveit, és feltárták a szentélyt. Ezután próbaásatást kezdtek az amfiteátrum területén, és a 10,6 méter magas nagysánc belső ívénél rábukkantak a pódiumfal nagy kváderkövekkel épített részletére. Itt egy fülkét feltételeztek, amelyben a vadállatokat tartották, s itt állítólag bikacsontokat is találtak.
„Minthogy a további ásatás pénzt igényelt”, Lauringer Ernő Sopron városához fordult, mely „próbaásatás céljaira négy millió K-t előlegezett”. Ebből 6 munkással 8 és fél napon át végeztek feltárásokat. November 11-én az esős időjárás miatt, és mert a pénz is elfogyott, beszüntették a munkát. Lauringer jelentésében rosszalja a „régészkedő dilettantizmust” és a
„műgyűjtés hóbortját”, amely inkább kárára van a régészti lelőhelyeknek, minthogy a tudománynak használna. Szerinte „az amfiteátrum ma egy romhalmaz… köveit az idők folyamán lakóházak… sőt a város falainak építésénél is felhasználták”.
Sopron szabad királyi város múzeuma meghívására ezután a Magyar Nemzeti Múzeumból Fettich Nándor régész irányította az ásatásokat, amelyek Lauringer felügyelete mellett folytak. Megállapításaik szerint az amfiteátrum rombolás és tűzvész áldozata lett, „a hatalmas falak és kövek bedőltek és darabokra törtek és itt-ott a törmelékben világosan kivehetők voltak a megégett fagerendák maradványai”.

1926-ban Storno Miksa ismertette a Bécsi dombi próbaásatások eredményeit.

1933-ban ifj. Gallus Sándor a város 1000 pengős támogatásával kívánta folytatni az amfiteátrum kutatását. Az év augusztusában már az eredményekről is beszámolt. A sok apróbb lelet mellett tulajdonképpen a déli kapu falainak feltárása volt a jelentősebb, ezt azonban megfelelően nem dokumentálta. Így kutatása nem sokkal egészíthette ki a Storno-féle ásatás eredményeit. Mivel a kutatóárkokból kitermelt földet a Lackner Kristóf utcai építkezésekhez hordták, a feltárt romos falak hosszabb ideig ki voltak téve az időjárás viszontagságainak. Bár a romokat körbekerítették, a szögesdrótot 1934-ben ellopták, a mozdítható köveket pedig szétdobálták.
Később a kőanyag egy részét a város eladta, így néhány faragott kőtöredéket is a környékbeli villák falaiba építettek be. Ez lehetett a sorsa annak a domborműves sírkőtöredéknek is, melynek vázlatos rajzát Gallus 1933. júl. 27-i naplórészlete őrizte meg. Bejegyzése szerint ez „valószínüen a kis sánc kör falához tartozott”.

1941-ben közzétett cikkében Storno Miksa részletesebben ismertette a feltárások eredményeit, ebben főleg az aréna bejáratánál megtalált szentélynek: Nemesisnek, a gladiátorok védőistennőjének, és Dianának, az állatok oltalmazójának kultuszhelyét mutatta be.

1973-ban soproni építészek újra felvetették az amfiteátrum bemutatásának lehetőségét. A soproni római városfalak munkáira hivatkozva a Soproni Múzeum nem látta megvalósíthatónak ezt a tervet.

1985-ben a Posta földkábeleket fektetett le az amfiteátrum területén. Ekkor a keleti nagy sáncon a nézőtér, a cavea négy harántirányú falát, a nyugati kis sáncon a 4 méter széles kapuépület falait mérhettük fel.

1991-1992-ben a 84-es elkerülő út építése miatt került előtérbe az amfiteátrum kérdése: ekkor kapott lehetőséget a Soproni Múzeum a szondázó ásatások elvégzésére. Az alábbiakban az ásatás legfontosabb eredményeit, az amfiteátrum szerkezetére vonatkozó újabb adatokat vázoljuk fel. E dolgozat terjedelmi határai miatt előzetes jelentésünkben el kell tekintenünk az ásatás részletes leírásától és a leletanyag ismertetésétől.

Az amfiteátrum ovális arénáját 2 méter széles pódiumfalak határolják. A küzdőtér hossztengelye 63, kistengelye 42 méter. 70 római lábat (kb. 21 méter) egységnek véve, az aréna 3:2 kitűzési arányt mutat. A küzdőtér egykor sóderréteggel borított szintje 1 méterrel volt mélyebben az amfiteátrum jelenlegi szintjénél.
Az aréna közepén ásott hosszú kutatóárkokban falazott csatorna vagy mélyedés nem került elő. Viszont az előkelőségek ülőhelyének feltételezhető ülősorok előtt a pódiumfaltól 7 méter távolságban, pontosan a középvonalban, két faragott perselykő feküdt egymástól 3 méterre. Ezekbe oszlopokat erősítettel, és vagy együtt szolgáltak ácsolt kapuzatul, vagy külön-külön olyan oszlopokat tartottak, amelyekhez valamit vagy valakit hozzákötözhettek.

A pódiumfalak az aréna felé kváderkövekkel lehettek burkolva, ami jól látszik a 4. és a 20. kutatóárok esetében, ahol a falak legépebben magmaradtak. A 9., 7/a., 43/a., 43. és 41. kutatóárkok falmaradványai mutatják a cavea külső határfalát. A 70 lábnyi széles keleti nézőtér a nagysánc meredek lejtőjén helyezkedhetett el.
Vele szemben a ma jóval alacsonyabb déli sáncszakasz a római korban is keskenyebb lehetett, mert a 23. szelvényben a keleti kapu, a Porta Libitinae teljes méretét megismertük. Ez az elesett gladiátorok és lemészárolt állatok kiszállítására szolgáló kapu csak 12,5 méter szélességben vágja át a sáncot.

A 64. és 63. kutatóárokban feltárt falnyomok is ilyen keskenyebb nézőtérre utalnak ezen az oldalon. Az eredetileg is domboldalba vágott, lejtős terepre épített amfiteátrum a nyugati külső oldalán pusztult el legjobban. Nemcsak a természetes eróziónak, de az évszázadok alatti kőbányászásnak is következménye ez. A kissánc pódiumfalának belső felületén azonban több helyen megfigyelhettük az eredeti faragott burkolóköveket.

A Porta Libitinae 7,5 x 5,6 méter alapterületű, nyugati bejárata előtt 3 méter hosszú, 2,5 m széles folyosó vezet a bejárathoz. Ennek a kapunak megtaláltuk a kavicsos járószintjét és a kőboltozat indítását. A római korban alaposan átalakított kapuépítmény megmaradt alapfalain újjáépíthető lenne.
A város felé nyíló déli kapu az 1930-as évek ásatásai után teljesen rommá vált. Csak az alapjait találtuk meg. Alagútszerű, 10,15 méternyi hosszúságú kőépítmény volt, amely az aréna előtt a pódiumfalnál 2 méter szélességű volt. Kijjebb, ahol a Nemeseum fala csatlakozik hozzá, 3 méter széles. A Nemeseum falait részben a Főves út felőli erózió pusztította, részben az első szakszerűtlen „ásatások” az 1920-as években.

Az északi kapu szélesebb volt és két építési periódusának maradványait tártuk fel két méter mélységben. Előkerültek a gondosan faragott küszöbkövek, amelyek elhelyezkedése mutatja az amfiteátrum bejáratainak és pódiumfalának átépítését. Amint a 25. kutatóárok felmérése mutatja belső, korábbi fehér habarcsos pódiumfal átlag 120 cm széles. A külső falat közvetlenül a korábbi elé falazták vöröses habarcsba, és átlag 80 cm széles. Körben az arénán általában hasonló eredményt hozott a pódiumfal vizsgálata.
Megállapítható, hogy feltehetően a 2. század második felében a markomann háborúk utáni időszakban kezdett romosodni az amfiteátrum. Teljes újjáépítésére a 3. században kerülhetett sor. Ekkor nemcsak és arénát kerítő falat és kapukat renoválták, hanem a nézőtérre való feljáratokat is megváltoztathatták.

Feltehetően korábban lehettek feljáratok a haránt irányú falak között a keleti nagy caveára, amit a 6. és 41. kutatóárkok falmaradványai mutatnak, a késői periódusban azonban észak felől felvezető kavicsos burkolatú rámpa biztosíthatta a feljáratot a nagysánc tetejére. A sánc felső részén, a feljárat alatti rétegekben, 115-143 cm mélységben a 9/b árokban, fehér kőporos réteg alatt egy nyugat-keleti irányú, 90 cm széles kőfal tövében feküdt egy felirattöredék. Feltehetően a korábbi építési periódusból származik, amikor itt szintén feljárat lehetett.
További vizsgálat tárgyát képezheti, hogy az ülősorok számozására szolgált, esetleg építési felirat alsó sorának részlete-e ez a mészkőfaragvány, amelyen L C betűk láthatók. A 75 cm hosszú, 35 cm magas és 22 cm vastag kőlaptöredék viszonylag ép szélétől 30 cm-re van a 11 cm magas és 5 cm széles L betű, ettől 27 cm-található a felül csorbult C, köztük pontosan középütt egy stilizált levél alakú választójel látszik.

Az amfiteátrumot a 2. században, a nagy városi beruházások időszakában építették a hegyoldal lejtőjének kihasználásával. „Ha hegyoldalba épül, könnyű lesz az alapozás dolga” – írja Vitruvius a színházépítésről (De architectura V. 7).
A 3. században átépített amfiteátrum befogadóképessége Storno számítása szerint 6 000 fő lehetett. Érdekes, hogy a scarbantiai fórum méretei összhangban vannak a 2. század elején kiépített amfiteátrum méreteivel. Ebben az időben, Scarbantia virágkorában épült a városi nagy fürdő is.

A római korban a civil városlakók ünnepnaptárában szerepeltek a Duna határvonalát védő legiósok, illetve segédcsapataik díszszemléi, a katonai lovasjátékok, valamint a pompás vallási körmenetek és a nagyszabású politikai ünnepségek, felvonulások. Scarbantiában, ahol a korai császárkorban katonaság nem állomásozott, feltehetően a fórumról indultak az ünnepi felvonulások és a Vindobona felé kivezető úton érték el az amfiteátrumot.
Itt kell megjegyezni, hogy a Soproni Múzeum Lapidáriumában őriznek egy sírkövet, amely 1911-ben a Postapalota építésénél került elő. A kőre egy játékmester, magister ludorum nevét vésték fel, aki Scarbantiában feltehetően a cirkuszi játékok lebonyolításáért és a gladiátorok kiképzéséért volt felelős.
A 77 éves korában elhunyt férfiút Lucius Cotonius Campanusnak hívták, a XV. Legio veteránjaként Carnuntumból telepedett át Scarbantiába, korábbi feladata a katonai felvonulások lebonyolítása, valamint kiképzőként a gladitátorok harcra való felkészítése volt.

Az amfiteátrumi játékokkal kapcsolatban viszonylag kevés leletet ismerünk. Ezek azonban nagyon érdekesek, mert mutatják, hogy nemcsak a város lakói izgulhatták végig Scarbantia amfiteátrumában a gladiátorviadalokat, a cirkuszi játékokat és az egyéb rendezvényeket, hanem a környékbeli villagazdaságok és falvak népe is idelátogathatott az érdekesnek ígérkező rendezvényekre. Akik itt jártak, kisebb emléktárgyakat is vásárolhattak.
Az alábbiakban néhány ilyen emléktárgyat mutatunk be, amelyeket az amfiteátrumi játékok látogatói talán Scarbantiában vásároltak, majd egykori lakóhelyükön, a mai Burgenland területén veszíthettek el.


1. Tessera Vulkapordányból
(Wulkaprodersdorf)


A Tartományi Múzeum régészeti gyűjteményében, Kismartonban látható egy ezüst tessera, amelyet Vulkapordány község határában találtak, 16 kilométerre északnyugatra az antik Scarbantiától.
A pénzhez hasonló tárgynak 21 mm az átmérője, elülső lapján koszorúval keretezett jelenetben a balra forduló Bacchus – Liber Pater (Dionüszosz) képét ábrázolták, a bal kezében thürszosszal, a jobb kezében oinokhoéval (korsóval). Lába előtt egy párduc kuporog. A pontkörrel határolt hátoldalon egy jobbra haladó elefánton ülő személy látható.

A tesserák érméhez hasonló tárgyakként vagy magán pénzhelyettesítőkként funkcionáltak, amelyekkel árukat lehetett vásárolni („bónusz” érmeként) és belépőjegyként szolgáltak gyűlésekre, színházi előadásokra, cirkuszi mulatságokra, termálfürdőkbe vagy éppen nyilvánosházakba.
A Vulkapordányból származó darab az elefánton ülő személy ábrázolásával félreérthetetlenül utal a cirkuszi hangulatra. Talán egy Scarbantiában vendégeskedő vándorcirkusz adhatta ki ezt a „bónusz”-érmét. De az is lehetséges, hogy akkor keletkezett, amikor egy jómódú városi polgár cirkuszi játékokat rendezett valamilyen ünnepi alkalomra.

Bacchus érmén való ábrázolása sokatmondó. Ez az istenség volt a szüret és az ünnepi lakoma ura. Tiszteletére március 17-én nagy ünnepséget tartanak, ez volt a liberalia napja, amikor az ifjak a férfi toga felvételével felnőtt polgárokká váltak. Ez alkalomból felvonulásokat is tartottak, vagy más szórakoztató mulatságokat rendeztek, amelyek nagy mennyiségű borfogyasztással jártak.
A vulkapordányi tessera keltezése mindenekelőtt numizmatikai párhuzamok alapján lehetséges. Septimus Severus császár több olyan denariust is veretett a 193. és 197. évek közötti időben, amelyek Bacchus – Liber Patert, hátlapjukon pedig elefánthoz hasonló mintákat ábrázoltak. Az elefánton ülő emberhez hasonló ábrázolásokat találunk I. Philippus Arabs császár érméin is, amelyek a 244. és a 249. közötti évekből valók. Tehát a tessera érme is a 190 és 250 közötti időszakban kerülhetett forgalomba.

A 2. század végén és a 3. század első felében, a severusi időkben Pannóniában a római kultúra virágkorát élte. A Sulzbach közelében, a Föllik-domb délkeleti lejtőjén fekvő vulkapordányi villa rusticát is ebben az időben építették át és bővítették ki. Az ott termelt mezőgazdasági terményeket nagy valószínűséggel Scarbantia piacán értékesítették. Ebből a szempontból érthető, hogy a „bónusz”-érmék elvesztése abban az időben nagy veszteségnek számított, örömteli azonban, hogy a darab 1800 év után előkerült…


2. Pinkaóvárból (Burg) származó gladiátorfibula

A Felsőőri (Oberwart) járás területén fekvő Sámfalva (Hannersdorf) községhez tartozó Pinkaóvár határából a Tartományi Múzeumba került egy igen ritka lelet. A gladiátorfibulát a mai helységtől északkeletre, az Asten dűlőben, a villa rustica területén találták, a római kori Savariától nyugatra 16 kilométerre.
A fibula 3,1 cm széles, 2,9 cm magas és két féldomborműves férfifigurából áll, akiket egy gladiátorküzdelem végső fázisában ábrázoltak. Baloldalon áll a győztes, a secutor terpeszben, behajlított lábakkal, sisakkal, szögletes pajzzsal és gladius-szal (rövid kard). Tőle jobbra ül a legyőzött retiarius, aki bal karjával védi magát, bal kezét bedig a secutor pajzsának közepéhez emeli. A háromágú szigony csúcsával balra a két figura lábánál hever.
A secutor bal kezének könyöke hiányzik; a fibula más részei, melyek a sok használat miatt megrongálódtak, már nem felismerhetők, mint például a legyőzött jobb mutatóujja. Számszeríj-szerű konstrukció erősíti a fibula hátsó részét, amelyről már letört és hiányzik a ruhakapcsoló tű és a tűrögzítő.

A késő köztársaságkorban, majd különösen a római császárkorban a gladiátorjátékok (a lat. gladius = kard szóból) klasszikus művészete vitathatatlanul szórakoztató látványossággá fejlődött a vérszomjas néptömegek számára. A Soproni Múzeum Lapidáriumban őrzik Tiberius Iulius Rufus borbolyai (Walbersdorf) sírkövét, amelyen a temetkezési szertartáshoz kapcsolódó, kultikus gladiátorjátékot ábrázoló dombormű látható.
A domborművön két karddal harcoló és kerek pajzzsal védekező alak között áll egy félmeztelen nő, akinek alakjában Erist, a viszály, vagy Nemesist, a párviadalok istennőjét ábrázolhatták. A tőlük jobbra, felemelt kézzel álló férfi a versenybíró lehetett.

A győztes gladiátorokat körülrajongták, ők számítottak az antik idők legjobban fizetett embereinek. A „játékok” emlékeként az amfiteátrumokban lévő standoknál és a mozgóárusoknál harci jeleneteket és a gladiátorokat ábrázoló ékszereket, olajlámpásokat, szobrokat, sütőformákat és más értékesebb ajándéktárgyakat is vásárolhattak a látogatók.

A scarbantiai aréna bejáratánál egy legyőzött gladiátor képével díszített agyagmécses darabja, szombathelyen egy sütőforma került elő, amely gladiátorharcot ábrázol. Mint a fentebb bemutatott fibulán, itt is a földre rogyott retiarius felett áll a győztes secutor, ez olvasható a feliraton is: VINCAS – szeret győzni. A pinkaóvári (burgi) gladiátorfibula is ebbe a kategóriába tartozik, és a Savariához közeli amfiteátrumban vagy Scarbantiában vásárolhatták.
Hasonló fibulákat több helyen is találtak Pannónia területén, Nyergesújfaluban (Pest m.), a Tapolca melletti Hegyesden Veszprém megyében, valamint Budapesten. Ez a három fibula, ugyanúgy, mint további kettő – Flavia Solvából, Noricum és Raetia tartományból – csak abban különböznek a pinkaóvári fibulától, hogy ott a legyőzött retiarius jobb karját nem a pajzsra teszi, hanem a levegőbe emeli. Ezen párhuzamok alapján a pinkaóvári fibulát a 2. század második felétől a 3. század első feléig tartó időszakra keltezhetjük.

Több olyan lelet ismert Scarbantia territóriumáról, amelyek nem a cirkuszi játékokkal vagy a kocsiversenyekkel kapcsolatosak, hanem inkább a vallási ünnepi felvonulásokra emlékeztetnek. Az egyik legszebb ilyen emlék a Sércről (Schützen am Gebirge) származó ovális alakú gemma, egy sötétzöld színű jáspiskő, amely 1,8 x 1,5 cm méretű és eredetileg egy ezüst gyűrűbe volt foglalva. A gyűrűkövön Sol napisten látható áldásra emelt kézzel, bal oldalt galoppozó quadriga (négyes lófogat) van bevésve.
Említést érdemelnek a Szárazvámról (Müllendorf) származó, színházi maszkokat ábrázoló agyagmécsesek is. A római kori falu Szárazvámon a Scarbantiából Aquae-ba (Baden bei Wien) és Vindobonába (Bécs) vezető utak elágazásánál feküdt. Scarbantiáig innen 20 km a távolság, Vindobonáig pedig 30 km.

A gyakori használati eszközként funkcionáló, kerámiából készült olajmécseseket nagy mennyiségben gyártották a manufaktúrákban, és változatos formákban jelentek meg a piacon. Felső lapjukon díszítőelemként gyakran gladiátorok képeit, állatokat és színházi maszkokat ábrázoltak. A kismartoni Tartományi Múzeumban őrzött mécsesek egyikének hátoldalán a CASSI cég-pecsét, felső lapján egy férfimaszk látható.
A másik, FORTIS cégpecséttel, egy komédiákból ismert rabszolgamaszkot ábrázol, nagy szájjal és krumpliorral. Mindkét lámpatípus hosszú életű volt. A Cassius-lámpák Felső-Itáliában már a 2. század kezdetén megjelentek, és Noricumban és Pannóniában a 4. századig használták őket. Felső-Itáliában és Galliában már az 1. századtól működtek Fortis lámpakészítő műhelyek, és a provincia területén is gyakoriak voltak ezek utánzatai. A mécses-másolatok Pannóniában a 4. század közepéig bizonyítottan készültek.

A római kori terra sigillata készítő fazekasműhelyek rendkívül gazdag motívumkinccsel rendelkeztek. Ennek a luxuskivitelű asztali edénykészletnek a díszítését előszeretettel igazították a mindenkori vásárlók korízléséhez.
A színházi és cirkuszéletből vett ábrázolásokkal díszített edényeket előszeretettel vásárolták. Így például az állatviadalokat, állatokkal való küzdelmeket, gladiátorharcokat, illetve gladiátorokat, ökölvívókat, birkózókat és más atlétákat, állatszelídítőket, egzotikus állatokat, oroszlánokat, párducokat, medvéket, tevéket vagy egyéb vadállatokat ábrázoló edényeket.

A korai itáliai sigillatákon gyakran színházi maszkok jelennek meg. Számos ide tartozó lelet ismert Scarbantia territoriumáról, Sopronból és Burgenland területéről is. Hogy csak a kismartoni Landesmuseum gyűjteményéből említsünk néhányat: Egy Sásonyból (Windenből) származó 1. századi csészetöredék színházi maszk mintával, továbbá egy Köpcsényből (Kittsee) származó 2. századi darab, amely vadállatot és állatszelídítőt ábrázol ostorral a kezében és védőkötéssel a lábain, a Köpcsényben vagy Nemesvölgyön (Edelstal) talált töredéken pedig egy bal felé ugró oroszlán46 látható (2. század első fele). A cirkuszi és színházi motívumokkal ábrázolt használati tárgyak és ékszerek mellett az antik szórakoztatóipar egyes jelenetei mozaikokon és falfestményeken is megjelentek.

Klasszikus színházépítmény félkör alakú nézőtérrel sem Scarbantiában, sem Vindobonában nem volt. Pannónia magyarországi és ausztriai részén sem ismerünk eddig színházat, csak a savariait említik. Ausztriában, Noricum provinciában ismert Virunum színháza. A többi városban a tragikus és a komikus színdarabokat is az amfiteátrumokban játszották. Így volt ez valószínűleg Scarbantiában is.


Quirinus püspök mártír-pere a szombathelyi (Savaria) színházban

308-ban Savariában feltűnést keltő büntetőper zajlott a nagyközönség előtt. A tárgyalás helyszínének egyértelműen a színházat jelölték meg, mivel csak itt lehetett nagyobb közönség előtt lefolytatni a keresztények hitbuzgósága és széleskörű befolyása elleni eljárást, a diocletianusi elvek szerint.
Quirinust, Siscia püspökét menekülése közben tartóztatták le. Elfogása után először az éppen Scarbantiában tartózkodó illetékes helytartó elé vezették. A helytartó, Amantius akkor feltehetően az itteni városfalak építési munkálatait ellenőrizte. A scarbantiai keresztény asszonyok kenyeret és vizet vittek a rab püspöknek. Amantius innen Savariába vitette át a püspököt és néhány napra bebörtönöztette.

308. június 4-én elérkezett a „kirakatper” napja Savariában in theatro, a színházban. A kínpadon való vallatás során, melyet Amantius személyesen vezetett, Quirinus kitartó és erős maradt. Halálra ítélték, majd a közeli Sibaris (ma Perint) folyó hídjáról malomkővel a nyakában a vízbe dobták.
Elrettentésül nem a gyérebb lakosú Scarbantia municipium akkor talán már romos amfiteátrumában, hanem a népes Savaria colonia színházában végezték a tortúrát. Ahol amfiteátrumban végeztek ki keresztény mártírokat, mint pl. Tarragona körszínházában, ott később gyakran keresztény kultuszhelyek alakultak ki.

A nagyközönség tehát nemcsak a színházi előadások, a gladiátorjátékok, a cirkuszi előadások résztvevője lehetett, hanem a politikai és vallási tömegrendezvényeken és a nagy nyilvános büntetőperek tárgyalásakor is megjelenhetett az amfiteátrumban.

A bemutatott antik tárgyak, amelyeket főleg a római kori Scarbantia territóriumának a mai Burgenland területére eső lelőhelyeiről válogattunk, a soproni leletekkel együtt bizonyítják, hogy a város vonzáskörzetének lakossága már akkor is Scarbantiát tartotta kulturális centrumnak, vagy egyszerűen csak kellemes összejövetelek, szórakoztató időtöltések helyének.
A hely szelleme kötelez. Bár ebben a dolgozatban az amfiteátrum és a cirkuszlátogatások kérdését taglaltuk, arra is szeretnénk felhívni a figyelmet, hogy Sopron állandó kapcsolatát tágabb környezetével nemcsak ápolni, hanem bővíteni is ajánlatos. A kínálat bővítésének egyik lehetősége az amfiteátrum kulturális célú hasznosítása, vagy távlatokban gondolkodva a hasznosítás alapos tervekkel való előkészítése.




Gömöri János és Karl Kaus


Gömöri János (1944) régész,
a Soproni Múzeum díjazás nélküli munkatársa, a Scarbantia Társaság elnöke. Kutatási területe Sopron római kori és középkori topográfiája, valamint az archeometallurgia.


Karl Kaus régész.
Fő kutatási területe Burgenland régészete, főleg a Hallstatt kultúra és a római kor.