logo

XII December AD

Gladiátor (film)

A Spartacus olyan időszakban készült, amikor a nagyszabású kalandfilmek roppant népszerűségnek örvendtek. A hatvanas évek közepétől azonban egyre kevesebb érdeklődőt vonzottak, és a moziból lassan eltűntek a Rómában játszódó harci témájú filmek. Az egyik utolsó ilyen film volt az 1964-es A Római Birodalom bukása. A címből arra következtethetnénk, hogy az 5. században játszódik a történet, amelyben a Római Birodalom hanyatlása áll a középpontban. A film azonban a 180-tól 192-ig uralkodó gonosz Commodus császár zsarnoki uralmáról szól, illetve egy bizonyos Livius elleni küzdelméről, aki végül legyőzi őt.
Ezután több mint harminc évig egyetlen film sem készült a rómaiakról. Úgy tűnhetett, hogy végleg leáldozott annak a fajta erőszaknak, amely az ókori Rómáról szóló filmekben mindig uralkodó szerepet töltött be. De mikor 2000-ben bemutatták a Gladiátor című filmet, amely maximálisan kiaknázta a számítógépes trükkök által nyújtott lehetőségeket, világossá vált, hogy az ilyen jellegű film még mindig megtalálja a maga közönségét. Talán nem véletlen, hogy a rendező, Ridley Scott ugyanazt a császárt választotta a film egyik főhőséül, mint A Római Birodalom bukása készítői. Hiszen ezúttal is Commodus a gonosz főhős, és ismét egy férfi keresztezi az útját, aki felszínre hozza belőle a gonoszabb énjét.

A történet szépen összeáll. 180-at írunk, Marcus Aurelius császár, Commodus apja érzi, hogy közeleg a végórája. Magához hívatja Maximust, a hadsereg fővezérét, aki a csapataival nem oly rég elkeseredett harcban győzedelmeskedett a barbárok felett az északi határnál, és elmeséli neki, hogy a leghőbb kívánsága, hogy halála után Maximus vegye át a hatalmat, és visszaállítsa Rómában a köztársaságot. Nem sokkal később már azt látjuk, ahogy a beteg Marcus Aurelius Commodust is fogadja. Az apa szemébe mondja a fiának, hogy mit gondol róla, aki erre amiatt panaszkodik, hogy az apja sohasem akarta olyannak elfogadni, amilyen.
A jelenet azzal zárul, hogy Commodus megfojtja apját, és így ő lesz az új császár. Commodus rögtön Maximus életére tör, de annak sikerül elmenekülnie; Hispania felé veszi útját, ahol felesége és fia várja. Megérkezve azonban már csak a holttestüket találja, mert Commodus katonái megölték őket. Maximus világa teljesen összeomlik. A történet itt ugrik egyet, és a következő jelenetben már azt látjuk, hogy Maximust elfogták, és rabszolgaként eladják az észak-afrikai Zucchabar gladiátoriskolájának. Habár kezdetben kevés lelkesedést mutat az iránt, hogy gladiátorként harcoljon, gyorsan kiderül róla, hogy kivételes tehetség, győztes alkat. Gladiátorfőnöke, Proximo ezért magával viszi Rómába.
A Colosseumban Maximus lesz az első számú szenzáció. Korábbi tábornoki képességeit most a tömeges harci jelenetekben mutathatja meg, „legénysége" élére áll. Népszerűsége olyan rohamosan növekszik, hogy egy Commodus elleni összeesküvésbe keveredik, ami miatt letartóztatják. A szorult helyzetben lévő császár nem lát más utat arra, hogy megszabaduljon Maximustól, mint hogy párbajt vívjon vele az arénában, de csak azután, hogy a börtönben elóbb súlyosan megsebesíti, mely seb később halálosnak bizonyul. Ennek ellenére Maximusnak sikerül bosszút állnia, az arénában megöli Commodust, mielőtt még ő is meghalna.

Valóban izgalmas történet, amelyet jelentős mértékben erősít a két színész meggyőző játéka: Russell Crowe Maximus, illetve Joaquin Phoenix Commodus szerepében. Ám a film után felmerült bennem a kérdés, hogy vajon a néző történelmi tudása valóban bővült-e a filmtől. Ha Ridley Scott célja az volt, hogy bemutassa, hogy a római társadalom milyen mértéktelenül erőszakos volt, akkor ez sikerült neki. Ha azt akarta megmutatni, hogy Commodus kegyetlen császár volt, akiből hiányzott mindenféle igazságérzet, akkor ugyancsak elérte a célját. De ha Maximus figurájával és a Colosseumban játszódó viadalokkal azt is be akarta mutatni, hogy miként zajlottak a gladiátorviadalok, akkor nem mondhatok mást, mint hogy erőszakot tett az igazságon.

A film készítői nem könnyítették meg a dolgukat azzal, hogy nem valós történetből indultak ki, hanem kitaláltak egy főszereplőt, akinek szembe kell szállnia a gyűlölt Commodusszal. Maximus fővezér sohasem létezett: a forgatókönyvírók képzeletének a szüleménye, akik a történet kedvéért olyan elemekre építettek, amelyek szöges ellentétben állnak a történelmi forrásokban ránk hagyományozottakkal. Vegyük csak Commodus szémélyét. Akármilyen gonosz is volt, nem ölte meg az apját. Marcus Aurelius természetes halált halt: végkimerültség következtében hunyt el, vagy egy járvány áldozata lett.
Már 177-ben kinevezte Commodust társkormányzónak, tehát az utódlás kérdése a várakozásoknak megfelelően alakult. Továbbá Marcus Aurelius biztosan nem beszélt a köztársaság esetleges helyreállításáról. A 2. század végén Traianus, Hadrianus, Antoninus Pius és Marcus Aurelius sikeres uralkodása után a császárság létjogosultsága nem volt többé vita tárgya. A köztársasághoz való visszatérés gondolata fel sem vetődött az emberekben. Mindenki tudta, még a szenátorok is, akik már alig várták Commodus halálát, hogy a köztársasági államforma rehabilitálása teljes mértékben utópia. Commodus filmbeli halála sem tényszerű adatokon nyugszik. A filmben két-három évvel Marcus Aurelius halála után Maximus öli meg az arénában; a valóságban csak 192-ben halt meg, egy palotalázadás áldozata lett bő tíz évvel később, mint a film szerint.

A Gladiátor számos kritikájában találunk arra való utalást, hogy a film készítői mindent megtettek annak érdekében, hogy amennyire csak lehet, valósághűen jelenítsék meg az ókort. Lehet, hogy ez így van, de ha néhány latin nevet vagy egyéb elnevezést megvizsgálunk, akkor úgy tűnik, hogy egyetlen, latinul valamennyire is tudó szakértőnek sem kérték ki a tanácsát. A gladiátorfőnököt (lanista) a filmben Proximónak hívják (Oliver Reed játssza nagyszerűen), miközben a nevét latinul helyesen Proximusnak kellene mondani.
A latinnak még súlyosabb eltorzítása a gladiátoriskola bejárata feletti felirat, amelyen LUDUS MAGNUS GLADIATORES áll („nagy iskola gladiátorok"), amely helyett LUDUS MAGNUS GLADIATORUM-nak vagy LUDUS MAGNUS GLADIATO-RIUS-NAK („a gladiátorok nagy iskolája") kellene szerepelnie.

Commodus császár alakjának kidolgozása során sem néztek kellőképpen utána annak, hogy az ókorban milyen kép élt róla. A filmben egy sápadt, nőies, puhány alakot látunk sötét hajjal és karikákkal a szeme alatt, a valóságban azonban tetterős férfi benyomását kelthette. Herculeshez hasonlóan oroszlánbőrt viselt a vállán, és súlyos husángot hordott magánál, az arénában pedig rendszeresen harcolt secutorként karddala bal kezében. Gladiátorként elért sikerei erősen kétségbe vonhatók, de abban bizonyosak lehetünk, hogy az arénában szert tett némi tapasztalatra.
Maximussal való harcát tehát másképpen is meg lehetett volna oldani: Commodus secutorként léphetett volna fel, s így Maximusnak retiariusként kellett volna küzdenie. A film készítői azonban másként döntöttek. Maximus kis kerek pajzzsal és egy páncélban jelenik meg a küzdőtéren, ez utóbbit azonban nem gladiátorok viselték, hanem római katonák.

A film készítői nem követték szigorúan a gladiátorok fegyverzetét. Korábban láthattuk, hogy egy gladiátor majdnem mindig egy bizonyos fegyverre specializálódott, és minden gladiátortípusnak megvolt a maga sajátos fegyverzete. A Gladiátorban ebből nem sokat láthatunk viszont. A filmbeli fegyverek alig hasonlítanak a Pompejiben talált tőrökre, kardokra, sisakokra, lábvasakra vagy az ókori ábrázolásokon látható fegyverekre.
Úgy tűnik, a film készítői arra való igyekezetükben, hogy a gladiátorokat minél feltűnőbben cicomázzák fel, különböző korok fegyvereit válogatták össze. Marcus Junkelmann, a gladiátorfegyverek kiváló ismerője a filmben felfedezett többek között ősi időkből származó korinthoszi sisakokat, Kr. e. 5. vagy 4. századból való hoplita pajzsokat, római katonai páncélokat, viking és török sisakokat, és olyan mellvérteket, melyek nagyban hasonlítanak a késő középkori páncélingekre.

A nézőket végképp félrevezetik a megjelenített küzdelmek. Egy alkalommal Maximus egy fantáziamaszkot és színes pikkelyes páncélt viselő gladiátorral harcol. Eközben egy tigrisre is figyelnie kell, amely váratlanul felbukkan a küzdőtéren. A háttérben egy oszlop áll — holott nem a Colosseumban állt oszlop, hanem a Circus Maximusban, ez jelezte a kocsihajtásokon a fordulópontokat. Ez a harc nem más, mint a Colosseum egy napjának különböző műsorszámaiból összevágott egyveleg, mely műsorszámok sohasem egyszerre, hanem egymás után kerültek bemutatásra. Azáltal, hogy Maximust egyszerre eresztik össze egy tigrissel és egy gladiátorral, megfosztják a gladiátorviadalt a játék-szabályaitól, és lényegében kaotikus tömegverekedéssé degradálják.
Márpedig ha valami — remélhetőleg — nyilvánvalóvá vált az előző fejezetekből, az az, hogy jóllehet a szervezők mindig egyre nagyobb látványosságra és változatosságra törekedtek, mindezt bizonyos határok között tartották. Mindig is az ember-ember elleni küzdelem maradt a Colosseum egynapi programjának a csúcspontja. Az, hogy a film készítői egy kitalált látványosságot választottak, jelzi számunkra, hogy nem a történelmi „valóságból" indultak ki. Sajnálatos, mert ezáltal elszalasztották a lehetőséget, hogy minden rendelkezésre álló technikai eszköz segítségével valós gladiátorjátékot mutassanak be.



Forrás: Fick Meijer - Gladiátorok Gondolat Kiadó 2009