logo

XXI September AD

Spartacus (film)

A rabszolgafelkelés, mely Kr. e. 73-ban annak a Spartacusnak a kezdeményezésére tört ki, aki a capuai iskolából megszökve egyre gyarapodó seregével majdnem három évig komoly kihívás elé állította a római hadsereget, természetesen nagyszerű téma: több ezer reményvesztett gladiátor, akik rettegésben tartották a rómaiakat, és megingatták az állam hatalmát.
A film készítőinek persze még jobban tetszett volna a történet, ha az igazság győzedelmeskedett volna, és a rabszolgák egyszer és mindenkorra legyőzik a római hadsereget. Ám a történelmet ennyire radikálisan már nem merték meghamisítani, hiszen így el kellett volna ferdíteni a Sallustius, Plutarkhosz és Florus által feljegyzett tényeket. Náluk olvashatjuk, hogy Spartacus hosszú itáliai bolyongása után bátran harcolva hogyan vesztette életét (a filmmel ellentétben tehát nem keresztre feszítették), anélkül hogy bármi változást tudott volna elérni a rabszolgaság rendszerében.

Spartacus felkelését ötször filmesítették meg. A legismertebb e filmek közül az 1960-ban bemutatott, Stanley Kubrick rendezésében készült film, amely — az akkoriban csillagászati összegnek számító —12 millió dollárba került, és 184 perc hosszú. Az alkotás szívhez szólóan ábrázolja a rabszolgák és a római hadsereg közötti harcot, mely végső soron a rabszolgák embersége és a római urak cinikus arroganciája között zajlik.
A film a rabszolgák és a szabad emberek közti egyenlőtlenség elleni hosszú vádirattá vált; hogy Spartacust idézzük: „A free man dies and loses the pleasure of life; a slave loses his pain. Death is the only freedom a slave knows... Thats why well win." [A szabad ember, ha meghal, az élet szépségeit veszíti el; a rabszolga csak a kínjait. A halál a szabadság egyetlen olyan formája, amelyet a rabszolga ismer... épp ezért fogunk győzni!"]

Furcsa, hogy Spartacusnak, aki minden idők leghíresebb gladiátoraként vonult be a történelembe, a filmben nincs lehetősége ezt bebizonyítani. A főszereplőt, Kirk Douglast hosszan láthatjuk hadseregének élén harcolni, de csupán egyetlenegyszer mint gladiátort, nem sokkal azelőtt, mielőtt elszökne a capuai gladiátoriskolából. Ekkor thraex harcosként jelenik meg — ami kézenfekvőnek tűnik, hiszen Trákiából származik; csakhogy a filmben használt fegyverzete egyáltalán nem hasonlít egy thraex gladiátoréra. A nagyon kicsi kerek pajzsnak és a rövid kardnak semmi köze nincsen az ókori fegyverekhez, ráadásul a lábszárvédő és a sisak teljesen hiányzik.

Történeti szempontból még feltűnőbb, hogy Spartacus ellenfele, a sötét bőrű atléta (akit Woody Strode játszik) nem megszokott ellenfél: tehát nem gallus, samnis vagy esetleg thraex, hanem retiarius. Ez kétségtelenül látványos kombináció, de korántsem tekinthető reálisnak, mert a háromágú szigonnyal és hálóval felfegyverzett retiarius a császárkor találmánya. Legkorábban Augustus idején lépett fel ilyen típusú gladiátor, tehát több mint hatvan évvel Spartacus Capuából való szökése után. Amikor pedig már a retiariusszal való harc állandó műsorszámmá vált, az ellenfél sohasem thraex volt, hanem egy secutor vagy egy murmillo.

A Spartacus és Draba közti nevezetes gladiátorküzdelem végkimenetele jól illik a film alapkoncepciójához, azaz a „jó rabszolgák" és a „rossz római politikusok" szembeállításához. A capuai iskola arénájában négy gladiátornak, köztük Spartacusnak és Drabának kell megküzdenie Crassus, a felesége, a lánya és a veje előtt, akiken kívül nincs jelen senki más. Az elkeseredett harc végén Draba a szigonyával földre kényszeríti Spartacust.
Crassus felesége lefelé fordítja a hüvelykujját, annak jeleként, hogy Drabának meg kell ölnie Spartacust, de ő ezt megtagadja, és dühödten Crassus irányába hajítja háromágú szigonyát. Majd Crassus és családja páholyába igyekszik felmászni, azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy rájuk támad. Már csaknem felér, amikor Crassus egyik testőre egy gerelyt hajít a hátába, majd miközben a páholy szélén lógva haldoklik, Crassus átvágja a torkát. Draba holtteste az aréna homokjába hull. Amennyire tudom, az ókorban egyszer sem kerülhetett sor ilyen jelenetre, még az olyan elvetemült császárok idején sem, mint Caligula, Nero, Domitianus vagy Commodus.

Ennek ellenére jó filmnek tartom a Spartacust, mert a történelmi ferdítések nem túlságosan zavaróak. Azt mondhatjuk, hogy mind a rabszolgák, Spartacus és Crixus, mind pedig a római politikusok, Crassus és Caesar, akárcsak a ciliciai kalózok és a capuai gladiátor felkelés ábrázolása történeti szempontból alapvetően hiteles. Stanley Kubrick, a rendező azonban a film hivatalos bemutatója után kevésbé volt elégedett a végeredménnyel.
Nem tudni, hogy álszerénységből mondta-e, vagy komolyan gondolta e szavakat: „Im disappointed in the film. It had everything but a good story. [Csalódott vagyok a filmmel kapcsolatban. Gyenge történet.



Forrás: Fick Meijer - Gladiátorok Gondolat Kiadó 2009