logo

XXI Junius AD

Caesar és a 350 Ciliciai tengeri rabló

Caius Julius Caesar, huszonkét eves korában, különös válságon esett át: megingott önmaga tehetségébe vetett hitében. Ő, aki később korának legragyogóbb szónoka lesz, első pereit elvesztette, s elhatározta, hogy visszalép, a közéletből; Rhodoszba indult, hogy ott Apollonius Molo híre retorikai iskolájában hallgassa az előadásokat.
A fiatal római patríciusnak már addig is voltak élményei a ciliciai kalózokkal kapcsolatban, még abból az időből, amikor katonai szolgálatát töltötte Servilius Isauricus parancsnoksága alatt. S ez a tapasztalat csak hasznára vált, mert íme, amikor Rhodosz felé tartó hajója Phannakussza szigetének közelébe ért, kalózhajók jelentek meg a láthatáron, minden különösebb nehézség nélkül elfogta a római hajót és a fiatal Caesar a tengeri rablók fogságába került. (Caesar rhodoszi útjának oka és a kalózoknál töltött rövid fogsága több változatban isiveretes; egyesek szerint Sulla diktátor száműzte Rómából, mert riválisának, Mariusnak a pártjához csatlakozott.)

Az, elfogott hajó fedélzetére érve, a kalózok vezére azonnal rájött, hogy az utolsó római divat szerint öltözött fiatal patrícius, akit több cseléd és rabszolga kísért, nem közönséges préda. Hozzáfordult hát és megkérdezte, hogy kicsoda. A fiatalember csak megvető pillantással illette, válaszra nem méltatta. Ekkor Caesar helyett sietve válaszolt kíséretének egyik tagja, Cinna, az orvos.
Bevett szokás szerint, azonnal a visszaváltás kérdése került szóba. Egyik változat szerint a kalózvezér kérdésére, hogy mennyit hajlandó fizetni a római a maga és kísérői kiszabadításáért, Caesar ismét nem adott semmiféle választ. A vezér ekkor másodkapitányához fordult sőt kérdezte meg, mennyire becsüli a foglyot. Az először tíz talentumot említ, de a fogoly megvető tekintetére ismét a vezér veszi át a szót és annak kétszeresét mondja: húsz talentum.
Caesar ekkor, összehúzott szemöldökkel rárivall: Ha ismernéd a mesterségedet, már rájöttél volna, hogy legalább ötven talentumot érek! Az összeget illetően is eltérnek a vélemények; kevésbé romantikus, de bizonyára valósághűbb az a változat, miszerint Caesar már kezdettél felajánlotta ezt a nagy összeget, mivel végeredményben az egyetlen módja volt annak, hogy életét biztosítva lássa és fogságát se tegyék elviselhetetlenné.

Caesar csak az orvost és két rabszolgáját tartotta maga mellett, a többiek visszatértek, hogy elhozzák a váltságdíjat. Érkezésükre várva, a fiatal római azzal töltötte idejét, hogy naponta rendszeres testgyakorlatokat végzett, szónoklatokat és verseket írt, amelyeket aztán felolvasott a tengeri rablóknak, akik aztán nem is beszéltek másképp róla, mint a „félkegyelmű rómairól” (úgy látszik, ebben megegyezett véleményük a Sulláéval, aki nyíltan ostobának nevezte Caesart...)

Az egyik változat szerint - bár nincs kizárva, hogy ezt ő maga terjesztette a fogságból való visszatérte után, vagy meg később, amikor a galliai hadjáratból győztesen visszatérve, a római birodalom ura lett - a fiatal patrícius faragatlanságuk és neveletlenségük miatt - megvetette a kalózokat és ezt nem is tartotta titokban. És nagy örömére szolgált, hogy nagy részletességgel lefesse, hogyan fogja megfeszíttetni őket, ha egyszer a kezei közé jutnak... (A keresztre-feszítés abban az időben megszokott módja volt a kivégzésnek; hét esztendővel később, Crassus, Caesar barátja hatezer fellázadt rabszolgát feszíttet fel a Capuától Rómába vezető országút menti fákra.)

romaikor_kep



Pillanatnyilag azonban a rablók jól szórakoztak a római ifjonc fenyegetőzésein, noha származása és választékos viselkedése miatt mégis bizonyos tisztelettel viseltettek iránta. Egyik este például, amikor a űz köré gyűlve lakomáztak, ittak és hangoskodtak. Caesar egyik szolgálóját odaküldte, azzal az üzenettel, hogy hallgassanak, mert zavarják álmát. És a tengeri rablók elhallgattak.

Harmincnyolc napot töltött Caesar fogságban, míg küldöttei visszatértek a hírrel, hogy a váltságdíj letétbe van helyezve, Milétoszban. ötven talentum akkoriban is óriási ősszeg volt, Caesar rokonai és barátai nehezen szedték össze; Sulla elkoboztatta Caesar javait, aki így nagy adósságokba keveredett (hasonló helyzetben élete során többször lesz még, a római birodalom egyeduralkodójaként is). Aminek következtében, mihelyt partra tették valahol Kisázsiában, és ismét szabadnak érezte magát, egy pillanatot sem veszítve hozzáfogott, hogy amint azt időközben már kitervelte, visszaszerezze a váltságdíjat.
Valerius, a római helyőrség ottani parancsnoka rendelkezésére bocsátott négy harci gályát és háromszázötven harcost, akikkel meglepetésszerűen ütött rajta a ragyogó fogást meg ünneplő kalózokon. Nemsokára a római gályák mélyén ugyanannyi foglyul ejtett tengeri rabló volt, mint ahány harcos a fedélzeten: háromszázötven. És a kalózok, kötelékeik között, most mar rájöttek, hogy a félkegyelmű római nem is olyan ostoba...

Foglyaival és visszaszerzett ötven talentummal együtt Caesar Pergamosz felé indult, ahol Junius székelt, a kisázsiai provincia kormányzója - az egyetlen, akinek joga volt halálos ítéletet hoznia. Caesar, miután elbeszélte a történetet, a tengeri rablók kivégzését kérte tőle. Junius - aki már kezdettől nem kedvelte a parancsoló módon fellépő és vakmerő fiatal rómait, mint kormányzó pedig nemcsak az állam, hanem a maga érdekeit is nézte, a kalózok viszont gazdagok voltak és alkalomadtán hálásak lehettek neki - visszautasította a kérést.

És Caesar - aki akkor alig töltötte be a huszonkettedik életévét, de aki később Rómát politikai és katonai uralmának csúcsaira juttatja - maga hoz döntést: kihasználja, hogy a kormányzó eltávozott a városból és parancsot ad, hogy háromszázhúsz kalózt meg kell fojtani, a többi harmincat pedig megfeszítteti. Ez utóbbiak előtt kisebb szónoklatot is tartott, emlékezetükbe idézve ígéretét és azt, hogy ő mindig megtartja a szavát. Ezután hozzátette: mivel részük volt abban a megtiszteltetésben, hogy költeményeit hallgathatták, megkönnyíti sorsukat: megfeszítésük előtt el fogják vágni a torkukat...

Caesar másnap tovább indult Rhodosz felé, Apollonius Molo retorikai iskolájába, ahol rendkívüli intelligenciája hozzásegítette, hogy behozza a lemaradást, amit a kalózok korében töltött harmincnyolc napos fogsága okozott. Ami pedig a háromszázötven tengeri rabló kivégzését illeti, Caesar csak természete szerint járt el, úgy ahogyan később Galliában és Britanniában is cselekedett - ahogy egy korabeli szerző írja róla.


Forrás:
Horia Matei: Évezredek kalózkrónikája