logo

XXI September AD

Fellépés a kalózok ellen, L. Licinius Lucullus és Pompeius keleten

Miközben Pompeius Hispaniában hadakozott, miközben Itáliát Spartacus rabszolgái dúlták végig, Keleten is nagy horderejű események bontakoztak ki. Mint korábban már láttuk, Sullának nem volt ideje teljesen megtörni Mithridatész pontoszi király erejét, figyelme a római események felé fordult.
Kr. e. 83-82-ben újabb, csekély jelentőségű incidensre került sor Róma és Pontosz között, ezt nevezték második mithridatészi háborúnak. Az ezt követő időszakot a pontoszi uralkodó hatalmának megerősítésére fordította.

Kr. e. 74-ben kezdetét vette a harmadik mithridatészi háború, amelyben a római sereg vezetését a senatus L. Licinius Lucullusra bízta. Lucullus hamarosan átvette a kezdeményezést. Olyan csapást mért Mithridatészre, hogy a király csak nagy nehezen tudott apósához, az armeniai királyhoz menekülni. Lucullus ekkor megtámadta Armeniát, és Kr. e. 68 tavaszán elfoglalta a fővárost. Ekkor azonban váratlan fordulat következett. Lucullus, a korabeli hadvezérekkel ellentétben, kemény fegyelmet tartott katonái között, nem tűrte el a polgári lakossággal való önkényeskedést, nem engedélyezte a szabad rablást. Amikor az armeniai főváros bevétele után tovább akart nyomulni, a hadsereg fellázadt, és magára hagyta vezérét. Mithridatész kihasználta a helyzetet, és visszatért Pontoszba.
Lucullus kiábrándultan és sértődötten utazott Rómába, és hamarosan visszavonult a közéletből. Öregkorát birtokán vagyonának élvezetével, lakomázással töltötte. Az utókor emlékezetében nem a kiváló hadvezér, a becsületes és bátor politikus, hanem az ínyencség megtestesítője maradt meg.

Miközben Lucullus irányításával folyt a Mithridatész elleni háború, Rómában elhatározták, hogy végleg letörik a kalózok földközi-tengeri uralmát. Ezzel már korábban is többször próbálkoztak, de csak részsikereket vagy súlyos kudarcokat értek el. A kalózok működése elsősorban a lovagrend üzleti érdekeit veszélyeztette, de aggodalmat keltett a római szegénység körében is, akiknek olcsó gabonával való ellátását a keletről érkező szállítmányok biztosították. Amikor pedig a kalózok már Szicília és Itália területére is betörtek, sőt az ostiai kikötőben állomásozó flottát is megtámadták, végképp betelt a pohár.

Kr. e. 67-ben Pompeiust az egész Földközi-tengerre és a part menti, kb. 70 km-es sávra rendkívüli teljhatalommal ruházták fel, rendelkezésére bocsátottak egy 500 hajóból álló flottát, jelentős szárazföldi haderőt és kb. 6000 talentumnyi (156 tonna ezüst) pénzösszeget. Ezzel az óriási erővel indult a kalózok ellen, és meglepően gyors sikert aratott. Pompeius gyors sikere imponálóan hatott Rómában, úgyhogy amikor megérkezett Lucullus hadserege lázadásának híre, Pompeiust bízták meg a Mithridatész elleni háború folytatásával (Kr. e. 66 elején).
Ezt a háborút tulajdonképpen már Lucullus megnyerte, Pompeius óriási, majdnem 60 000 fős hadseregének gyors, mutatós és könnyű győzelmekkel sikerült learatni a babérokat. Kr. e 66-ban a visszavonuló Mithridatész seregét szétverték az Euphratésznél, Bithünia és Pontosz területét római tartománnyá nyilvánították. Kr. e. 64-ben Pompeius benyomult Szíriába, s a Szeleukidák egykori birodalmának megmaradt területét Syria néven provinciává szervezte. Ezután került sor Judeára. Itt kihasználta a Hasmoneus-utódok közötti trónviszályt, és bevonult Jeruzsálembe. A római katonák öldöklésének rengeteg áldozata volt. Judea ezzel elvesztette nem egészen száz éve kivívott függetlenségét, Rómának alávetett cliens-királyság lett.