logo

XXIII Januarius AD

A keresztény kizárólagosság pogány hasonlata: Az aranyszamár

Az aranyszamár lenyűgöző mese, amely bővelkedik könnyed és elfajult szexualitásban, az éj leple alatt űzött mágiában, gyilkos összeesküvésekben, elvadult tréfákban, hajszálon múló menekülésekben, sőt, mélyen megélt vallási élményekben is. A címből sejthető, hogy egy szamár áll a történet középpontjában pontosabban egy férfi, Lucius, aki szamárrá változik. A főhős Tesszáliába utazik, és egy gazdag férfi házában száll meg, akinek a feleségéről kiderül, hogy boszorkány. Miután Lucius elcsábítja a szolgálólányt, Fotist, arra kéri őt, hogy segítsen neki meglesni, ahogy az úrnője varázsló-mesterségét végzi. Az ajtóhasadékon át szemtanúja lesz, ahogy az asszony varázslatos kenőccsel keni be a testét és fülesbagollyá változik, majd elrepül.
Ezt látva Lucius könyörögni kezd Fotisnak, hogy szerezzen neki is a kenőcsből. A lány enged is a kérésnek, és előveszi úrnője szekrényéből a szelencét, de Lucius balszerencséjére (a cselekmény szempontjából viszont szerencsés módon) egy másikat emel le onnan. Miután Lucius tetőtől talpig bekeni magát, nem bagollyá változik, hanem egy nevetséges szamárrá, aki megtartja emberi értelmét, de egyébiránt mindenben szamárrá lesz. Még beszélni sem tud, csak hangosan ordítva átkozza sorsát. Fotis, akit úrnője kioktatott arról, hogy hogyan oldhatja fel a bűbájt, tudja, mit kell tenni, hogy Lucius visszanyerje emberi alakját. Egyszerűen rózsát kell ennie.

Azonban Fotisnál nincs rózsa, és mielőtt szerezhetne, az éjszaka közepén egy rablóbanda tör be a házba. Kifosztják a kamrát, és, hogy minél több kincset vihessenek magukkal, elkötik a lovakat és a szamarakat köztük Luciust is. A terjedelmes mese a továbbiakban Lucius megpróbáltatásairól szói, aki az állat testébe szorult emberként többször is gazdát cserél, kimerülésig dolgoztatják, verik, durván bánnak vele, bár néha jó kezekbe is kerül. Gyakran végig hallgatja a háttérből gazdái bizalmas történeteit, és közben mindvégig azon mesterkedik, hogy végre találjon egy csokor rózsát, amit megehet, ám ez nem sikerül neki.
A sikamlós és durva történet a végén váratlan fordulatot vesz. Lucius, a szamár mely vallási élményt él át, ami nem csak külsőleg hat az életére hiszen újra emberré válik hanem belülről is megváltoztatja. Az egyiptomi istennő, ízisz elkötelezett hívévé válik.

All. könyvre Lucius végképp megelégeli a szamár-létet. Elszökik az éppen aktuális gazdáitól, talál egy csendes helyet a tengerparton, és elalszik, majd arra ébred, hogy a hold előbukkan a tenger hullámaiból. Tudva, hogy a Hold a „magasságos istennő, kiváltságos, nagy hatalmú felség”, hétszer belemeríti a fejét a vízbe, hogy ezzel a rituáléval idézze meg őt. Számos néven szólítja, mivel nem biztos benne, hogy melyik istenséggel van dolga: Ceres, Vénusz, Diána vagy Perszcphoné. Felsorolását úgy zárja, hogy imájával minden létező lehetőséget kimerítsen: „bármelyik néven, bármilyen szertartással, bármelyik alakodban is szabad hozzád fohászkodnom”
Ekkor jön a megvilágosodás. Az istennő megjelenik előtte, és elmondja neki, hogy ő a leghatalmasabb isteni lény. „íme, itt vagyok én, a természet anyja, minden elemek úrasszonya, időtlen idők legősibb gyermeke, istenségek legnagyobbika, szellemek királynője, égi lakók legkülönbike, akinek alakjában minden isten és istennő egybeolvad, aki a menny ragyogó magasságait, a tenger gyógyító szellőit, az alvilág könnyes némaságát parancsaimmal igazgatom, akinek egyetlen istenségét sokféle alakban, százféle szertartással, ezernyi néven imádja a földkerekség.” Felsorolja, hogy a különböző népek, milyen neveken ismerik és imádják, de azt is kijelenti, hogy az igazi neve ízisz királynő.
Ízisz megígéri Luciusnak, hogy feloldozza, azaz megszabadítja alantas, állati létformájától, mi több, lehetővé teszi számára, hogy halála után is imádhassa őt. Van azonban egy feltétele. Miután megáldja, a férfi teljes hátralévő életét az istennőnek kell szentelnie: „életed hátralevő folyását egészen utolsó leheletedig lekötöm a magam szolgálatára. Méltányos is, hogy egész életeddel adósa légy annak, akinek jóvoltából visszatérhettél az emberek közé.”

ízisz tartja a szavát. Meghagyja Luciusnak, hogy másnap, az ő tiszteletére rendezett ünnepségen keresse meg a papot, akinél lesz egy csokor rózsa, és azt elfogyasztva újra emberi alakot ölthet. így is történik. A könyv utolsó oldalai arról szólnak, hogyan szentelte életét Lucius az istennő imádásának. Hosszú és nehéz felkészülési időszak után beavatást nyer ízisz misztériumába. A szerző nem mondhatja el, hogy zajlott pontosan a ceremónia végtére is, egy misztériumról van szó, ezért nem is árulhatja el részletesen, hogy mi történt. A leírás emiatt egyszerre mámorító és frusztrálóan megfoghatatlan. Annyi bizonyos, hogy Lucius halandó létének legdicsőségesebb élményében részesül, újjászületik és végleg ízisz szolgálatába áll.
Később azonban megtudja, hogy még nem érte el az elköteleződés csúcsát.
Van egy tökéletesebb beavatottság, ízisz istennő férjének „a győzhetetlen Osirisnek, a nagy istennek, az istenek felséges atyjának" a tisztelete ugyanis még előbbre való. Lucius megdöbben: „Hiszen, úgy gondoltam, engem már a legtökéletesebben beavattak.” De nem, Ozírisz hatalmasabb isten, és az ő misztériumába is be kell avatni őt. Lucius kissé kétségbe esik, mert a beavatás költségei magasra rúgnak. Mindenesetre végül ezt is vállalja.

Hamarosan azt is megtudja, hogy egy harmadik beavatás is vár rá. Elkezd gyanakodni, hogy csalás áldozata lett, de végül meggyőzi magát. Rádöbben, hogy minden így van rendjén. „Végre is alig néhány nap múltán a nagy istenek még nagyobb istene, a nagyobbak közt legnagyobb, a legnagyobbak közt legfölségesebb, a legfölségesebb közt király: Osiris, nem valami idegen személy alakjában, hanem színről színre megjelent álmomban és tulajdon imádandó szavával” szólt hozzá. A könyv ezzel véget ér.
Nock felismerte, hogy valóban több hasonlóság fedezhető fel Lucius ízisz iránti elköteleződése és a kereszténnyé lett pogányok között. Lucius íziszt tartja a leghatalmasabb isteni lénynek, akit az égben, a földön, és föld alatt is imádnak. Örök imádatáért cserébe, az istennő megváltoztatja az életét. Lucius újjászületik. Bizonyos értelemben, teljes emberré válik az ő esetében ez szó szerint érthető. Ezen kívül a halál utáni élet ígéretét is megkapja. Mindezért cserébe Izisz teljes odaadást vár. A férfit beavatják az istennő kultuszába, és egész életét az ö imádásának szenteli.

Ez nagyon is hasonló ahhoz, ami a keresztény közösséghez csatlakozó áttértekkel történt. Ők a keresztény Istent ismerték el uruknak, aki a mennyben és a földön is mindenkinél hatalmasabb, mindent irányít, új életet adhat nem beszélve a halál utáni életről -, cserébe pedig kizárólagos tiszteletet követel. Van azonban egy valós és nagyon is kézzelfogható különbség.
Luciusnak egy pillanatra sem kell azt gondolnia, vagy úgy tennie, mintha ízisz volna az egyetlen isteni lény. Épp ellenkezőleg, ő minden isten felett állt. Sőt, mint kiderült, még ez sem volt teljesen igaz. Volt valaki, aki még nagyobb volt: Ozírisz. Vajon lehettek még náluk is hatalmasabbak? A szerző erre már nem tér ki. Amikor Lucius íziszhez fordult, nem hagyott fel a pogánysággal, továbbra is elismerte a többi istenség isteni mivoltát. Arra sem esküdött fel, hogy csak és kizárólag íziszt fogja imádni. Nem vállalt kizárólagos odaadást. Egyszerűen csak intenzívebben kötelezte el magát


Forrás: részletek Bárt D. Ehrman A kereszténység diadala című munkájából (Fordította: Beke Ádám)