logo

XXIII Januarius AD

Pál a piszidiai Antiókhiában és Ikóniumban.

Ap. csel. 13:1-14:7

Pálnak és Barnabásnak útban a Piszidia tartománybeli Antiókhia felé, a Taurus hegységen kellett átkelniük, ami rendkívül nagy bátorságot, önmegtagadást és áldozatkészséget kívánt tőlük:

„Az akkori idők közlekedési viszonyait ismerve, kemény és nehéz útra vállalkoztak az apostolok. Tarzusz és a szíriai Antióchia csak 80 méter magasan vannak a tenger felett, a pizidiai Antióchia már 1200 méter magasan fekszik. ... Útjuk igen sokszor vezetett szűk sziklavölgyön, amit a Kesztrosz folyó vájt magának. A vidék lakói szilaj, harcias emberek voltak. Nagy Sándor ugyan megtisztította a vidéket a rablóktól, később pedig Augustus császár igyekezett megszelídíteni a népet, és bevonni a civilizációba, de ennek ellenére még Szent Pál idejében is veszélyes vidék volt.
A sötét szakadékokból az izauri rablók törtek rájuk, s talán csak azért engedték őket szabadon, mert látták, hogy nem gazdag kereskedőket támadtak meg. Valószínűleg erre az útra is emlékezik az apostol a korinthusiakhoz írt levelében, amikor azt írja, hogy sokszor volt veszélyben a rablók miatt (Kor 11,26). Többször jutottak olyan helyre, ahol a folyón nem volt híd. [Valószínűleg] át kellett úszniok, ruhájukat és kevés csomagjukat meg egy fatörzsön húzták maguk után. Éjszakáikat [bizonyára] sokszor töltötték a tevehajcsárok szegényes és piszkos tanyáin.” (Gyürki, i.m., 90-91. o.).

Pál elsősorban kedvező helyzete miatt választhatta kisázsiai missziója kiindulópontjául a piszidiai Antiókhiát:

„A városnak, amely a mai Yalvasz mellett épült, természetes védelme volt. A régi Piszidia és Frígia határán fekvő várost I. Szeleukosz Nikátor alapította. Eredetileg Magnéziából jött telepesek lakták. Kr. e. 190 óta szabad város volt, majd 25-ben Galácia római tartományhoz csatolták. Veteránok laktak a városban, akik a szomszédos barbár népektől védték a várost. Antióchia helyi istensége Men volt, a holdistenség, majd később ehhez járult még Augustus tisztelete. „Colonia Caesarea” útkereszteződés volt, és római központtá vált Piszidiában. Pál ezért is választotta igehirdetése kiindulópontjának.,, (Gyürki, i.m., 91. o.)

Pál Antiókhiában olyan evangelizációs módszert követett, mely későbbi munkájára is jellemző volt: először a zsinagógákban összegyűlt zsidókat igyekezett megszólítani, ami világos bizonysága volt annak, hogy a nemzet kiválasztottságának megszűnése ellenére nem mond le róluk, sőt annál inkább igyekszik őket megnyerni az evangéliumnak. Mivel a zsinagógákban istentisztelet alkalmával bárki felolvashatott, akit erre megkértek, Pál ezt az alkalmat kihasználva hirdette az összegyűlteknek Krisztus evangéliumát. Prédikációja sokban emlékeztetett Péter és István korábbi beszédeire: az Ószövetségből mutatta ki, hogy Jézus a megígért Megváltó, konkrét példákkal utalva a feltámadást hirdető próféciákra, majd pedig ennek alapján önvizsgálatra szólította fel a népet.
A világos bizonyságtétel nemcsak a zsidókat, hanem a pogányokat is megtérésre indította, de annál hevesebb ellenkezést váltott ki azokból, akik elvetették az apostolok bizonyságtételét. Megismétlődött ugyanaz, ami Jézus életében és az ősgyülekezet idején Jeruzsálemben történt: kialakult az evangélium és a rabbinikus hagyomány követőinek tábora, és az utóbbiak irigységtől hajtva gyorsan éltek a manipuláció eszközével: hamis vádakkal illették az apostolokat a város előkelőségei előtt.

A „hangulatkeltés” a továbbiakban is jellemző módszere maradt az evangélium ellenségeinek, mivel érveket már nem tudtak felhozni ellene. Az irigységtől vezérelt zsidók magatartása Salamon példabeszédét juttathatja eszünkbe: „A búsulásban kegyetlenség van és a haragban áradás; de ki állhat meg az irigység előtt?” (Péld. 27:4) - az irgységtől vezérelt ember előbb-utóbb képtelenné válik a józan mérlegelésre, és bármit megtesz, hogy irigysége tárgyát megsemmisítse.
Az erős ellenkezés feltehetőleg tettlegesség formájában is megnyilvánult. „Lábuk portának lerázása” nem a személyes harag kifejezése volt az apostolok részéről, hanem a felelősség áthárítása azokra, akik akadályozták a missziómunkát. Sokatmondó tény ugyanakkor, hogy az új tanítványok az üldözések ellenére elnyerték „a Szentlélek örömét”, aminek révén erőt nyerhettek a további megpróbáltatások elviselésére.

Az Ikóniumban töltött „sok idő” (valószínűleg több hónap) alatt az előbbiekhez hasonló tapasztalatokat élhettek át az apostolok, de a város lakossága itt még végletesebben meghasonlott.. Az apostolok állhatatosságát azonban az mutatja, hogy csak a közvetlen életveszély hatására távoztak a városból, miután megerősítették a helybeli gyülekezetet.

Ikonium (a mai Konya, Törökország egyik jelentős nagyvárosa) későbbi története bizonyítja, hogy az apostolok munkája a kezdeti nehézségek ellenére e területen messzeható eredményekkel járt:

„Antióchia mellett hosszú időn át ez a város lett Kis-Ázsia belsejében Krisztus egyházának a középpontja. Az első világháború előtt Ikoniumnak 60 000 lakosa volt, és az ott lakó örmény keresztények híven kitartottak Krisztus mellett. Az örmények kiirtásakor haltak meg, és Pál öröksége ezen a vidéken ekkor pusztult el nyom nélkül."(Gyürki, i.m., 96. o.)


Takács Szabolcs - A megváltás története - Az apostoli kor
.-