logo

XXIII Januarius AD

Pál apostol Korinthusban

Korinthus Görögország déli tartománya, Akhája székhelye volt, ma is jelentős görög kikötőváros. Viszontagságos történelmi időszakot követően jelentős fejlődésen esett át. Lakossága gyarapodott, de ugyanakkor hírhedt volt rossz erkölcsiségéről:

„Korinthus Athéntől hajón csak két óra távolságra van. Mégis mintha egy egész világ választaná el ezt a két várost. A nagy kikötő- és kereskedőváros ellentéte a kultúra és a nevelés városának. Az egyikben még a szellem gazdagságát lehetett fölfedezni, a másikban viszont a pénz hatalma uralkodott. Athén görög maradt, Korinthust már nem lehetett annak mondani.
A klasszikus korban Korintus is híres volt festett vázáiról, bronzművészetéről. Gyarmatai Korfuig és Szirakuzáig terjedtek. Ellen tudott állni Athénnek is, és politikailag mozgalmas és virágzó századokat látott. ... Kr. e. 146-ban a római Mummius elfoglalta Korinthust, teljesen leromboltatta, a férfiakat legyilkoltatta, az asszonyokat és gyermekeket pedig rabszolgának adatta el. Ezzel eltüntette Délosz riválisát, és erősítette Róma hatalmát, amely féltékeny volt Korintus mesés gazdagáságára. Ezzel a szörnyű pusztítással a város történelmének görög időszaka végleg lezárult... Alig maradt valami nyom Korintusból. Apollo templomának hét dór oszlopa, amely idővel mindig szebb lett, egyetlen emléke ennek a dicső korszaknak. Korintus azonban feltámadt romjaiból. Mintegy száz évig tartott halála.
Julius Caesar parancsot adott a város újjáépítésére és benépesítésére. Elsősorban veteránok, továbbá a környék szegény népei jöttek Korinthusba. Fölkutatták a romokat, kifosztották a sírokat, és azok értékeit jó pénzen eladták. A római település azután rohamosan növekedett, s megkezdődött benne a kereskedelem. Korintus lakossága lassan elérte a hatszázezret, amelyből négyszázezer rabszolga volt. A régi görög városból, annak kultúrájából az új Korintus mintha csak a rosszat örökölte volna. Amikor Szent Pál a városba érkezett, Korintus alig volt több száz évesnél, és rohamosan fejlődött. Kr. e. 27-től kezdve Ahája tartományának székhelye volt, s itt tartózkodott a prokonzul.
Korintus rendkívüli földrajzi helyzete adja meg ennek a rohamos fejlődésnek a magyarázatát. Elég egy pillantást vetni a térképre, és máris megértjük ezt. A Korintusi-öböl mélyen vágódik a görög föld testébe olyannyira, hogy Dél- Görögországot, a Pelloponészoszt, csak a szűk Iszthmosz-földszoros fűzte Közép- Görögországhoz, mint csipkézett szélű eperlevelet a kocsány ágához. Ezen a földszoroson épült Korintus. Így a város két tengerre nyílott: nyugatra a Jón-tengeren volt Lechaion kikötője, amely a hispániai, szicíliai és itáliai hajókat fogadta; keletre az Égei-tengeren Kenkrea kikötője Kis-Ázsia, Szíria és Egyiptom hajóit várta. Korintusra valóban illett a hízelgő név: két tenger királynője. S ő mindkettőből csak hasznot húzott...
Korintus a két kikötő miatt élénk kereskedelmet folytatott, s a kozmopolita városban éltek görögök, föníciaiak, ázsiaiak, zsidók, egyiptomiak és rómaiak. Görög, római és keleti istenségek kultusza keveredett itt, de Aphroditének volt a legnagyobb tisztelete a városban. ... Korintus fellegvárában, amely mintegy 500 méter magasságban uralkodik a városon, volt a híres temploma az istenségnek, ahol szent prostitúciót űztek. Ezer »hierodulé« szolgálta az istennőt szentélyében ebben a minőségében. Ebből a szentélyből ma már semmi sem látható.
A színház romjai között viszont találtak egy feliratot, ami arról tanúskodik, hogy a szerelem papnői, mint Rómában a Vesta-szüzek, kiváltságos helyet foglaltak el a színházban. A görög »korintiazesztai« ige (korintusi módon élni) nem volt dicsérő jelző. Hasonló volt a helyzet a »korintiasztész« csúfnévvel is." (Gyürki, i.m., 151-156 o.)

A Korinthusban uralkodó erkölcsi állapotok ihlethették Róm. 1:18-32 leírását, mely szemléletesen jellemzi a korabeli pogányság életmódját.

Pál apostol i.sz. 50 végén érkezhetett Korinthusba. Hamar társakra talált egy zsidó házaspár személyében, akiket Claudius császár egy zsidók által támasztott zavargás miatt kiűzött Rómából. Pál hozzájuk csatlakozva űzte eredeti mesterségét, a sátorkészítést (a zsidó férfiak, különösen a farizeusok ugyanis mindnyájan kétkezi szakmát is kitanultak, nem „főfoglalkozásszerűen” értelmezték az Írásokat és a rabbinikus törvényeket). Pál munkájával nemcsak önmagát, hanem munkatársait is eltartotta, akik itt újra csatlakoztak hozzá. Szakmájának űzése révén ugyanakkor az emberekkel is könnyebben kapcsolatba kerülhetett mindennapi környezetükben.
A városban egy előkerült felirat tanúsága szerint külön zsinagógájuk volt a zsidóknak, akik elég nagy számban éltek a városban. Pál a Szentlélek késztetésére határozott bizonyságot tett Krisztusról, de itt is ellenállásba ütközött. Felkiáltása („Véretek a fejetekre!”) nem átkozódás volt, hanem a felelősség és a következmények áthárítását jelentette azokra, akik elutasították az evangéliumot. Emlékezhetünk rá, hogy a Jézust elítélő sokaság is ezzel az Ószövetségből származó kifejezéssel vállalta a felelősséget Jézus elítéltetéséért (Mt. 27:25).

A város általános légköre és a zsidók ellenállása mindazonáltal megviselhette Pált, sőt valószínűleg kétségbe vonta azt is, hogy alkalmas-e a város igehirdetésre, s nem volna e jobb továbbmenni, ezért Istennek külön is bátorítania kellett őt a csüggesztő körülmények közepette. Ebben a lelki szempontból látszólag reménytelen városban ugyanis nagyszámú ember volt előkészítve arra, hogy hívővé váljon.
Sokszor éppen a rossz erkölcsi állapotok késztethetik az embereket arra, hogy egy jobb élet után vágyakozzanak, míg a nagy műveltség gyakran társul gőggel és elbizakodottsággal. Pálnak bőven volt tennivalója Korinthusban, éppen ezért másfél évet töltött a városban, és munkája nyomán sokan váltak hívővé.

A zsidók itt is megpróbálták a Pált római hatóságnál bevádolni, de ezúttal kudarcot vallottak. Gallió, Akhája prokonzulja ugyanis nem kívánt állást foglalni olyan ügyben, melyet nem ítélt a római bíróság elé tartozónak. Felfogása szerint a világi hatóság feladata a társadalmi béke és jogosság megőrzése, nem pedig a vallási kérdésekben való igazságtétel, melyet a zsidóknak saját felekezetükön belül kell rendezniük. Gallió ezzel egy Jézus bevádolásához sokban hasonlító helyzetben - a könnyen befolyásolható Pilátustól eltérően - határozottan elutasította, hogy a zsidók irigységből saját céljaikra felhasználják.
Döntése túlmutatott azon az egyszerű tényen, hogy Pál vádlóinak ezúttal megszégyenülten kellett távozniuk, hiszen ennek az ítéletnek precedensértéke volt, így a zsidók Pál és munkatársai ellen nehezebben fogalmazhattak meg koholt vádakat a rómaiak előtt, mozgásterük beszűkült, és az apostol a hatóságok türelmes semlegességének tudatában végezhette munkáját. Szintúgy először fordult elő, hogy a csőcselék ezúttal nem az apostolok, hanem a felbujtó zsidók ellen fordult, ami bizonyítja azt, hogy egy bölcs bíró határozott fellépésével képes lehet egészen más irányt adni az eseményeknek. Erre a továbbiakban még láthatunk példákat.

„Galliónak ez az eljárása és viselkedése Pál ügyében nagyon megegyezik azzal a jellemrajzzal, amit testvére, Seneca állít róla. A neves író és bölcselő ezeket írja testvéréről: »nemes jellem, nagyon tiszteli édesanyját, és szereti testvéreit. Mindenféle hízelgésnek ellensége«. ... Gallióról egy másik emlék is maradt ránk. Claudius császár levelet intézett Delphi városához, s ebben barátjáról, Junius Gallio prokonzulról is megemlékezik. Ez a levél, amely egy feliraton maradt ránk töredékesen, s 1905-ben találták meg Delphiben, az 52. év első feléből való.
Nagyon fontos adat számunkra Szent Pál kronológiájának megállapításában. A levél szerint Gallio akkor még hivatalában volt, így valószínűleg 51 májusától 52 májusáig volt Ahája prokonzula." (Gyürki, i.m., 158-159. o.)

Ebben az időben keletkeztek Pál apostol első levelei is, melyekben konkrét gyülekezeti problémákkal kapcsolatban ad eligazítást. Az első levelet Korinthusból küldte a Thesszalonikában levő gyülekezetnek, akikhez sorozatos akadályoztatása miatt nem tudott személyesen eljutni, viszont aggódott az őket körülvevő ellenséges körülmények miatt.
A levél elsősorban általános buzdítást tartalmaz, valamint felvilágosítást Krisztus második eljövetelével, a halottak állapotával és a feltámadással kapcsolatban, amit a pogányokból lett hívők közül egyesek még nem láttak át tisztán (ld. kül. I. Thessz. 4:13-18). Mivel egyes kérdések további tisztázásra vártak, ezt a levelet hamarosan követte a második thesszalonikai levél is, mely a Krisztus második eljövetelével kapcsolatos téves felfogást oszlatja el, és bővebben kifejti a helyes tanítást, továbbá gyakorlati intéseket is tartalmaz, elsősorban egyes tagok dologtalan életmódja ellen. A levelek keletkezési ideje i.sz. 51-52-re tehető.

Pál útban Jeruzsálem felé a kisázsiai Efézusban is tett egy rövid látogatást, és mivel tanítása felkeltette az ott élő zsidók érdeklődését, megígérte, hogy adandó alkalommal ismét meglátogatja őket. Korinthusban végzett munkájának híre is eljuthatott már ebbe a városba. Az apostol rövid jeruzsálemi tartózkodást követően (ahol húsvét és pünkösd ünnepét töltötte) ismét Antiókhiába tért vissza.


Takács Szabolcs - A megváltás története - Az apostoli kor
.-