logo

XXIII Januarius AD

Pál Thesszalonikában, Béreában és Athénben.

Ap. csel. 17. fej.

Pál a továbbiakban az akkori görög világ jelentős nagyvárosaiban folytatta munkáját. Az első állomás Thesszalonika volt, Makedónia tartomány központja és egyben jelentős kikötővárosa:

„A várost Nagy Sándor egyik hadvezére alapította Kr. e. 316-ban, és felesége nevét adta neki, aki Nagy Sándor féltestvére volt. Tesszalonika az ókorban is nagyon fontos kikötőváros volt: összekötő kapocs szerepét töltötte be a Földközi-tenger vidéke és Közép-Európa között. Nem volt messze az Olümposz hegytől sem, ahol a néphit szerint az istenek lakása volt. Jelentős útvonalak haladtak át a síkságon. Nagyon büszke volt a város a fellegvárára is.
Tesszalonika először Róma-ellenes volt, később azonban Makedónia székvárosa lett, szabad városnak kijáró jogokkal, saját magisztrátussal és tanáccsal. Római, görög és más isteneket is tiszteltek Tesszalonikában (Athénét, Zeuszt, Apollót, a Kabirokat, Szeramiszt és másokat). A régmúlt dicsősége meglátszott a régi nagy ciklopsz falak maradványain, a jelen gazdagsága pedig a római templomok, diadalívek, színházak pompás épületein.” (Gyürki, i.m. 121-122. o.)

Az apostol Thesszalonikában valószínűleg kissé hosszabb időt töltött, a kikötővárosokban ugyanis sok átutazó volt, akik megtérésük esetén távoli vidékekre is eljuttathatták az evangélium üzenetét. A hosszabb tartózkodásra enged következtetni az is, hogy az ottani gyülekezethez írt későbbi levelének tanúsága szerint (ld. I. Thessz. 2:9)
Pál saját kezével dolgozott ottléte alatt, és nem fogadott el a gyülekezettől adományokat. Ennek oka valószínűleg az volt, hogy a pogány környezetben felnőtt hívők ezt félreértették volna, mivel a levél tanúsága szerint sokan hajlamosak voltak a henyélésre és a másokon való élősködésre. Figyelemre méltó, hogy Pál nem érezte az apostoli tisztséggel összeegyeztethetetlennek a kétkezi munkát, ha erre a maga és munkatársai eltartásához szükség volt. Valószínűleg Jásonnál dolgozott, aki a helyi gyülekezet tagja volt, és Pálnak szállást is biztosított.

Pál korábbi szokásához híven a zsinagógát tette meg működése központjának, és először a zsidókat igyekezett megnyerni az evangéliumnak, de a szombati istentiszteleten pogányok is részt vehettek, így ők is hallhatták Pál érvelését. Az apostol az elbeszélés tanúsága szerint komoly erőfeszítéseket fordított a hallgatók meggyőzésére, aminek eredményeként a zsidók és a pogányok közül is sokan hívőkké lettek. Később, Filippihez hasonlóan, itt is aktív missziómunkát végző gyülekezet alakult ki (ld. I. Thessz. 1:2-10).
Az első misszióúton történtekhez hasonlóan azonban a nem hívő zsidók itt is felbujtották nemcsak a csőcseléket, hanem a város vezetőit (az ún. politarchoszokat) is, ami bírósági eljárás esetén rendkívül kedvezőtlen következményekkel járhatott volna az apostolok számára. A vád is súlyosabb volt, mivel a római jog szerint a „király” (gör. basileus) cím csak az uralkodót illette meg. Akár felségsértés címén is vádat emelhettük volna ellenük, amiért, ha bebizonyosodik, halálbüntetést is kiszabhattak volna rájuk. A vádemelést csak a helyi gyülekezet kezességvállalása akadályozta meg, akik valószínűleg köztiszteletben álló polgárok voltak.

A város elöljáróinak nevére vonatkozóan újabb régészeti lelet erősítette meg Lukács beszámolójának pontosságát:

„Érdemes megjegyezni az elbeszélés leírásánál, hogy Szent Lukács a város vezetőit »politarchosz«-névvel jelöli. Ezt az elnevezést sokáig nem találták a klasszikus irodalomban, s emiatt is kétségbe vonták az elbeszélés szavahihetőségét. Azonban újra csak a kövek szólaltak meg, és fényesen igazolták a lelkiismeretes orvost, Szent Lukácsot: előkerült egy felirat, amelyen a város vezetői »politarchosz« néven szerepelnek. A kőbe vésett bizonyság a British múzeumban látható.” (Gyürki, i.m. 124. o.)

Pál következő állomása Bérea volt, egy kisebb adminisztratív központ, ahol számos zsidó élt, és zsinagógáikat a pogányok is nagy számban látogatták. Feltűnő, hogy az e városban élő zsidók „nemes lelkületéről” külön is megemlékezik a feljegyzés (ld. Ap. csel. 17:11-12), ugyanis más városokban sajnos nemigen volt jellemző, hogy a helyi zsidó közösség tagjai lelkiismeretesen utánanéztek volna az Írásokból annak, amit Pál hirdetett. A tanítást nem Pál személyes tekintélye miatt fogadták el, hanem azért, mert meggyőződtek róla, hogy az valóban egyezik az ószövetségi Szentírással.

„Béreában Pál olyan zsidókat talált, akik készek voltak az általa tanított igazságok felett gondolkozni, azokat megvizsgálni ... A béreaiakat nem kötötte előítélet. Készek voltak az apostolok által hirdetett tanítások valódiságát megvizsgálni. Az írásokat kutatták, azonban nem kíváncsiságból, hanem, hogy megtudják, vajon mit tartalmaz a megígért Messiásra vonatkozólag. Naponta tanulmányozták a Szentírást..." (E. G. White, i.m. 159. o.)

Sajnos a thesszalonikai zsidók befolyása ide is elért, ezért az itt is feltámadó ellenségeskedés hatására az apostol nem tölthetett túl sok időt a városban. Bármilyen támadás elsősorban ellene irányulhatott volna, ezért gyorsan távozott Béreából, míg munkatársait valószínűleg a hívők megerősítése érdekében hátrahagyta, de nekik is meghagyta, hogy mielőbb csatlakozzanak hozzá. Hozzá kellett szoknia, hogy a zsidók ellenséges magatartása miatt gyakran kellett sietve megváltoztatnia munkája színhelyét.

Az út következő állomása Athén volt, a görög kultúra egykori híres központja, mely az apostoli korra veszített ugyan korábbi jelentőségéből, de még mindig fontos kulturális központnak számított.

„Az az Athén, amely Szent Lukács leírásában elénk tárul az Apostolok cselekedeteiben, már nem a régi mítoszok és szent legendák városa. Az már nem a régi Athén - Periklész városa -, amely ellent tudott állni a perzsáknak. Nem Szókratész, Platón, Arisztotelész, Euripidész vagy Szophoklész Athénje ez, hanem az a város, amely éppen csak él, és a múlt dicsősége ad neki bizonyos varázst. Athén és az egész görög föld már csak egy nagy múzeum volt az akkori világ számára. Maguk a görögök pedig úgy élek saját földjükön, mint felügyelők és idegenvezetők. Kr. e. 168-tól kezdve Róma egyre jobban kiterjesztette rá hatalmát. Sulla 86-ban megszállta és kifosztotta Athént, és műkincsekkel megrakott hajóval hagyta el.
Amikor Szent Pál 50 őszén Athénbe érkezett, a város már csak az ősi örökségből élt, de régi vonzóerejét egyáltalán nem veszítette el. Az alexandriai Philo a »világ szemefényének« nevezi. Cicero szerint Athén a világ világító fényessége marad. A rómaiak igyekeztek fölkeresni Athén iskoláit, mert az hozzátartozott a műveltséghez. A nagy római írók és költők - Cicero, Ovidius, Horatius, Vergilius - innen merítették legmélyebb ösztönzéseiket. Hasonlóképpen hódoltak Athén szépségének az államférfiak is. Caesar 47-ben maga is meglátogatta Athént.
Politikai téren Athén autonóm város maradt. Nem tartozott Ahája tartományhoz, amelynek Korinthus volt a székhelye. Athénnek leginkább híres egyeteme biztosította a vonzóerőt. A görög-római világ tudományos és vallási központja volt, a filozófusok városa, amely Itáliától Kis-Ázsiáig vonzotta a fiatalokat... Tiszteletben álló híres mesterek tanították Athénben a régi világ szellemi elitjét, akik erkölcsi neveltetésük miatt keresték fel a várost. A nagy mesterek az erkölcsi erényekről beszéltek nekik, amelyek minden bölcsességnek az alapját jelentik, továbbá igen magasztos gondolatokat tanítottak az istenségekről is. Azt tanították, hogy az erkölcsi rend alapja a szépség, a rend, a harmónia." (Gyürki, i.m. 127-129. o.)

Pál apostolnak a leírás szerint Athén szépsége mellett először a városban található sok bálvány tűnhetett fel, melyeknek hatására fokozottan érezhette egyedüllétét és idegenségét a pogány világ e központjában.
A bálványkultuszoktól való idegenkedése ellenére alaposan bejárta és megtekintette a különféle bálványszentélyeket, és eközben minden bizonnyal az emberekkel is szóba elegyedhetett, hogy megismerhesse felfogásukat és gondolkodásmódjukat. Missziójának részét képezte, hogy megtalálja az utat az adott területen élő emberek gondolkodásához, és ehhez meg kellett ismernie vallási gyakorlatukat. Athén ilyen szempontból is különleges helynek számított.

„Athént valóban a »bálványok városának« lehetett nevezni. Pauszaniasz a 2. században látogatott el Athénbe, és ránk marad erről írt »kalauza«. Ebben többek között azt írja a városról, hogy Athénben magában több szobor van, mint Görögország többi részében együttvéve. Petronius - Szent Pál kortársa - kissé ironikusan jegyzi meg, hogy könnyebb Athénben istennel, mint emberi lénnyel találkozni. Tüanai Apolloniusz meg arról emlékezik meg, hogy az athéniek szívesen vesznek részt az áldozatokon. Sokféle rítusuk van a különféle áldozatokhoz, valamint imádságaik is a napnak, vagy éjszakának megfelelően.” (Gyürki, i.m. 130. o.)

Noha Athénban nem volt sok zsidó, a beszámolóból kiderül, hogy Pál tudatosan kereste a kapcsolatot velük és a pogányokkal egyaránt, az utóbbiak közé értve a város „szellemi elitjét” is. Lukács leírása az attikai (Athénra és környékére jellemző) szóhasználat tudatos alkalmazásával érzékelteti a két fő irányzat, a sztoikusok és az epikureusok képviselőinek gunyoros lenézését az „idegen istenségeket” hirdető apostollal szemben. Tanításai mindazonáltal felkeltették kíváncsiságukat, ami alkalmat adott Pálnak arra, hogy tanait e művelt hallgatóság előtt is kifejtse. Ezt adott formaságok betartásával kellett megtennie: a vallási kérdések eldöntésének helyszínéül használt Areopagoszon kellett kifejtenie tanait, a hallgatók által megszokott szónoki stílust használva.

„Pált az Areopágusz elé vezetik. Mit jelent az Areopágusz? Igen eltérő feleletet kapunk e kérdésre. Mint hely, egy kis sziklás magaslatot jelent (Arész dombja), amely az Akropolisz nyugati oldalán található. A köztársaság idején ezen a helyen tartotta üléseit a haditörvényszék. Egyesek szerint ide hozták az apostolt azért, hogy a piaci lárma ne zavarja, és nyugodtan beszélhessen a filozófusok és a bírák előtt.
Az Areopágusz sziklájára bronz emléket helyeztek el, amelyen Pál híres athéni beszéde olvasható. (Ez azonban még nem bizonyítja, hogy valóban itt mondta el beszédét az apostol). Az Areopágusz jelentette továbbá az athéni tanácsot is, amely a római uralom alatt is a legfőbb ítélethozó szervezet volt.
Az Areopágusznak meghatározott számú tagja volt, akiknek az volt a feladatuk, hogy őrködjenek az egyetem, a tudomány, a filozófia, a retorika és különösen az ifjúság nevelése fölött. Pál ez előtt a testület előtt találta magát. Kérdezhetjük, hogy hasonló eljárásról lehetett szó, mint valamikor Szókratész esetében. Az elbeszélés nem erre enged következtetni. Az Areopágusz számára sokkal egyszerűbb, bizonyos fokig jelentéktelenebb eseményről volt itt szó. Mivel a tömeg miatt nehezen lehetett a beszédet érteni az agorán, ezért az egyik teremben, talán az agora királyi csarnokában fejtette ki Pál tanítását. Ebben az időben az Areopágusz itt tartotta összejöveteleit. Félig nyilvános esetről lehetett szó: mivel Pál tanítása újnak látszott, ezért jóakaratúan, udvariasan, de bizonyos kíváncsisággal is magyarázatot kértek az apostoltól.”(Gyürki, i.m. 133-135. o.)

Pál Lukács által megörökített beszéde arról tanúskodik, hogy az apostol alaposan átgondolt és a szónoklattan formai követelményeinek is megfelelő beszédet tartott a művelt athéniek előtt, melynek gondolatmenete a következő:

- Először is elismerte vallásosságukat (a 17:22-ben használt deisidaimonesteroi kifejezés inkább vallásosságot vagy babonát jelölt, mintsem gyakorlati istenfélelmet).

- Ezután többek között finoman cáfolni igyekezett a pogányság jellegzetes elképzeléseit az istenségről, aki nem kézzel épített templomokban lakik, és nem emberi kéz alkotásához hasonlít. Ezt egyébként egyes görög és római gondolkodók is vallották, például éppen Zénon, a sztoikus filozófiai iskola megalapítója, továbbá Diogenész, később pedig Seneca (akinek a felfogása egyébként is talán a legközelebb állt a kereszténység etikai tanításához) és Epiktétosz.

- Pál beszédében hangsúlyozta, hogy Isten nem szorul rá az emberek áldozataira sem (ami alapvetően az Ószövetségre jellemző gondolat, de egyes görög gondolkodók szintén vallották). Ugyanakkor nagyon is cselekvő lény, aki gondot visel az emberiség minden szükségletére, ő a Teremtő és minden élet forrása, akitől minden élő függ, valamint a történelem ura, aki e jogcímen megszabja az emberek életének eseményeit és lakhelyük határait.

- Annak alátámasztására, hogy az Istentől való függés gondolata a görög gondolkodástól sem idegen, Pál még egy szülőhazájából, Kilikiából származó ismert görög költő, Aratosz (i. e. III. sz.) soraira is hivatkozott: „Zeusz ott van minden utcán, az emberek minden terén, vele van tele a tenger és a kikötők. Minden dologban szükségünk van mindnyájunknak Zeuszra, mert tagjai vagyunk az ő törzsének.” Hasonló gondolatokat fogalmazott meg egy másik költő, Kleanthész is.

- Pál beszéde végén utal Isten erkölcsi lényére is, aki a felőle való tudatlanság (vagyis a pogány felfogás és szemléletmód szerinti vallásosság!) ideje alatt elkövetett vétkeket elnézte ugyan, de egy isteni személy által meg fogja ítélni azokat. E személy isteni mivoltát feltámadása bizonyítja. A beszédnek ez volt az a része, mely egészen újszerű volt a hallgatóság előtt, de Pál e kijelentését már megfelelőképpen előkészítette ahhoz, hogy a hallgatók esetleges további kérdéseket fogalmazzanak meg.

Lukács természetesen csak tömörítve közli Pál beszédének fő gondolatait, de ezáltal is betekintést nyerhetünk az apostol abbeli törekvésébe, hogy megtalálja a kapcsolódási pontot pogány hallgatóságához. A beszédet valószínűleg vitaindítónak szánta Pál, de ez a terve a hallgatóság reakciója miatt meghiúsult, ugyanis a jelenlevők képtelenek voltak elfogadni a feltámadás és az ítélet tanát, mivel e fogalmak teljességgel idegenek voltak számukra, és hiányzott belőlük a bűnösségük felismeréséhez és a gondolkodásmód megváltoztatásához szükséges alázat is. Így tehát az apostol missziója egy szerény eredményt hozott: csak néhányan csatlakoztak hozzá, összességében nem tudta megszólítani a műveltségére büszke athéni hallgatóságot.
Athéni beszéde jó példa arra, hogyan lehet előítéletektől mentesen megszólítani egy idegen kultúra képviselőit és képviselni előttük az élő Istent, felhasználva azok gondolkodásmódját és méltányolva az adott kultúrának Isten „kikutatására” tett törekvéseit. Pál mindent megtett ennek érdekében, és nem rajta múlott, hogy az athéni misszió nem lett eredményesebb. Ez az élmény arra késztethette Pált, hogy felülvizsgálja addigi evangelizációs módszerét, és a pogányok előtt is a középpontba állítsa Krisztus kereszthalálát, annak ellenére, hogy ez megbotránkozást kelthetett, hiszen a kereszthalál akkoriban a legszégyenletesebb halálnem volt, melyet a legsúlyosabb bűncselekmények elkövetőire szabtak ki (erre nézve lásd I. Kor. 1:21-25-öt).
Pál korinthusi munkáját már ennek szellemében kezdte meg, amint erre I. Kor. 2:1-3-ból következtethetünk. Hatékonyabbnak ítélte az egyszerű bizonyságtevést, mint a legnagyszerűbb ékesszólást, és inkább az emberek lelkiismeretét vette célba.


Takács Szabolcs - A megváltás története - Az apostoli kor
.-