logo

XIX September AD

Terra sigillata

Augustus korában a calesi ipar termékeit teljesen kiszorították az új ízlést képviselő arretiumi gerencsérek kerámia edényei, a modern szakkifejezéssel terra sigillatáknak nevezett készítmények.

A terra sigillata egészen finoman iszapolt vörös agyagból készített, fényes mázú edény, amelyet rendszerint körbe futó, finom domborműves díszítés keretez. Az edények nagy része magán viseli mestere, tervezője pecsétjét (sigillum), és feltehető, hogy minden fazekasnak vagy kerámiaüzemnek megvolt a maga különleges gyártási titka.
A gerencsérek minél vékonyabb falú edény előállítására törekedtek, mert ezzel a fémedényt utánozták, s egyben magasabb árat is kaptak érte. Régebben ugyanis mind a gazdagságáról híres Keleten, mind a késő köztársaságkori Rómában a vagyonos emberek ezüst vagy igen finom - rendszerint importált - bronz étkészletet használtak, amelyet mestereik szép díszítéssel ékesítettek.
Ezek a drága holmik persze nem terjedhettek el a lakosság széles köreiben, viszont az igények növekedésével fellépő divat, no és az ízlés is megkívánta, hogy a tehetősebb polgárok asztalán is nemes formájú, díszített edények álljanak. Keleten már találtak is ilyen megoldást nyújtó cserépedényeket, és ezeket L. Sulla, majd pedig L. Lucullus és Cn. Pompeius hadjáratai alkalmával ismerték meg a rómaiak. A szép edényeket Rómába szállították, ahol ezekre a rómaiak nagy kedvet kaptak.

Az itáliai fazekasmesterek is át akartak térni ezeknek a kerámiáknak a készítésére, és ezért a rabszolga-kereskedőktől a fazekasságban, különösképpen a terra sigillata készítésben jártas, ügyes kézműveseket vásároltak.

Az arretiumi terra sigillatához könnyen hozzá lehetett jutni, és még a kispénzű ember is megvehette. Márkája még akkor is megőrizte jó hírnevét, amikor az ottani nagy fazekas telepek - az i. sz. I. században - lassan visszafejlődtek, majd pedig megszűntek.
A nyersanyag-lelőhelyek kimerültek, az égetéshez szükséges fát szolgáltató erdőket kiirtották, s ezért az arretiumi műhelyek exportja fokozatosan csökkent. Az arretiumi gerencsérek helyébe a dél-galliai kerámikusok léptek. Edényeik birodalom szerte elterjedtek, sőt még Itáliában is ezeket vásárolták.
A galliai műhelyek termékei éppen úgy eljutottak az akkortájt vagyonosodó Pannoniába, s Aquincumba, mint a Szaharai népekhez is. Lehetséges, hogy maguk az arretiumi mesteremberek költöztek át a kedvezőbb telephelyekre, és ott honosították meg nagy hírnévre szert tett mesterségüket.

romaikor_kep



Az idők folyamán a terra sigillata edény közszükségleti cikké vált, a gyártási titkot a fazekasok magukkal vitték, és ahol letelepedtek (a birodalom számos városában, így Aquincumban is dolgoztak), ott nagyban készítettek az „ókor porcelánját”. De az I. század finom ízlésű formái, ötletes mintái, változatos rajzú díszítéssel ellátott kiváló minőségű termékei helyébe a II. században már egyhangúbb díszítésű, de még mindig igen jó minőségű készítmények léptek. Rómában ekkor már jóval kevesebb terra sigillata edényt vásároltak, mint az I. század elején, hiszen a Város polgársága meg-gazdagodott, a módosabb emberek hacsak tehették - inkább ezüst-edényeket vettek.
A birodalom lakossága mindazonáltal kitartott a formás, vörös mázas edények mellett, még akkor is, amikor a gerencsérek mar nem annyira az igényesebb vásárló közönség számára készítettek edényeiket. A kevésbé tehetős emberek a minőségre már kevesebb gondot fordítottak.

Az ügyes fazekasok sok fajta asztali készletet, edényt készítettek, és ezért ma terra sigillatának nemcsak a tálakat nevezik, hanem az ugyanilyen vörös agyagból égetett, mázas, bélyeges tányérokat, serlegeket, ivópoharakat, kulacsokat, fogantyús edényeket is.

A poharakba készítőik olykor vidám mondásokat is bekarcoltak, mint például: „barátom, igyál belőlem!” (bibe amice de me), „adj színbort!” (da merum), „igyatok!” (bibite), „tölts meg engem újra!” (reple me), „barátaim, igyatok mind e pohárból!” (bibite toti amici de ola). Ezeket a tréfás jó tanácsokat a rómaiak minden bizonnyal meg is fogadták...



Forrás:
Ürögdi György: Róma kenyere, Róma aranya
Gondolat kiadó, Budapest 1969