logo

XXIII Junius AD

Bányászok és bányarabok

A császárkorban mind kevesebb rabszolgához jutottak a rómaiak. Nemcsak a mezőgazdaságban, de a bányászatban is gondot okozott a rabszolga-munkaerő megszerzése. Most úgy segítettek a helyzeten, hogy egyre több bűnözőt ítéltek bánya-kényszermunkára (damnatio ad metalla), az útonállással, a római polgár ellen elkövetett erőszakkal, a gyújtogatással es más, súlyosabb bűncselekménnyel vádolt embert is ezzel a büntetéssel sújtották, csakhogy elegendő munkáshoz jussanak.
Különösen sok keresztényt juttattak erre a szörnyű sorsa. (Callixtust, a bankalkalmazottat a sardiniai bányákba küldték, de őt sikerült onnan kiszabadítani. Később Rómában az ő felügyelete alatt és irányításával építették az első nagy - ma is látható - katakombát. Majd pápává választották, később vértanúhalált szenvedett.) Ezekre a keresztényekre, akik hitük miatt kerültek a bányákba, éppen úgy bélyeget sütöttek, mint a többi bűnöző-elitéltre, 6k sem részesültek jobb bánásmódban, éjjel-nappal a föld alatt kellett tartózkodniuk.

Az i. sz. III. századi bányarabok sanyarú helyzetét egy szemtanú, Szent Cyprianus komor színekkel ecsetelte: „Lábukat megbéklyózták, a bilincset azonban nem a kovács, hanem egyedül az Isten veheti le róluk. Testüknek nem jut sem fekvőhely, sem ápolás, a puszta földön kell hálniuk.
Az elítéltek nem kapnak annyi vizet, hogy az elkerülhetetlenül reájuk rakódott szennyréteget lemoshassák. Csak kevés kenyeret kapnak, a hideg ellen ruházatuk nem védi meg őket. A hajukat félig lenyírták, ami megmaradt belőle, a piszoktól megkeményedett.” Valóban - ez az élet nem volt alkalmas a költők tollára!

romaikor_kep



Ha kevés volt a bányákban dolgozó kényszermunkás, rabszolga, akkor a kisegítő, könnyebb munkák elvégzésére a katonaságot is kivezényelték, de őket csak nappal volt szabad dolgoztatni. A legionariusok természetesen élénken tiltakoztak a bányamunka ellen, sőt panaszukkal nem egy ízben, magához a császárhoz is fordultak.
A nem szabad munkaerő természetesen két műszakban dolgozott, a termelés éjjel-nappal folyt. Igaz viszont, hogy sok időt vett igénybe, míg a bányászatban teljesen járatlan kényszermunkás vagy rabszolga beletanult, s ezért munkájuk jóval kevesebbet ért, mint a képzett bányászoké. Mert ilyenek is akadtak. A római hódítás előtt több tartományban a lakosság maga aknázta ki bányáit.

A rómaiak megfosztották szabadságuktól, bányamunkára kényszerítették őket, sőt ha a bánya kimerült, más bányába terelték át, mint például az illyriai bányák munkásait a daciai aranybányákba. Az egykor szabad bányászok tudásukat továbbadták, a kezük alatt dolgozó bányászokat megtanították mesterségük titkaira, beavatták őket tapasztalataikba.
Minél kevesebb rabszolgát tudtak a rómaiak a bányába küldeni, minél kevesebb volt a kényszermunkás, annál nagyobb gondot okozott a bányák tulajdonosainak vagy bérlőinek, hogy a kiaknázáshoz szükséges munkaerőt megszerezzék. Most már némi gondot fordítottak - legalábbis egyes helyeken - a bányászok helyzetére, hogy munkaerejüket minél tovább kihasználhassák. Sőt szabad emberek számára is munkaalkalmat nyújtottak, hogy bányászként keressék meg kenyerüket, és ezért a bányák közelében létesített községekbe telepítették le őket. Jellemzően megvilágítja ezt a Vipasca (ma: Aljustrel, Portugáliában) melletti bányára vonatkozó, töredékesen reánk maradt törvény (lex metalli Vipascensis).

A bányász munkájáért fizetést kapott (az összeg nagyságát nem ismerjük), megválaszthatta munkahelyét, de erről a munkaadót két nappal előbb értesítenie kellett. A munkaadót a császári törvény arra is kötelezte, hogy rendezzen be a bányászok számára fürdőt, és lássa el őket lábbelivel. Ez a törvény Hadrianus császár uralkodása alatt (i. sz. ir7-z3 8) látott napvilágot! Ebbe természetesen a bányavállalkozók is beletörődtek.

A munkaerő kérdése mind nagyobb gondot okozott nekik, viszont a bányákat üzemeltetni akarták. Egyes tartományokban a bányászok vagy olyan munkavállalók, akik e mesterséghez valamit értettek, megállapodtak a vállalkozóval, hogy előre meghatározott bérleti díj ellenében ők maguk aknázzák ki a bányát. Mindazonáltal a bányák nagy részét a hagyományos módon aknázták ki, és ezért volt szükség arra, hogy a császári kormányzat drákói szigorral gondoskodjék munkásokról.


Forrás:
Ürögdi György: Róma kenyere, Róma aranya
Gondolat kiadó, Budapest 1969