logo

XIX Junius AD

Császári kőbányák Egyiptomban

Az egyiptomi Keleti-Sivatag kőbányáit a fáraók kora óta használták az egyiptomiak, s a római hódítás után az ország új urainak épületeit díszítették velük. A bányák egy része császári tulajdonban volt (Hirt 2010). Az 1626 méter magasan fekvő Mons Porphyrites (Djebel Abu Dukhan) a fentebb említett bíbor színű „császári porfírt” adta (porfido rosso Egiziano), amit ma egyebek mellett a baalbeki nagytemplomban és az isztambuli Hagia Sophiában is láthatunk beépítve, de ebből készült a tetrarchákat ábrázoló híres szobor is, amely a Szent Márk bazilika sarkán látható Velencében. A Mons Ophiates vagyis „Kígyóhegy” (Wadi Umm Wikala) volt a legkisebb bánya, ahol gneisz kőzetet (dioritgabbro) termeltek az i. e. 1-i. sz. 3. század között.

A kisebb épületelemekhez és szobrokhoz használt kőnek olyan nagy értéke volt, hogy a középkorban újra hasznosították, pl. a vatikáni Szent Péter-székesegyházban Szent Péter bronzszobrának talapzata készült belőle. A Mons Claudianuson (Djebel Fatira) szürke gránitdioritot bányásztak, amelyből főként oszlopokat készítettek. A sziklákból kivágott köveket helyben megadott formára faragták, valószínűleg abból a célból, hogy így is csökkentsék a súlyt.
A bányásztelep egy Domitianus-kori erődből és 1 km-es sugarú körben elszórt 130 kőfejtőből állt. A kifejtett oszlopokat görgőkön gurították el a 120 km-es sivatagi úton a Nílusig. (Egy 20 m-es oszlop kb. 200 tonnát nyomott. Egy osztrakon említést tesz egy 12 kerekes szállító járműről, s a Nadj el-Teyr síkságon találtak is egy 3 méter nyomtávolságú keréknyomot.)

A Mons Claudianuson fejtett gránitdiorit használata, amit régebben granito del foro-nak, vagyis a (római) forum gránitjának neveztek, egy-egy kiemelkedő római épületre korlátozódott. Főként oszlopokat készítettek belőle (Pantheon, Traianus basilicája, Caracalla fürdői, Diocletianus spalatói palotája). A hatalmas, félbehagyott gránitoszlopok ma is ott hevernek a hegyen, köztük egy 207 tonnás óriás.

A Francia Keleti Régészeti Intézet (Institut franais dArchéologie Orientale) 1987 és 1993 között folyó ásatásain került elő a görög-római világ legnagyobb osztrakon lelete: egy 9200 írott cseréptöredékből álló archívum, amelyből a bányászok életének sok részletét megismerhetjük.
A munkások átlagos fizetése 47 drachma és 1 artab gabona volt egy hónapban, gyermekeik pedig iskolába jártak, mialatt ők a bányában dolgoztak. Legnagyobb meglepetésünkre a kőbányákban dolgozó kőfaragók és a katonák ellátása egészen jó, sőt a körülményekhez képest luxus színvonalú volt (a táborokban 55 növényféle és 20 állatfaj maradványait találták meg), ez is jelezte, hogy a császárok semmi pénzt nem sajnáltak az értékes kövek kitermeléséért.


Forrás: Grüll Tibor A Római Birodalom történeti földrajza 5 Gazdasági földrajz