logo

XX Junius AD

Harc a banyákért

A császárkori Róma polgára elkényeztetetten élt. Természetesnek tartotta, hogy az őt körülvevő tereket, főútvonalakat pompás, márványból faragott szobrok, bronzból öntött remekművű képmások díszítik. Nem lepődött meg a csillogó márvánnyal borított középületek, szentélyek láttán, amelyek egyikét-másikát aranyozott bronz tető ékesítette.
A különféle fémekből készített használati tárgyakkal, munkaeszközökkel, nemesfém ékszerekkel, ezüst- és aranypénzekkel naponta találkozott. Arra persze aligha gondolt, talán eszébe sem jutott, milyen verejtékes munkával, szinte elképzelhetetlen szenvedések árán, olykor agyafúrt módszerekkel ragadták el ezeket az érceket, kőtömböket a föld alól.

Az ókorban kizárólag követ es fémeket bányásztak, s azokat előfordulásuk ritkasága és használhatóságuk szerint a görögök es a rómaiak a következő sorrendben emlegették: arany, ezüst, réz, vas, ón és ólom.
Kőszenet nem termeltek ki, ennek a ma oly fontos fűtő és üzemanyagnak használatát az ókorban még nem ismerték. Itália különben mindig szegény volt ércekben, a félszigeten végighúzódó Appennin-hegység nem rejt magában fémeket. Itáliának ama részei, amelyek ércekben bővelkedtek, mint a Padus folyó menti vidékek csak később kerültek a római köztársaság uralma alá, addig azzal kellett beérni, amit a már korábban meghódított területek adtak.

Imitt-amott persze találtak érceket: Dél-Itáliában akadt némi réz és arany, de a fémekben gazdagabb, könnyebben hozzáférhető telérek északon, Etruriában feküdtek, ott rezet és vasat korábban már az etruszkok is bányásztak.

A legtöbb vasércet a Földközi-tenger partján, Itália észak-nyugati részében fekvő Populonia és a tőle délkeletre levő Rusellae város között, a tenger irányában lejtő hegyekben találták.

romaikor_kep



A Populoniával majdnem szemközti Ilva (ma: Elba) szigete vasban jóval gazdagabb volt, mint az itáliai félsziget, és ezért a rómaiak már korán rátették a kezüket. Ilva szinte kifogyhatatlan gazdagságát a rómaiak fennen hirdették, Vergilius „vasban dús, híres szigetnek” nevezte, Strabon szerint a vas szinte állandóan „újra terem” ott. Minthogy Ilva erdeit már korábban kiirtották, a vasércet hajón a tizenöt kilométernyire fekvő Populonia kohóiba szállították, ahol bővebben voltak a fának és az abból előállított faszénnel olvasztották ki a vasat, amelyből azután munkaeszközöket, fegyvereket készítettek.
Ilva szigetén mar az etruszkok is bányásztak rezet, amelyet a Populonia közelében nyert ónnal elegyítve, az ókor oly fontos fémötvözetét, a bronzot adta. (Populonia vidékén ezüst lelőhelyre is bukkantak.)

Sardinia elfoglalásával a rómaiak újabb gazdag vasbányákhoz jutottak. Addig Karthágó volt a sziget ura és a karthágóiak aknázták ki a bányákat, most pedig Róma használta fel a sardiniai vasat, hogy fegyvert kovácsoljon katonáinak a punok ellen! Ez idő tájt a rómaiak érdekkörükbe vonták a hispaniai bányavidéket is, sőt hamarosan Hispaniát meg is szállták a római legiók, s ekként a korábban Karthágónak termelő vasbányák is római kézbe kerültek. Hispania ércekben gazdag bányavidékekkel rendelkezett, a hispaniaiak jól értettek a bányászathoz, meg a kohászathoz is. Így Róma innen elegendő mennyiségű vasat, rezet, ont, ólmot, higanyt, ezüstöt és még aranyat is kapott, úgyhogy hamarosan beszüntették a külországokból származó fémbehozatalt.
Ahogy azonban Róma a Földközi-tenger térségében terjeszkedett, s az addig még független országokat bekebelezte a birodalomba, úgy egyre-másra a gazdagságukról híres bányák is a birtokába jutottak. A makedóniai vas- és ólom-, a nagyhírű laurioni, ekkor már lassan kimerülő ezüstbányákban, a kisázsiai réz- es vas-, mindenekfölött pedig a legkülönbözőbb helyek aranylelőhelyeiken mindenütt Rómának dolgoztak.

Egyre több érc érkezett Itáliába, Rómába a köztársaság fennhatósága alá került bányákból, úgyhogy a senatus az i. e. II. században már megszüntette a nem kifizetődő populoniai vasbányászatot. Az i. e. I. század végén a Földközi-tenger medencéjében a római hódítás voltaképpen be is fejeződött, s ekkor már Egyiptom és Gallia gazdag bányáit is a rómaiak aknázták ki.


Forrás:
Ürögdi György: Róma kenyere, Róma aranya
Gondolat kiadó, Budapest 1969