logo

X December AD

A garum – A római halmártás.

A római kereskedelem kielégítette a vevőközönség mindennemű igényét, különösen az asztal örömeit élvező polgárok kedvteléseit. Nos, a rómaiak nagyon kedveltek egy különleges ízű halmártást, a garumot. Ma már nem tudjuk pontosan miből, hogyan készült, és milyen íze volt, kétségtelen azonban az, hogy Rómában és Itáliában, de mindenütt ahol csak rómaiak éltek, a garumnak nagy volt a keletje.
Finom garumot Itáliában, különösen Pompejiben készítettek, de legtöbbre a hispaniai mártást becsülték. A garumból sokat fogyasztottak, szinte majdnem minden ételhez és étkezéshez fel lehetett használni, érthető tehát, hogy nagy mennyiségben állították elő, és ugyancsak sok került a római piacra.

romaikor_kep



A garum, éppen úgy, mint a külhoni borok, égetett amphorákban érkezett Ostián át Rómába. A szállítás következtében el is törhettek az amphorák, de miután a nagy edényekből kisebb űrtartalmú kancsókba, korsókba áttöltötték a bort, garumot vagy olajat, a szükségtelenné vált tartályt, vagy sérült edényt az Emporium mögött (ahol egy közraktárban tárolták, míg a kiskereskedők onnan el nem szállították) halomba rakták. Így az aurelianusi falakon kívül (a Cestius piramisa közelében) valóságos cseréphegy keletkezett, amelyet a rómaiak ekként is neveztek el: Mons Testaceus (ma: Monte Testaccio). Ez a hegy harmincöt méter magas, és hatalmas tömege még ma is ámulatba ejti a járókelőket.
Minthogy a legtöbb amphora, korsó falára, fülére ráégették a termelő vagy a kereskedő nevét, a kikotort cserepek sokat árulnak el a kutatóknak. Annyi mindenesetre megállapítható, hogy az itt talált legkorábbi eredetű edény az i. sz. II. század közepe táján került Rómába.



Forrás:
Ürögdi György: Róma kenyere, Róma aranya
Gondolat kiadó, Budapest 1969