logo

XIX September AD

Haltenyésztés .

Görögországban a haltenyésztést természetes vizekbe (általában lagúnákba) telepített hálók vagy medencék segítségével végezték. A halas-medencék (piscinae) a Kr. e. 3-2. században jelentek meg Rómában, ahol a haltenyésztés a pastio villatica vagyis a villákhoz kötődő „kisüzemi” állattenyésztés szerves részét képezte. A tengeri halak növekvő fogyasztása vezetett el a tengerparti halas-medencék építéséhez, amelyekben rafinált csatornarendszeren keresztül oldották meg a tengervíz kiés beáramlását.
A rendszert legtökéletesebben a börtönnek használt Pandoteria (Ventotene) szigetén lehet tanulmányozni. Mivel a piscinák építése elég nagy befektetést kívánt, eleinte csak a felsőbb osztályok körében terjedt el, ahol egyfajta státuszszimbólumként tartották őket számon. Az első halastavat Italiában L. Licinius Crassus (ces. 92) létesítette.

Hamarosan követői is akadtak L. Marcius Philippus (cos. 91), Hortensius és Lucullus személyében, aki első ízben épített tengeri halak számára akváriumot, valamikor az itáliai szövetséges háború idején. A murena-tenyésztés bevezetése L. Lucilius Hirrus nevéhez fűződik. Az első osztrigatelepeket C. Sergius Orata létesítette Baiae melletti villájában, még a szövetséges háború előtt.
A gazdag villatulajdonosok majd megőrültek a haltenyésztésért, amit az írók is gyakran kigúnyoltak. Cicero is élcelődik azokon a politikusokon, akik holmi halakért választották a forumi közszereplés helyett a visszavonulást piscinariinak, azaz „halasmedence-imádóknak” nevezve őket. A principátus korában a császári családok nőtagjai is gyakran birtokoltak halas-medencéket.

Columella miközben jövedelmezőség szempontjából a földművelés mögé helyezi a haltenyésztést részletes útmutatást közöl a halastavak kialakításához. Először is: halastó létesítésére a tengerparti területek alkalmasak, ahol a talaj rossz minősége miatt nehéz a növénytermesztés.
A halastó három fajtája: az iszapos, a homokos és a köves medrű különböző halak, kagylók és csigák tenyésztésére alkalmas. A halas-medencék és halastavak telepítése természetesen nem maradt a római felsőbb osztályok privilégiuma, hanem az egész birodalomban elterjedt. A mediterrán térségekben elsősorban a tengerparti villák (villae maritimae) részeként alakítottak ki medencéket. A belsőbb területeken a villa rusticae tulajdonosai is gyakran építettek haltenyésztő medencéket.
Pannonia területén, amely a területén található számos vízfolyás miatt igen alkalmas volt haltenyésztésre, gátrendszerek kiépítésével nagy halastavakat alakítottak ki, amelyek közül néhány mind a mai napig funkcionál (Kőrakásmajori-gát, Pákozdi-halastavak)

A legismertebb római kori duzzasztógát Öskü-Várpalota mellett épült, amely a Péti-patak vizét duzzasztotta fel a Kikeri-tóba. A Sopronkőhida mellett található Tómalom is része annak a halastórendszernek, amely Balf és Fertőrákos környékén szolgálta ki a városok és a villagazdaságok igényeit. Nevében máig őrzi római eredetét a Római-tó, más néven Agostyáni-tó Tata közelében.
A balatoni halászatról tudósító egyetlen fennmaradt kőemlék egy Neptunusnak emelt votív oltár, amely Nagyvázsonyban került elő. Az oltárkő felső részén egy egyszerű halászcsónak látható négy emberrel, amint éppen hálót húz maga után. Az oltár keskenyebbik oldalán pedig két egymást keresztező hal ábrázolása látható.



Grüll Tibor


Grüll Tibor (1964) egyetemi docens a Pécsi Tudományegyetem Ókortörténeti Tanszékén. Fő kutatási területe a császárkori Római Birodalom, ezen belül is különösen annak történeti földrajza és gazdaságtörténete. Emellett régóta foglalkozik a hellenisztikus és római kori zsidóság, valamint a korai kereszténység történetével.