logo

XIX September AD

A római kézművesek szervezetei.

Az ipart űző rómaiak már a legrégibb időben - érdekeik védelmében - szervezkedni kezdtek, és un. collegiumokat alapítottak. Az ősi Tizenkét-táblás Törvény megemlékezik a collegiumokról, hozzájárul megalakulásukhoz, amennyiben „alapszabályaik”nem ütköznek az állam törvényeibe.
Egy collegium alapításához legalább három személy kellett (innen származik a szállóigévé lett: tres faciunt collegium, azaz három ember testületet képez), nők is beléphettek tagjai közé. Amennyiben működését a hatóságok engedélyezték, a collegium már létre is jött, belső rendjét, szervezeti szabályzatát a tagság állapította meg. Számos fajta, természetű collegium alakult a római birodalomban, az iparosokét collegium opificumnak, a kereskedőkét collegium mercatorumnak nevezték.

Az idők folyamán a collegiumnak ezeket a régi törvények biztosította jogait erősen megnyirbálták. A senatus jogkörébe tartozott a collegiumok alapításának engedélyezése, illetve ennek megtagadása, sőt fennálló testületeket fel is oszlathatott. Persze, ebben az esetben a senatorok döntötték el, vajon és mennyiben éltek vissza az egyes collegiumok a nekik biztosított jogokkal.

A római hagyományok szerint, az első collegiumok a királyok mondákba vesző korában alakultak meg. Valószínű, hogy az ipart űzők, a mesteremberek legrégibb collegiuma a gyűrűkészítők, ékszerészek, ruhatisztítók, koszorúkötők, ácsok, fazekasok, hentesek, költők es színészek(!), kötélverők, cserzővargák, rézművesek és fuvolások testülete volt. (A hagyomány szerint Numa király rangsorolta a collegiumokat: a rézöntók, kovácsok a második, a kallósok az ötödik collegiumot alapíthatták meg.)
Igen valószínű, hogy kezdetben minden collegiumot bizonyos közös vallási kötelmek megtartása fűzött össze, noha ezek a feltételek később némileg meglazultak. Minden collegium valamely istenség védelme alá helyezte magát, s ünnepét minden alkalommal megtartották.

Az iparosok legfőbb védnöküknek Minerva istennek tekintették, akit a rómaiak egyébként is különösen tiszteletben részesítettek. Minden év március 19-ét, az aventinusi Minerva-templom alapításának évfordulóját a római iparosok nagy fénnyel ünnepelték, sőt később az ünnepséget öt napra terjesztették ki (hogy ilyenkor a mesteremberek munkaszünetet tartottak, az csak természetes!).
Minervát főként a fonóasszonyok, a takácsok, kallósok, kelmefestők, cipészek és - az orvosok, szobrászok, festők, valamint a tanítók tisztelték, utóbbiak az istennő ünnepén vakációt is adtak tanítványaiknak. (Midőn ezek a jeles ifjak az iskolai tanulmányaikat megkezdték, ajándékot, leginkább élelmiszert hoztak a tanítónak; ezt az ajándékot - nem véletlenül - minervalnak nevezték el).
Vesta istennőt június 9-én a pékek es molnárok ünnepelték, a fuvolások és zenészek a capitoliumi Iuppiter-templomban június 3-án tartották meg - alighanem igen vidám - ünnepüket, mert utána meglehetősen kapatosan, jelmezbe, főként női ruhába öltözve, énekszóval vonultak végig a Városon. A kézművesek, kiskereskedők, szabad munkavállalók, a kisemberek március idusán (15-én) Anna Perennát ünnepelték, kultuszának eredete a homályba vész.

Az ünnepek csak rövid időre szakították meg a dolgos hétköznapokat. Az ipar fejlődött, a megrendelők egyre bonyolultabb kívánságait kellett teljesíteni, egyes szakmákon belül is munkamegosztásra volt szükség, a szakosodás következtében a collegiumok száma is szaporodott. Így az egykori rézműves collegiumból kirajzottak a lámpás-, edény-, kandeláber-mérleg- sisak-, páncél- és pajzskészítők, s saját egyesületükbe tömörültek.
Természetes az is, hogy minden tartományi és vidéki városban megalakultak az iparosok szakmai egyesületei és nem meglepő, hogy ott lényegesen nagyobb szerepet játszottak, nagyobb tekintélynek örvendtek, mint Rómában.

A vidéki városok kézműveseinek collegiumai illőnek tartották, hogy külön székházat építsenek, ahol a császár szobrát elhelyezték, es bizonyos vallásos tiszteletben részesítették. Rómában, ahol a császár közöttük élt, az iparosok nagy fénnyel ünnepelték az uralkodó és családja tagjainak születésnapját. Ilyenkor műhelyüket, bolthelyiségüket kivilágították, gyásznapokon viszont zárva tartották. Hogy e napokon nem dolgoztak, talán felesleges is külön megemlíteni. Ha pedig a császár ünnepélyesen bevonult Rómába, a collegiumok is kitettek magukért: testületileg vettek részt a díszmenetben és minden egyesület lobogóját külön zászlóvivő emelte magasra.

Már láttuk, hogy a művészek, festők, szobrászok, zenészek, színészek is alapítottak collegiumot, hiszen a művészet is egyfajta mesterség. A kisemberek, olykor foglalkozásra való tekintet nélkül collegium tenuiorumokat alapítottak, ahová - amennyiben ehhez gazdájuk hozzájárult - a rabszolgák is beléphettek. Ezeknek a collegiumoknak egyik legfontosabb fel-adata az önsegélyezés és a végtisztesség megadása volt, ebből a célból a tagok havi járulékot fizettek a közös collegiumi pénztárba.
A külvilág számára a collegium tenuiorumnak főként vallásos jellege volt, és ezért a hatóságok ártatlannak tartották őket. Ezeknek a collegiumoknak a neve rendszerint valamely istenségre utalt: collegium Iovis, collegium Aesculapi és Hygieae.

romaikor_kep



A köztársaság korában a kisemberek collegiumai tevőlegesen beavatkoztak a napi politikába. A nincstelen, vagy pedig kétkezi munkájukból szabad szavazó polgárok szervezett tömegként jelentős politikai erőt képviseltek, és ezért a hatalom birtokosai bizalmatlanul, nem jó szemmel tekintették tevékenységüket, hiszen igen gyakran a legszélsőségesebb politikai nézeteket és terveket hirdető politikusok mögé sorakoztak fel.
A senatus gyanakodva figyelte egyre erőteljesebbé váló fellépésüket és beavatkozásukat a napi politikába. A szegény emberek, a kézművesek L. Sergius Catilina mozgalmát is támogatták, hiszen az ő, az adósságok eltörlését követelő programja nemcsak az eladósodott földbirtokosok, hanem a tömegek szemében - érthető módon - igen népszerű volt.

A senatus és a lovagság politikáját képviselő M. Cicero, e baljós esztendő consulja, a munkásokat es iparosokat egyenesen a Város söpredékének nevezte, s különösen meg is haragudott reájuk, midőn a Catilina-összeesküvés egyik főkolomposát, P. Cornelius Lentulus Surat a börtönből ki akarták szabadítani. A senatus - már említett jogkörénél fogva - feloszlatta a collegiumokat, ami a demokratikus szabadságjogok megcsorbítását jelentette.
I. e. 58-ban a szertelen P. Clodius Pulcher néptribunus törvényt hozatott a collegiumok visszaállítására. Clodius kezében a collegiumok fékezhetetlen ereje gyakran a közrendet veszélyeztette, a köztársaság alkotmányos működését gátolta, megakadályozta a választásokat. A collegiumok kihasználták a köztársaság végvonaglását, a közállapotok teljes bizonytalanságát, és ezért Caesar, miután hatalma megszilárdult, feloszlatta a kifejezetten politikai működést folytató collegiumokat, csupán a régi, mindig is vallásos jellegű testületeket tűrte meg.

A Caesar meggyilkolása után következő zűrzavaros időkben, a polgárháborúk korában a collegiumok ismét megalakultak és megjelentek a politikai élet küzdőterén. Az augustusi konszolidációs politikában ezeknek a politizáló egyesületeknek nem volt többé helyük, és ezért az első princeps betiltotta a collegiumokat, is csak a vallásos célokat szolgáló testületeket hagyta meg, sőt szívesen látta ilyetén működésüket, hiszen ezzel éppen restaurációs célkitűzéseinek megvalósításához nyújtottak segédkezet.
Az augustusi politika gyakorlatában (amely sokáig éreztette hatását) csak olyan collegiumok alapítása engedélyezhető, amelyek működését a császár és a senatus jóváhagyta, és tevékenységük kifejezetten az állam érdekét szolgálta.

Noha az augustusi szabályozás csak Rómára vonatkozott, annak hatályát hamarosan Itáliára, majd az egész birodalomra kiterjesztették, ahol főleg jóléti, önsegélyző és temetkezési egyesületként tevékenykedtek, de mód nyílt arra is, hogy egyes szakmák érdekvédelmét is hatékonyan képviseljék.
Kisázsiai városokban, ahol az ipar fejlettsége következtében a collegiumok is erősebbek voltak, az i. sz. II. században bérmozgalmakkal, sőt sztrájkokkal is magukra hívták a figyelmet. Noha a collegiumok a császárok vallási tiszteletének ápolását nem mulasztották el, politikai tevékenységüket a hatóságok rossz szemmel nézték. Midőn az ifjabb C. Plinius Bithynia tartomány helytartójaként Traianus császárhoz fordult, vajon engedélyezze-e Nicomedia városa ácsainak, hogy tűzoltással foglalkozó collegiumot alapítsanak, a császár határozott rosszallását fejezte ki, s emlékeztette Pliniust, hogy hasonló testületek pártoskodása mennyi zavart okozott, éppen ebben a tartományban.
Egyébként Traianus a római pékek „ipartestületének”(corpus pistorum) a közellátás folyamatosságának biztosítása érdekében kiváltságokat engedélyezett. Rövidesen a római kormánykörök rájöttek, hogy a collegiumokat egyes közszolgáltatások érdekében igénybe is vehetik. Így néhány gazdasági szempontból kiemelkedő collegium állami elismerésben részesült, és hivatalos jellegű ipartestületekké (corpus) alakult át, de ezeknek az ősi collegiumokhoz már nem sok köze volt ...


Forrás:
Ürögdi György: Róma kenyere, Róma aranya
Gondolat kiadó, Budapest 1969