logo

XXII September AD

Hajóroncsok kutatása.

A mintegy másfél ezer római kori hajóroncs feltárása az utóbbi évtizedekben jelentősen megváltoztatta a római kereskedelem volumenéről és kiterjedéséről korábban vallott nézeteket. A hajók rakományából ugyan legtöbbször csak az maradt ránk, ami évszázadokon át képes volt dacolni a tengervízzel, így elsősorban a kövek, a fémek és az égetett kerámia, az organikus anyagok közül pedig a fa.
A szerves anyagokból álló rakományoknak (például gabona, gyümölcs, bőr, textil stb.) többnyire csak akkor volt esélyük a fennmaradásra, ha a tengervíznek is ellenálló tárolóeszközük nem sérült meg. A gabonát például minden bizonnyal zsákokban szállították, így nem csoda, ha a tenger mélyén semmi nem maradt meg belőle. A búvárrégészet segítségével ma már több száz római kori hajóroncs rakományát tárták fel több-kevesebb alapossággal.
Az amphorakutztis és a műszeres petrológiai mérések segítségével a kerámia és a kövek származási helyeit is meg tudjuk állapítani, így a rakományok származási helyét a hajóroncs adataiból pedig sok esetben a célállomást is ki tudjuk következtetni. Az alábbiakban az i. e. 2. és i. sz. 6. század között talált néhány fontosabb hajóroncsot és azok rakományát mutatjuk be időrendi sorrendben.

Az i. e. 2. században az itáliai bor Galliába irányuló exportját egyebek mellett a üressel lA jelzésű amphorák jelenléte bizonyítja a Saint-Tropez partjai előtt elsüllyedt Basses de Can hajóroncsban.
A Marseille-től 30 km-re nyugatra fekvő Carry-le-Rouet-roncsban 24 monolit építési követ találtak a Ponteau-Lavera (Martigues, Bouches du Rhőne) melletti kőbányákból, rajtuk ugyanolyan kőműves jelzésekkel, mint amilyenek Marseille ókori kikötőjének rakpartján is előfordultak. Az ugyancsak Marseille előtt elsüllyedt Grand Congloué 1 jelzésű hajóroncs feltárása 1952-ben indult meg Jacques Cousteau kapitány és Fernand Benőit professzor vezetésével, és tartott mintegy negyedszázadon át.
A hajó rakománya 400 boros amphora, 7000 campaniai edény és 30 görög amphora volt, ami a keleti és nyugati mediterrán térség kereskedelmi összekapcsoltságára mutat. A katalán partok előtt alámerült Les Sorres IV rakománya főként hispániai vasércből illetve vasrudakból állt. A Szardínia északkeleti részén (Maddalena-sziget) elsüllyedt hajóroncsban 400 itáliai boros amphora mellett kerámiát és bútoralkatrészeket is találtak a búvárrégészek, bár egyesek a roncsot nem i. e. 120-100 közöttre, hanem i. e. 75 körűire datálják.

Bár az i. e. 1. században még javában zajlott a polgárháború, a hajórakományok mennyisége és összetétele mintha a gazdaság növekedését illusztrálná. Mindenekelőtt itt van a Genovai-öbölben elsüllyedt és 1950-ben felfedezett Albenga-hajó, amely az általunk ismert legnagyobb ókori vitorlás teherhajó: kapacitását 450-500 tonnára becsülik.
Az i. e. 100-90 között hullámsírba merült vitorlás rakománya 10 000 darab Dressel 1 típusú itáliai boros amphorából, kerámiából, ólomcsövekből és tetőcserepekből állt. Az afrikai partok előtt (Cap Bon) elsüllyedt hajóroncsot 1907-ben szivacshalászok fedezték fel, s 1903-1907 között tárta fel Alfréd Meriin francia régész.

A rakomány meglepő módon görög műkincseket (bronz szobrokat, bútoralkatrészeket, feliratokat, 70 db márványoszlopot stb.) tartalmazott, amelyek valószínűleg Sulla i. e. 86-os athéni rablásaiból származtak. Ugyancsak luxus bútorokat és bútorelemeket szállított a La Fourmigue Cjelű hajó, amely Antibes közelében, a Juan-öbölben süllyedt el.
Az itáliai bor továbbra is népszerű volt nyugaton: a Grand Congloué 2 jelzésű roncsban 1000 darab Dressel 1A amphorát találtak, amelyben az ager Cosanus (Cosa) környékén készített bort szállítottak; a Toulon közelében i. e. 75-60 körül elsüllyedt Madrague de Giens rakománya pedig 600 itáliai boros amphora volt.

Az 1970-es években a Mallorca szigete mellett talált Sant Jordi 1 hajóroncs i. e. 100-80 között süllyedt el. Rakománya: 9 db üressel. A itáliai boros amphora a toszkán tengerpartról; 30 db üressel IC itáliai boros amphora Campania vidékéről, 11 db Lamboglia 2 amphora az Adriai-tenger (Apulia-Calabria) vidékéről, és számos más amphora Kosról, Knidosról, sőt észak-afrikai területekről is, amiből arra következtethetünk, hogy a hajótulajdonos-kereskedők több helyről is összevásárolhatták rakományukat.
A hispániai kereskedelem növekvő súlyát mutatja a térségben a dél-franciaországi Porquerolles-sziget (Iles dHyéres) mellett elsüllyedt Bagaud II hajóroncs, amelyben vasés ónöntvényeket találtak. Ugyancsak Porquerolles közelében bukkantak rá a Gap de Médes elnevezésű hajóroncsra, amelyben egyebek mellett ólomcsöveket szállítottak. A Le Titan elnevezésű roncsban (Le Levant-sziget, Toulon közelében) 1948-ban 700 darab üressel 10-12 amphorát találtak Baeticából származó halszósszal, s a híradások szerint az egyik amphora színültig volt mandulával. Végül említsük meg az i. e. 1. század végén Ravenna közelében elsüllyedt Comacchio-hajóroncsot (amit a megtalálók Fortuna maris névre kereszteltek), amelyben 102 hispaniai eredetű ólomöntvény (massae) került elő, amelynek pecsétjein gyakran előfordul az Agrippa név. Észak-itáliai eredetű terra sigillata edényeket is nagy számban vittek a fedélzeten. A rakomány sokfélesége itt is lenyűgöző: bronzmérlegek, ólomból készült votív templomocskák, bőrszandálok, apró ruhadarabok, kötélzet és hajóalkatrészek kerültek elő a roncsból.

Az i. sz. 1-2. század a római gazdaság legvirágzóbb időszaka. Ez a hajótörések számának növekedésében és a szállított áruk sokféleségében is megmutatkozik. Az alábbiakban csak néhány jellemző és érdekes rakomány bemutatására van lehetőségünk. A Hispania Baetica, Gallia Narbonensis és Italia közötti hajózási útvonalak továbbra is felülreprezentáltak az anyagban, ami elsősorban a nagyobb mértékű feltártságnak köszönhető. S ha már az útvonalakat említettük: a szorosok és a zátonyok már az ókorban is valóságos hajótemetők voltak. A Skerki Bankról korábban már említést tettünk.
A zátonyok környékén eddig három római hajóroncsot tártak fel: a Skerki Bank 1 túlnyomóan üressel 1B típusú amphorát szállított az i. e. 1. században; a Skerki Bank 2-ben Beltrán 2b amphorák voltak, valamint C. Iunius Draco üzeméből származó mécsesek (i. sz. 160-200 k.); a Skerki Bank J-ban pedig későrómai amphorakat (Keay 30B) találtak a 4-5. századból.
Az olajat, bort és gyümölcsöket tartalmazó amphorakon kívül nyers üveget, legalább 6 db ólomtömböt és kb. 60 db ónöntvényt is azonosítottak a helyszínen. A Korzika és Szardínia közötti szűk Bonifacio-szoroson való áthaladást a Lavezzi-szigetek gránittömbjei tették még veszélyesebbé. A szorosban tucatnyi római hajóroncsra bukkantak a búvárrégészek, ezeknek egy része baeticai árut szállított Itáliába, másik részük Lusitaniából és Galliából származott.

Az i. sz. 10-30 között elsüllyedt Sud-Lavezzi 2 rakományát részletesen is feltárták: a teljes egészében baeticai áru 100 db ólomöntvényből, 300 db rézöntvényből, 300 db olajat és halszószt tartalmazó üressel 8, 9, 20, Haltern 70 és Pompeii VII típusú amphoraból állt, összesen 26 tonna összsúllyal, ami egy átlagos méretű rakománynak felel meg.
A terményekben, fémekben és más nyersanyagokban igen gazdag Baetica nemcsak Itáliával, hanem a Rhőne völgyén keresztül az északi tartományokkal is megosztotta javait. A Fossae Marianae közelében (Fos-sur-Mer) elsüllyedt számos hajó közül kiemelkedik a Saint-Gervais 3 jelzésű corbita, melynek rakománya egyebek mellett 43 db üressel 20 típusú baeticai olajos amphora, melyek egy része Lucius Antonius Epaphroditus mercator tulajdona volt (a kereskedő neve a Monte Testaccio amphorávcol is jól ismert); más része az Astigi (Écija) környékén található fundus Charisianuson és a Malpica környékén fekvő fundus Veturianuson termelt olajat tartalmazott.

A 6 db Beltrán 2B típusú baeticai amphoraba.n részben vörösbort, részben halszószt szállítottak. A hajóról egy fonott kosár és bőrdarabok is megmaradtak. Ugyancsak Baeticából szállított áru került elő a Port Vendres II elnevezésű hajóroncsban, amely valamikor Claudius alatt süllyedt el a mai Franciaország és Spanyolország határán, a Pireneusok lábainál. A hajó rakománya borból (Haltern 70), olajból (üressel 20) és halszószból (Pompei VII), valamint réz-, ólomés ónöntvényekből állt. Az amphorák feliratain olvasható kereskedők nevei tipikusan a Rhőne és a Rajna menti településeken tűnnek fel, egészen Britanniáig. Az 1-2. századi gazdasági élet virágzását a hajóroncsokban talált nagy menynyiségű építőanyag is beszédesen illusztrálja.
A Marseille-jel szemben fekvő Pommégues-szigetnél került elő a Calanque de lAne elnevezésű hajóroncs, amely az i. sz. 1. század vége felé süllyedt el. Rakományát több tonna tégla (tegula) és tetőcserép (imbrex) alkotta. A Korzika partjai előtt elsüllyedt Porto Nuovo roncsban márványoszlopok mellett kőműveseszközök is előkerültek.

Az 1990-1995 között feltárt hajóroncsot két Lyonban vert Tiberius-kori érem alapján i. sz. 30-ra datálják. A Temze déli partjánál feltárt Blackfriars 1 elnevezésű hajó rakománya 26 tonna szürke kenti mészkövet tartalmazott, amit nyilván építkezésekhez szállítottak a Medwayés a Temze-folyón a délkelet-angliai Kent grófsághoz tartozó Maidstone körzetéből Londinium (London) városába. A hajófenéken az árboc mellett egy malomkő is előkerült, amit valószínűleg vagy az észak-angliai Pennine-dombság, vagy még valószínűbben a belgiumi Meuse-folyó melletti Namur körzetében gyártottak.
A rakomány fennmaradó részében két edénytöredéket, egy fakalapácsot és bőrdarabokat találtak. A hajót feltáró Peter Marsden arra a következtetésre jutott, hogy a Blackfriars 1 valószínűleg egy másik hajóval történt ütközés során süllyedhetett el az i. sz. 2. század közepén, bár az árboctalp alatt egy votív pénzérme is előkerült: egy Domitianus-kori veret i. sz. 88/89-ből, ami talán a hajó gyártásának időpontjára utal.
Kelet felé is kitekintve: bár Caesarea kikötőjének építése Nagy Heródes nevéhez fűződik (i. e. 37-4), az itáliai betont úgy látszik később is alkalmazták. A kikötőben talált 1. századi hajóroncs (Caesarea) rakományában ugyanis a hispaniai ólomöntvények és talán bort tartalmazó doliumoV. mellett vulkanikus eredetű tufakőzet is előkerült.

A késő-római, kora-bizánci időszakban (i. sz. 3-6. század) szemmel láthatóan lecsökken a hajóroncsok száma, ami nyilvánvalóan összefügg a mélyreható gazdasági válsággal a birodalom nyugati felében. (A gazdasági krízis és a népvándorlások okozta pusztítások kevésbé okoztak törést Keleten.)
Ebben az időszakban virágzik fel Észak-Afrika gazdasága: a Septimius Severus alatt Siracusa közelében elsüllyedt Plemmirio elnevezésű hajóroncsban olajjal és főként halszósszal megtöltött Africana 1 (80%) és 2 (20%) típusú, valamint mauretániai eredetre utaló üressel 30 (Keay 1) amphorák kerültek elő, továbbá 39 db (nagyjából 1 tonna összsúlyú) vasöntvények. A hajó, amely Baeticából Mauretania érintésével Africába tartott, Sullectumból indulhatott el utolsó útjára, amelynek célja valamelyik itáliai kikötő lehetett.

A Bretagne-félsziget északi részén, Perros-Guirec közelében talált Ploumanach elnevezésű hajóroncsban, amelyet csak a 2-4. század közé tudunk datálni, 271 ólomtömb került elő, némelyiken a Brigantes és Iceni brit-kelta törzsekre utaló latin betűs nevek fordulnak elő.

Britanniánál maradva: 1910-ben a Temze déli partján, a Westminsterrel szemben találták meg a County Hall névre keresztelt hajóroncsot, amelyet dendrokronológiai alapon i. sz. 300 körül készíthetett egy olyan brit hajóács, aki a mediterrán hajótípusokat is ismerte. A törökországi Bodrum közelében fekvő apró szigetekkel és zátonyokkal borított területet nem véletlenül nevezik „hajótemetőnek”. Itt süllyedt el a 4. században a Yassi Ada II névre keresztelt teherhajó, amelyben 1100 amphorát találtak a búvárrégészek.

Az eddigi vizsgálatok alapján a hajó keleti (főként kis-ázsiai és égeikumi) árukkal tartott nyugat felé. A dél-franciaországi Cap de Dramont előtt elsüllyedt hajók közül a Dramont E jelzésű roncs 4. századi, főként Africana amphorakat, üreges téglákat (tubuli) és egyéb építési kerámiát tartalmazott.
A dél-franciaországi La Falud 6. századra datált hajóroncsát azért tartják fontosnak a kutatók, mert az africai, továbbá szíriai és palesztinai (LR 4 és LR 5 Gáza és Askelón környékéről) amphorák, az africai sigillaták és egy súlyokkal teli fadoboz a késő antik kereskedelem súlypontjainak áthelyeződését mutatja.


Forrás: Grüll Tibor A tenger gyümölcsei: A tengerek szerepe a Római Birodalom gazdaságában