logo

XVI December AD

Theodor Mommsen és a római felirattan utolsó 150 éve V.

Mommsen, miután a Corpus Inscriptionum Latinarum általa tervbevett programját jórészt megvalósította, a jövő feladatait illetően ezt írta: „Die Herausgabe einer Inschriftensammlung ohne Fürsorge für deren stetige Fortführung heißt ungefähr soviel, wie eine Straße bauen und sie nicht im Stand halten.”
A CIL valóban ma is létezik. Otto Hirschfeld, mesterének halála után a CIL jövőjéről ezt mondta: „Das große Werk, das er geschaffen [hat], wird dauern, solange es eine Wissenschaft gibt.”

Sajnos, ma egyre nehezebb hinni abban, hogy Németország olyan ország marad, amely biztosítja a feltételeket mindarra, amit in hisce monumentis tractandis a populis cultis iure requirimus.
A német tudományos akadémiák kutatási programjára, főként a humanisztikus tudományok ápolására szánt anyagi keretet 2004-től kezdve lényegesen csökkenteni fogják. Több nagy hagyományú, eredményes, nemzetközi együttműködéssel végzett kutatói programot be fognak szüntetni, amint ez a Berlini Akadémián a Mommsen által alapított görög numizmatikai program esetében éppen megtörtént. A Prosopographia Imperii Romani ott két év múlva fog kimúlni.

A Heidelbergi Akadémia a kitűnő Papirológiai Adatbázis továbbvitelét, a Mainzi Akadémia a rómaikori éremleletek főleg Alföldi Mária által irányított feldolgozását hagyta, illetve hagyja abba.
A CIL-t és a Heidelbergi Adatbázist ma még nem fenyegeti közvetlen veszély; ez már holnap másként lehet. De az egyelőre még támogatott programokat is mindinkább gátolják az olyan rendeletek, amelyek lehetetlenné teszik a szakképzett és megfelelő tapasztalatokkal rendelkező munkatársak tartós, néhány évnél hosszabb idejű alkalmazását.
Az ilyen tudományos munkák jelenlegi társadalmi megbecsülésére jellemző például, hogy a Mommsen halálának 100. évfordulójával kapcsolatos egyetlen heidelbergi előadásról szóló értesítést a 130 000 lakosú egyetemi város napilapja, több más aznapi előadással szemben, nem tartotta közlendőnek. Még elképesztőbbnek tűnhet, hogy a Berlini Akadémia jelenlegi elnöke (korábban kiváló ókorkutató) a nyilvánosság előtt sem a Mommsen halálának 100. évfordulójáról megemlékező nemzetközi symposiumról, sem a CIL alapításának 150. évfordulóján rendezett nemzetközi kongresszusról nem vett tudomást, noha ezeket saját intézményének, Mommsen egykori Akadémiájának munkatársai szervezték.
A klasszikus értelemben vett kultúr-tudományok Mommsen hazájában ma mindinkább csak afféle megtűrt dolognak látszanak, amelyekről sokan úgy vélekednek, hogy nincs rájuk szükség, mert sok pénzbe kerülnek, de semmilyen konkrét hasznot sem hoznak.

Novicia illa barbaria! Ma feltehetőleg az ilyen fejleményekről mondaná ezt Mommsen. Természetesen Németországban, mint másutt is, sokan vannak, akik változatlanul Mommsen hagyományához hűen gondolkoznak. Mommsen ma talán meg lenne elégedve, hogy más népekkel együtt nem utolsó sorban az általa különösen elmarasztalt magyarok azok, akik hazájukban, sőt azon kívül is igyekeznek megbecsülést szerezni a római világ feliratos hagyatékának és ébren tartani az ő tudományos követelményeit.
Mommsen örökségét a 2003-as jubileumi év ünnepségeinek elmúltával sem szabad elfelejtenünk. Aligha van még egy tudomány, amelyről el lehetne mondani, hogy olyan mértékben egy nagy mester öröksége, mint a római epigráfia. Ameddig ez a tudomány létezni fog, képviselői Mommsen adósai maradnak. És ez a tudományág csak része annak a mommseni örökségnek, amely meggyőződésünk szerint ma is alkalmas és a jövőben is alkalmas lesz arra, hogy tudományos munkánk és kulturális életünk számára, megváltozott feltételek között és a mi korunk követelményei szerint példát nyújtson, és hatékony ösztönzéseket adjon.

Mai tudománytörténeti felfogásunk szerint ugyan aligha tagadható, hogy Mommsen tevékenysége az ókorkutatás területén, szöges ellentétben a tudományos interdiszciplinaritás megteremtésére irányuló törekvéseivel, a specializáció és ezzel az atomizálódás térhódítását segítette elő mert Mommsen után senki nem volt képes arra, hogy a kutatás oly számos területén annyira kiemelkedő teljesítményeket mondhasson magáénak, mint ő. A felirattan fentebb felvázolt legújabb fejlődési iránya azonban a különböző tudományágaknak éppen azt az integrációját látszik elősegíteni, amelyért Mommsen síkra szállt, és amelyet egy személyben, egyedülálló módon valósított meg.
A feliratos emlékeknek multidimenzionális kommunikációs médiumok gyanánt történő értelmezése, valamint a kulturális antropológia kérdésfeltevéseinek és módszereinek alkalmazása ebben a tudományágban azzal a következménnyel jár, hogy az epigráfia a legtöbb kultúr és társadalomtudománnyal szoros kapcsolatba kerül. Ebből a szemszögből nézve Mommsen öröksége manapság még korszerűbbnek tűnhet, mint valaha. Ez az újszerű interdiszciplinaritás messze túllépi az ókortudományok határait, és sokkal tágabb perspektívát ígér, mint amelyet Mommsen korában egyáltalán el lehetett képzelni.
Talán éppen az ilyen fajtájú tudományosság lehet leginkább esélyes arra, hogy a „globalizáció” világában új létjogosultságot kapjon. Ez a fejlődés vagy esetleg egészen más, ma még felismerhetetlen új fejlemények egy szép napon talán oda vezetnek, hogy Mommsen legfontosabb munkaterületét illetően meg lehet majd ismételni az ő egykori szavait: Ex tenebris lux facta est et desperationem successus excepit.


Forrás: Alföldy Géza Theodor Mommsen és a római felirattan utolsó 150 éve