XXII October MMXVII AD

Földdokumentáció .

Egyes beruházók kívánságára egyre gyakrabban kerül sor a próbafeltárás egy újabb változatára a „gépi szondázó kutatásra”, közkeletű nevén „foltdokumentáció készítésére”. Ennek lényege, hogy a próbafeltárás keretében kijelölt kutatóárkokban a humuszt, ill. a bolygatott felszínt régész szakfelügyelete mellett munkagéppel eltávolítják, az előkerült régészeti jelenségeket térképen rögzítik, és ha a jelenség felszínén régészeti lelet található, az alapján a jelenség korát meghatározzák.
A beruházók azért támogatják ezt a kutatási módszert, mert ez lényegesen megbízhatóbb adatokat szolgáltat egy lelőhely kiterjedéséről és intenzitásáról, mint a terepbejárások, így pontosabban tervezhetők a beruházáshoz kapcsolódó megelőző feltárások költségei és időigénye. Mindez igaz, de ennek a kutatási módszernek még nem alakult ki a hazai módszertana, nincs protokollban rögzítve és hiányzik a jogszabályi megalapozottsága.

Az teljesen elfogadhatatlan, hogy a „gépi szondázást” ne kövesse a legrövidebb időn belül az előkerült jelenségek teljes feltárása. Mégis többször előfordul, hogy a gépi szondázást csak hónapok/évek múlva követi a feltárás. A gépi szondázás eleve rongálással jár, hisz a legóvatosabb munkavégzés mellett is, csak akkor kerül elő a régészeti jelenség, ha annak felszínét eléri és egyben megsemmisíti a munkagép.
A munkagép típusán és a gépkezelő gyakorlottságán, ügyességén múlik, hogy milyen mértékű a rongálás. Ha a jelenségek előkerülését nem követi rövidesen feltárás, a felszínt ellepi a növényzet, az eső és a szél munkája nyomán elmosódnak a jelenségek kontúrjai, lejtős területen az erózió pusztítja a jelenségeket.

Ha csak fél–egy esztendő múltán kerül sor a teljes feltárásra, a felszínt először újra meg kell nyesni – feltehetően géppel – és ez természetesen újabb réteg rongálásával, sekélyebb jelenségek esetén azok megsemmisülésével járhat. „Gépi szondázó kutatás” legfeljebb ott fogadható el, ahol a beruházás megvalósulása múlik azon, hogy milyen jellegű vagy mennyire intenzív a lelőhely. Egy alacsony alföldi halom esetében lemondhat a beruházó az amúgy sem nagy nyereséggel kecsegtető homokbánya megnyitásáról, ha kiderül, hogy a többrétegű telep vagy a nagy kiterjedésű avar temető feltárása több tízmilliós költséggel jár.
Ugyanígy hiúsulhat meg egy beruházás, ha az előkerült római falmaradványok miatt nem valósítható meg a tervezett épülethez nélkülözhetetlen mélygarázs. Ezekben az esetekben a jelenségek ismeretében dönthet a beruházó, és ha eláll a további fejlesztéstől, az árkok azonnal betemethetők. A pontos „foltdokumentáció” ismeretében a feltárás folytatható, ha újabb beruházó jelentkezik.

A „gépi szondázó kutatás” fogalmát nem ismeri a magyar jog. Ez a próbafeltárás egy változata, de a törvény 7 § 15. pontja szerint a próbafeltárás:
„A régészeti lelőhelyek állapotfelmérését, jellegük, térbeli kiterjedésük és rétegsoraik megállapítását célzó tevékenység.”

A rétegsorok és a lelőhelyek jellege viszont csak az előkerült jelenségek feltárása által ismerhető(k) meg. Tehát ezt az Európában több helyen gyakorolt módszert csak azt követően javasoljuk bevezetni Magyarországon, ha ehhez a jogszabályi háttér biztosított, és szigorú protokoll rögzíti a teendőket.



Müller Róbert


Forrás: Régészeti kézikönyv