XVIII October MMXVII AD

Megjegyzések a római kőépületek feltárásához

A kőanyag másodlagos felhasználása miatt a föld felszíne felett csak igen ritkán találunk római falakat (Visegrád katonai tábor, Aquincum vízvezeték, Dunafalva késő római hídfőállás). A terepbejárások során római kőépület felszíni nyomait mindig habarcsos-köves sáv jelzi a leomlott tetőtéglák maradékával. A falak világos sávként jelennek meg a légi fotókon, illetve a növényzet falak felett kevésbé nő. Régebbi térképeken az akkor még álló római falakat is bejelölték rendszerint rudera/rom megjegyzéssel.
A feltárás során az esetek legnagyobb részében a felső rétegekben még nem érjük el a római falakat, de a metszetekben jól megfigyelhető falkiszedés mindig megadja a falak vastagságát, a felszínen pedig azok irányát. Sok esetben a falakat teljesen elbontották, ilyenkor a falkiszedés alja adja meg a fal alapozási mélységét. Mindig figyelnünk kell arra, hogy a falkiszedés egy kicsit mindig szélesebb, mint a fal, hogy a kősorokat oldalról is meg tudják bontani.
A habarcsban ülő fal esetén mindig könnyű megtalálni a legfelső kősort, száraz falazás esetében viszont nagyon figyelni kell, nehogy „a köves talajban való előrehaladás” során magát a falat is elbontsuk. Hozzáépített falak esetében az összeépítés vonalát az alapos tisztítás után mindig megfigyelhetjük, utóbbi a relatív kronológia szempontjából fontos.

A római falakat általában a már idézett opus incertum technikával építették, a szabályos kváder-falazás ritka, ezért a mészkövek általában szabálytalanul megmunkáltak. Az alapozás felső kősora szinte mindig már habarcsba rakott, a felmenő faltól való megkülönböztetése leginkább az alapozási kiugrás alapján lehetséges.
A feltárt és letisztított fal kősorairól is érdemes metszetrajzot készíteni, mivel a falazástechnika tanulmányozása szempontjából különösen hasznos lehet. Különösen fontos lehet késő római falak esetében, ahol gyakran másodlagosan korábbi kőemlékeket használtak fel. Ezek kiemelésére csak a teljes falszakasz feltárása után kerülhet sor. A fal alapozásánál, általában mindkét oldalán megtalálható meszes-habarcsos sáv jelöli a fal építési szintjét, amely megfigyelése a stratigráfia szempontjából különösen fontos. A felette található hasonló sávok már az épület belső padlószintjeit, esetleges megújítását jelölik.

Terrazzo-padlózatot csak az esetek kisebb százalékában figyelhetünk meg, helyette leggyakrabban agyagos vagy meszes/habarcsos padlószintet találunk, ritkábban köveket. A terrazzo-padlók a későbbi beásások miatt csak ritkán maradnak teljes épségben, de a fal mellett indulásuk mindig megfigyelhető. A római falakat kívülről igen ritkán burkolták be, ezért a megfigyelt vakolás, freskó szinte mindig az épületbelsőt jelöli.
Mozaikkal Pannoniában igen ritkán találkozunk, akkor is általában csak egy-egy kisebb részlete maradt meg. A felsőbb, kevert rétegekben található kis mozaikszemek (dúlt állapotú) mozaik jelenlétére utalhatnak. Vályogfalak esetében a fal pusztulása után a kétoldalt megfigyelhető sárga (vagy szürke) agyagos vályogtéglák jelezhetik a fal irányát.

Római katonai erődök esetében a fapalánk periódus leggyakrabban a kőtábor alatt található, a méretük és irányuk is megegyezik, ilyenkor a kőtábor falait gyakran a korábbi periódus vizes árkára (vagy 1–2 méterrel hátrébb) alapozták, míg a táborfal belső földtöltésében (Wehrgang) a korábbi palánkperiódus táborfalának részben elplanírozott maradványait figyelhetjük meg.
Nem megfelelően alapozott, vagy természeti csapást (földrengést) szenvedett épületek falai egyben oldalra is borulhatnak (pl. Carnuntum), ilyenkor a kősorok egyben is maradhatnak.

A feltárás során az épület pusztulási rétegében (utóbbi a falak felett és oldalt is megtalálható) talált vakolatdarabokra mindig különösen figyelni kell, gyakran egész falfelületek leborult, vagy levert freskó- (Brigetio) vagy stukkódíszeit találjuk meg. Felszedésük mindig restaurátor jelenlétében történjen! Az ugyanitt előkerülő kövek esetében különösen figyelnünk kell a faragottakra (pl. katonai erődök esetében loricae), amelyek alapján az épület esetleges tetődíszítése rekonstruálható.
Az eredeti helyükön megmaradt freskók szinte mindig lábazati díszek voltak. Utóbbiak esetében az alattuk található, korábbi, részben levert freskókra kell ügyelnünk. A stukkódíszek felszedését is restaurátor végezze! A több periódusra utaló vastag vakolat mindig a falak tetején figyelhető meg.

A római korban is gyakran előfordult, hogy korábbi, részben visszabontott falakra alapozták rá a későbbi (periódusú) épületek falait. Ezt legjobban az eltérő falvastagság, illetve az eltérő falazási technika alapján különböztethetjük meg.
Különösen városi ásatásokon (pl. Óbuda) gyakran fordul elő, hogy a visszabontott római falakra középkori épületet alapoztak. Ilyenkor is az eltérő falazási technika, a más minőségű habarcsozás (pl. a középkoriból hiányzik a téglapor) alapján keltezünk. Vályogfalak esetében figyelnünk kell arra, hogy gyakran a vályogtéglák utolsó sora a fal tetején megmarad. Utóbbiakat a túltisztítás során gyakran elbontják.

A kőépület feltárása során, a fal előkerülése után mindig a következő eldöntendő kérdés, merre van az épületbelső, merre van a külső utcaszint. Az épületbelsőre utalhatnak a tetőtéglák maradványai. A lezuhant tetőtéglákat is érdemes feltárni, mivel egymáshoz való helyzetük az épület pusztulásának körülményeire is adatokkal szolgálhat. Ilyenkor tetőtéglák ép állapotban is előkerülhetnek. Utóbbiakat mindig érdemes letisztogatni a rajtuk található téglabélyegek, kiégetés előtt bekarcolt feliratok (és lábnyomok) miatt.
A pusztulási rétegben megfigyelhető faszenes sáv gyakran az épület lezuhant tartógerendájára utal. A fal épületbelső felőli oldalán a várható beásások ellenére mindig az épület belső járó(padló)szintjeinek az előkerülésével kell számolnunk. Utóbbiak rétegtani megfigyelései alapján tudjuk az épület egyes periódusait a legjobban elválasztani. Az egyes szintek között található planírozási rétegek, gyakran pusztulási rétegek figyelhetők meg. Utóbbiak esetében gyakran a tetőzet zuhant a padlószintre, míg a padlószintek – különösen az agyagpadlók – maguk is átéghettek.
Az egyes rétegek szintre bontása ilyenkor a keltező értékű leletek (érem, import kerámia, felirat stb.) esetleges előkerülése miatt különösen fontos. Padlófűtés (hypocaustum) létére utalhatnak a hypocaustum tartóoszlopai, az üreges téglák, továbbá a fal külső oldalán talált fűtőhelyiség (praefurnium) jelenléte.

Az épületen kívüli oldalon figyeljünk esetlegesen egy porticus lehetőségére, utóbbiakra a felsőbb rétegekből előkerülő építészeti tagozatok, oszlopok utalhatnak, eredeti helyükön legfeljebb a négyzetes plinthosokat figyelhetjük. Utóbbiak egymástól való távolsága alapján maga a porticus is kiszerkeszthető. A fal külső oldala azonban utalhat egy nagyobb épület belső udvarára, esetleg peristyliumára. Városi épületek udvarain a gazdasági tevékenység esetleges nyomaira (kemencék, gödrök, ciszternák stb.) is figyelnünk kell.



Kovács Péter


Forrás: Régészeti kézikönyv