XVII October MMXVII AD

Utómunkálatok, szerkesztett dokumentáció elkészítése.

Az utómunkálatok közül első helyen a naplót kell említenünk. Ezt terepjáráson általában nem volt szokásban készíteni, pedig a jogszabály nem tesz különbséget e tekintetben az egyes feltárási módszerek között. Egynapos terepbejárás esetén ennek nyilván nem napló a neve, hanem jelentés, noha tartalmilag azonosnak kell lennie az ásatási naplóval.
Nyilvánvaló, hogy a naplóban értelmetlen lenne újra ismételni, hogy milyen lelőhelyeken jártunk. Viszont ezen a helyen lehet leírni a napi időjárási viszonyokat, a résztvevők nevét, a munkavégzés idejét, a munkát nehezítő bármilyen körülményt, sőt mindazokat a helyeket, amelyeket ugyan bejártunk, de nem találtunk semmit. Ennek valószínű okát is mindig le kell írni, sőt érdemes olyan térképet mellékelni, amelyen a bejárt, de régészeti szempontból „üres”, vagy hozzáférhetetlen területek (pl. erdő, lucerna, bekerített terület stb.) vannak bejelölve. A napló írása a munka befejeztével, de naponta történhet.

Térképi feldolgozás.
Érdemes a napi térképi adatállományt esténként számítógépbe másolni, és ha megvan rá a technikai lehetőség (hardver-szoftver) már térinformatikai rendszerbe is lehet illeszteni. Ez nagyban megkönnyíti az adatok azonnali elemzését, mely már a következő napi munkánál is segítséget nyújthat.

Adatfeldolgozás.
Attól függően, hogy a nap folyamán a leíró adatokat miképpen rögzítettük, sort lehet keríteni ennek elektronikus mentésére vagy átírására, esetleg strukturált adatbázisba való beírására. Ezt a munkát, feltéve, hogy van biztonságosan elmentett állományunk, már több nappal később, a dokumentáció készítésre kijelölt munkanapokon (lásd fentebb) el lehet végezni.
A dokumentáció kötelező része a Lelőhely-bejelentő adatlap (LBA), melynek struktúrája alkalmas arra, hogy adatbázist készítsünk, és a terepen felvett adatokat az egyes rovatokba beillesszük.
Ha saját adatbázist építünk, akkor is célszerű az LBA rovatait alapul venni és szükség szerint bővíteni, mert ezzel a dokumentáció és a későbbi adatmigrálás is könnyebbé válik. A részletes szöveges leírást minden nehézség nélkül be lehet illeszteni az LBA Földrajzi leírás című rovatába, az egyes régészeti jelenségek alá pedig a hozzájuk tartozó leletek leírása kapcsolható.

A körülményektől függ, hogy mikor kerül sor a begyűjtött leletek mosására. Amint ez megtörtént, következik a leletanyag leírása. Ennek célja, hogy a leletanyag immáron koronként szétválogatva, szükség szerint selejtezve, úgy legyen leírva, hogy szakember a szöveg olvastán is meg tudja ítélni az általunk adott korhatározás megalapozottságát.
Erre tehát nem lehet általános szabályt mondani, korszakonként, lelettípusonként változhatnak a követelmények. Mindebből persze az is következik, hogy a leletleírás megint csapatmunka, abban valamennyi részt vevő szakembernek közösen kell jelen lennie. A leletleírásokat lehet külön dokumentum formájában a dokumentációhoz csatolni, de sokkal célszerűbb az egyes lelőhelyek leírása mellé illeszteni.

Az elsődleges leletfeldolgozás terepjárási anyag esetében sokféle lehet. Kisebb, egyedi gyűjtések esetében indokolt a szabályszerű múzeumi leltárba vétel, nagyobb tömegű leletanyag esetében ez kivihetetlen és értelmetlen feladat is. Ilyenkor az anyag végleges őrzésére kijelölt intézmény előírása szerint kell eljárni. Lehet például lelőhelyenként, azon belül koronként külön csomagolva véglegesen is raktározni az ilyen anyagokat (szekrénykataszter). Ezzel a módszerrel ugyanis teljes egészében biztosítva van a leletanyag tudományos információ-értékének megőrzése.
A muzeológiai vagyonleltár szempontjából pedig bőségesen elegendő lehet az egyes csomagokban lévő, egyébként leírt tárgyak darabszámának rögzítése a csomagokon és a dokumentációban. Annak sincsen sok értelme, hogy – az ásatások esetében kötelező elsődleges leletfeldolgozáshoz hasonlóan – minden egyes leletdarabot egyedi azonosító számmal lássunk el, hiszen nem kerül sor restaurálás előtti válogatásra. Ez nyilván nem járható az egyedi elbírálást érdemlő tárgyak esetében (fémtárgyak, pénzek stb.), amikor is az egyedi leltározást kell alkalmazni.
A részletes lelőhelyvizsgálatok leletanyagának feldolgozása a kutatás kitűzött céljának függvénye. Ez esetben nyilván rögzíteni kell a lelet pontos helyét (négyzet száma, esetleg koordináták) is. Összefoglalva tehát, a terepbejárási leletanyag elsődleges feldolgozása egyben a múzeumi szakmai leltárba vétel is lehet.

Dokumentálás.
A terepbejárásról készült dokumentáció ugyanúgy két fő részből áll, mint bármelyik típusú feltárás esetében. Itt is kell készíteni, és a feltárás befejezésétől számított 22 napon belül a hivatalnak be kell nyújtani a rövid jelentést, melynek mellékletei a felfedezett lelőhelyekről készített lelőhely-bejelentő adatlapok, továbbá a hozzájuk mellékelt topográfiai és kataszteri térképmásolatok. Annyiban különbözik tehát az ásatási dokumentációtól, hogy több bejelentő és térkép van mellékelve, annyi, ahány lelőhelyet felkerestünk. Ennek kézenfekvő magyarázata az, hogy a lelőhelyek adatainak minél előbb a KÖH nyilvántartásába kell kerülniük.
A rövid jelentés tartalma: a feltárási engedély száma, a terepbejárás helyszíne, célja és összesített eredményei (pl. négy falu határában összesen 39 új lelőhely, 14 ismert, 3424 ha bejárt terület stb.). Tartalmaznia kell a terepbejárás első és utolsó napjának dátumát, a résztvevők nevét, továbbá a leletfeldolgozás állapotát, szükség esetén javaslatot hatósági intézkedésekre stb.

Lelőhely-bejelentő adatlap (LBA).
Jogszabályban meghatározott formanyomtatvány, melynek adatállománya a nyilvántartásba vételt segíti. Ezért minden lelőhelyről ki kell tölteni, még akkor is, ha már ismert, és szerepel a nyilvántartásban. Ilyenkor erre utalni kell, és elegendő a változott adatok kitöltése (pl. változik a mérete, új jelenség, vagy kor bukkant fel stb.). Új adatnak, vagyis változásnak számít azonban az új terepbejárás ténye is! Új lelőhelyek esetében értelemszerűen valamennyi adatot ki kell tölteni.
A térképmellékletet elvileg minden bejelentő mellé külön kell csatolni. Kivételt jelenthet az az eset, amikor egymás közvetlen közelében több lelőhely is van, ezek ábrázolhatók egy térképlapon azzal a feltétellel, ha egyértelműen meg lehet állapítani, hogy melyik lelőhelyhez melyik szöveges bejelentőlap tartozik. Hasonlóképpen kell eljárni a kataszteri térképpel is.

A topográfiai térkép 1:10 000 léptékű színes, hivatalos térkép. Ennek az adott lelőhelyre vonatkozó 1:1 méretű, lehetőleg színes másolatát kell a bejelentőlaphoz mellékelni, melyen jól láthatóan (pl. eltérő színnel) be van jelölve a lelőhely körvonala, és fel van tüntetve azonosító jele.
A térképmásolatot úgy kell elkészíteni, hogy azon a térképlap száma, továbbá a koordináta-háló számai leolvashatók legyenek. Ha ez nem lehetséges, akkor ezeket a számokat rá kell írni a másolatra. A kataszteri térkép többféle lehet: hivatalos térképmásolat, településrendezési terv, egyéb építési dokumentáció melléklete stb. Elengedhetetlen azonban, hogy mindazok a helyrajzi számok, melyeket a lelőhely érint, egyértelműen leolvashatók legyenek. A lelőhely körvonalait és azonosítóját ezen a térképen is jelölni kell.

Értékelés.
Ha a terepbejárás célja valamilyen destruktív beavatkozás, vagy egyéb hatósági aktus előkészítéséhez kapcsolódott, akkor a dokumentáció végén külön fejezetben kell értékelni a kitűzött céllal kapcsolatos eredményeket, ismertetni a javaslatokat.

Ha a terepbejárásra örökségvédelmi hatástanulmány részeként került sor, a dokumentációnak csak azokat a részeit kell a hatástanulmányba illeszteni, melyek annak célját, illetve a benne foglalt megállapításokat alátámasztják. Fontos tudni, hogy a hatástanulmány elkészítése és leadása nem mentesít a teljes régészeti dokumentáció jogszabályban előírt benyújtási kötelezettsége alól.
Terepbejárások esetében a szerkesztett, teljes dokumentáció a fentiekhez képest lényegében véve a naplóval, a bejárt területek összesítő térképével, továbbá a fényképekkel és azok meghatározásával egészül ki.

Lehetséges persze úgynevezett folyószöveges terepbejárási dokumentációt is készíteni, amelyben egyetlen Word-dokumentumban a naplóba illesztve, vagy lelőhelyenként felsorolva találunk minden adatot. Ez esetben viszont nem biztos, hogy a hatóság elfogadja a jogszabálynak nem megfelelő formátumú (LBA hiánya) dokumentációt, még akkor sem, ha elvileg minden adat a szövegben megtalálható. Annak pedig nem sok értelme van, hogy ezeket az adatokat megkettőzve: LBA-n és szövegben is előállítsuk.



Jankovich-Bésán Dénes


Forrás: Régészeti kézikönyv