logo

XXII September AD

A luxus megjelenése az utazásban

A császárkor első századaiban egyesek rövid idő alatt mesés gazdagságot halmoztak fel. Így vall a gyors meggazdagodásról Petronius (Kr. u. 27 k.-66) Satyricon című művének szereplője, a felszabadított rabszolga, Trimalchio:

„Egyébként, ahogy az istenek akarták, magam is gazda lettem saját gazdaságunkban, és háziurunknak lassanként fejére nőttem. Mit szaporítsam a szót, Caesar [Nem Iulius, S. T.] örököstársává tett, és egy bíborszegélyű togához méltó birtokot örököltem tőle. Persze senkinek sem elég a már meglévő vagyon. Elkezdtem üzletelni. Hogy ne tartsalak fel sokáig benneteket: őt teherhajót építettem, megraktam borral — akkor az aranyat ért —, s elindítottam Rómába. S mintha csak parancsszóra történt volna: valamennyi hajótörést szenvedett. Így történt, nem mese az egész. Neptunus egyetlen nap leforgása alatt harmincmillió sestertiusomat nyelte le. S azt hiszitek, hogy kétségbeestem? Nem, Herculesre, ez a csapás nem sújtott le jobban, mintha semmi sem történt volna. Újabb hajókat készítettem, nagyobbakat, jobb kivitelűeket és jobb sorsra érdemesebbeket; senki se mondhassa, hogy nem vagyok kemény legény. Tudjátok: a nagy hajó nagyobb biztonságot nyújt. Újra csak borral terheltem meg, s azonkívül szalοnnával, babba illatszerekkel és rabszolgákkal. Ebben az esetben Fortunata igen rendesen viselkedett velem szemben; pénzzé tette egész aranykészletét, valamennyi ruháját, és száz aranyat bocsátott a rendelkezésemre. Ez volt a pénzügyi fedezetem. Hamar megy, amit az istenek is úgy akarnak. Egyetlen άt alkalmával kerek százmillió sestertius térült vissza. Tustént megvásároltam az összes telkeket, amelyek azelőtt ρatronusomé voltak. Házat építettem, fölvásároltam az egész rabszolgapiacot, s igásállatokat szereztem; amihez csak hozzáértem, megnőtt, mint a lép. S mikor már lassanként nagyobb lett a birtokom, mint egész szülőföldem határa, félretettem a számolótáblát: visszavonultam az üzleteléstől, s kezdtem szabadosaimat foglalkoztatni.”

Az újgazdagok újfajta életstílust diktáltak. Az utazási infrastruktúrának és általában véve az utazás körülményeinek a római császárkor bari megjelent egy új és egyre inkább terjedő minősége, amit luxusnak nevezhetünk. A társadalom elitje útjai során egyre inkább igényelte a fényűzést, a pompát. Ennek egyik, korábbi korokban és népeknél nem ismert jellemzője a szálláshelyekkel kapcsolatos. Említettük már, hogy a rómaiak lassan és kényelmesen utaztak.

A „felső tízezer” tagjai nem vendégbarátjuknál, nem fogadókban, hanem saját tulajdonú, külön erre a célra fenntartott házakban szálltak meg. A gazdagok három-négy, vagy még több vidéki villával is rendelkeztek. Amikor ezekbe a villáikba utaztak, útközben saját kisebb nyaralóikban pihenték ki a napi utazás fáradalmait. Cicero római írónak, filozófusnak és politikusnak (Kr. e. 106-43) több vidéki háza is volt, és csak a tengerparti villáihoz vezető út mentén három kisebb nyaralóval rendelkezett, ahol megszállhatott.

romaikor_kep



Mások drága étkészletekkel, kristálypoharakkal, nagyszámú személyzettel és sok sátorral utaztak. A viszonylag puritán Iulíus Caesar (Kr. e. 100-44) márvány- és mozaikpadlót vitetett szolgáival útjaira, hogy a követekkel megfelelő körülmények között tárgyalhasson. Ezt a fényűzést még nem az élvhajhászás, az elpuhult életmód, hanem a hivatali presztízs diktálta. Ellenfele, Pompeius fényűzéséről így ír A polgárháború című művében:

„Pompeius táborában mesterséges lugasokat, felterített ezüst asztal neműek tömegét lehetett látni, a sátrak padlózatát friss gyeptégla burkolta, Lucius Lentulus és mások sátrát borostyán borította, és sok más is utalt a túlzott fényűzésre...”

Elképzelhetjük, milyen körülmények között utazhatott Pompeius, ha hadjáratai alkalmával így festett katonai tábora.



Forrás: Sándor Tibor - Ókori utak - Ókori utazók