logo

XIV December AD

A turizmus első fénykorának beköszöntése a császárkor első két évszázadában

A kétszáz évig tartó biztonság meghozta gyümölcsét: az emberek utazási kedve soha nem látott mértékben megnőtt. Ez volt az utazások történetének első igazi fénykora. Mindez egy újabb tapasztalattal gazdagít bennünket. A turizmus kialakulásának fontos előfeltétele a biztos politikai háttér. Minél nagyobb és erősebb az utazás hátterét biztosító állam, annál dinamikusabban fejlődhet a turizmus. Ez az igazság egészen a XX. századig érvényben maradt. Gondoljunk csak arra, hogy a XIX. században milyen nagy szerepet töltöttek be az utazás történetében az angolok, akik egy világbirodalommal a hátuk mögött az egész földgolyót beutazták.
Az 1945 után bekövetkező Is máig tartó békekorszakban már nem szükséges a turizmus fejlődéséhez az erős állam a háttérben. Semleges országok esetében, mint Svájc, ez már korábban sem volt előfeltétel. Korunkban, amikor a turizmus a világ egyik vezető iparágává vált, a „gyenge” politikai háttérrel rendelkező kis országok is megkaphatják az esélyt, hogy ebben az élre törhessenek.

Tény, hogy az egységesedő világ mindig optimális feltételeket biztosít a turizmus fejlődéséhez. Így volt ez Róma esetében is. A Brit-szigetektől Mezopotámiáig, Egyiptomtól a Rajna-Duna vonaláig egyetlen birodalom uralta az ismert világot. Egységes volt a pénzrendszer, és két nyelv birtokában mindenütt megértette magát az utazó.
A Balkántól délre és keletre a dialektusoktól mentes görög nyelvet, a koinét beszélte mindenki, a birodalom nyugati részén pedig elegendőnek bizonyult a latin nyelvtudás. Az útrendszer és a szálláshelyek mennyiségi és minőségi szempontból egyaránt fejlődésnek indultak. Minden infrastrukturális feltétel együtt volt tehát ahhoz, hogy beköszönthessen az utazások történetének, a turizmusnak első virágkora.

A Kr. u. IV. században az egész birodalomban elterjedt kereszténység vált a birodalom „hivatalos államvallásává”. Első pillantásra úgy vélhetnénk, hogy ez az újonnan megjelent integrációs tényező az utazási kedv további növekedését hozta magával. Nem így történt. A győzedelmes keresztény egyház olyan időpontban vált uralkodóvá, amikor a széthullással fenyegető jellemzők kerültek túlsúlyba Róma történetében.
A birodalom már régen elérte lehetséges kiterjedésének maximumát. A rabszolgatartás és a vele összefüggésben álló gazdasági élet egyaránt válságba jutott. Belpolitikai nehézségek léptek fel, és a katonai-külpolitikai helyzetet is megoldhatatlan kihívások - főként a népvándorlás - súlyosbították. Nehezítette a helyzetet az is, hogy az uralkodóvá váló kereszténység meglehetősen agresszívan viszonyult a korábbi antik és keleti vallási kultuszokhoz. Ennek következtében a Kr. u. III. században megtorpant, a Kr. u. IV. és V. században pedig hanyatlásnak indult a fejlődés a birodalomban. Ez pedig kihatott az utazások történetére is. Az ókor tehát nem az utazások történetének további fejlődésével, hanem annak hanyatlásával ért véget Kr. u. 476-ban.

A fenti felsorolt tényezők (az utazás biztonságát garantáló erős, egységes állam, a gyakorlatilag egységes nyelv és pénzrendszer, a megfelelő infrastruktúra: utak, közlekedési eszközök, szálláshelyek) mellett az utazás, illetve a turizmus fejlődésének további előfeltételei is voltak. Ilyen az utazási kedv - vagy más szóval motiváció - és - ahogy korunk turizmusának szakemberei mondanák - a szabadon elkölthető, diszkrecionális jövedelem. Ez utóbbit egyszerűbben is megfogalmazhatjuk: a jólétről van szó.

A Római Birodalomban, összehasonlítva elődeivel, megvolt a jólétnek az a foka, ami szükséges volt ahhoz, hogy a lakosságnak legalább egy számottevő kisebbsége kedvtelésből útra kelhessen. Így aztán a Kr. u. I-II. századot nemcsak az utazás, hanem a turizmus történetének első fénykoraként is számon tarthatjuk. A továbbiakban már csak ízlés kérdése, hogy a turizmus kifejezés elé kitesszük-e a proto- előtagot.


Forrás: Sándor Tibor - Ókori utak - Ókori utazók