logo

XXII Junius AD

A Gizai piramisok

A bizánci Philón által említett hét csoda közül a gízai piramisok maradtak fenn mind a mai napig ép állapotban. Építtetőit már Hérodotosz is név szerint ismerte, mindhárman az Ó-birodalom IV. dinasztiájához tartozó fáraók voltak: Kheopsz (Hufu, Kr. e. 2589-2566), Khephrén (Ηafré, Kr. e. 2558-2532) és Mükerínosz (Menkauré, Kr. e. 2532-2503). Nagy valószínűséggel nagyapáról, fiáról és unokáról van szó. Uralkodásukról keveset tudunk; hosszabb felírat nem maradt fenn abból az időből. Kákosy László szerint azonban Kheopsz uralmára temetkezésének körülményeiből is levonhatunk következtetéseket:
„A Kheopsz-piramis mellett katonás rendben, szabályos utcák mentén sorakozó masztabákban, melyekbe a király előkelő tisztségeket betöltő családtagjai temetkeztek, szinte semmi olyan egyéni megnyilatkozást sem találunk, amiből az illetők emberi vonásaira, egyéniségére, életének eseményeire következtethetnénk. Az élet egyetlen feladata a király érdekében végzett munka volt, a földi pályafutás egyéni mozzanatainak az örökkévalóság földjén, az isten-király piramisának árnyékában nem volt semmiféle jelentősége.”

romaikor_kep



Kheopsz saját kultuszát helyezte a vallási élet középpontjába, bár nem valószínű, hogy más istenekét betiltatta volna. Győzelmet aratott a beduinokon, és állítólag a titkos tudományokhoz is értett. Ez utóbbi megbízhatatlan, későbbi adat. Mindössze ennyit tud róla ma az egyiptológia. Khephrénről és Μükerinoszról még ennyit sem. Ηérodotosz így ír róluk:

„Kheopsz minden templomot bezáratott, és az áldozást is megtiltotta. Majd minden egyiptomit arra kényszerített, hogy az ő számára dolgozzék. [...] Kheopsz oly mérhetetlenül gonosz volt, hogy mikor pénze már elfogyott, saját leányát bordélyházba küldte, és ráparancsolt, hogy szedjen össze neki bizonyos mennyiségű ezüstöt (azt nem mondták el nekem, hogy pontosan mennyit). A lány meg is szerezte az összeget, amelyet atyja követelt, de miután ő is emlékművet akart hátrahagyni, mindegyik látogatójától egy követ kért ajándékba az építményhez. Mint mondják, ezekből a kövekből épült a három piramis közül a középső, amely a nagypiramis előtt áll, s amelynek minden oldala másfélρlethron hosszú. [...] Kheρhrén után, mint mondják, Műkerinosz, Kheορsz fia lett Egyiptom királya. [...] Valamennyi egyiptomi király közül ő volt ítéleteiben a legigazságosabb, és őt magasztalták a legtöbbet. [...] Ezt a Mükerinοszt, aki oly jóindulattal volt a polgárok iránt, akkor érte az első nagy csapás, mikor leánya, egyetlen gyermeke meghalt. Roppant fájdalmában egészen rendkívüli módon akarta eltemetni lányát, ezért egy belül üres tehenet készíttetett fából, bearanyoztatta, s lányát ebben temettette el. [...] Mint a papok mesélték Szaúz városában, a tehén közelében, de egy másik épületben láthatók Mükerinosz ágyasainak a képmásai, szám szerint húsz, óriási, fából készült, meztelen szobor. [...]Némelyek azt beszélik a tehén és az óriási szobrok felől hogy Μükerinοsz beleszeretett a lányába, s bár a leány ellenkezett, együtt hált vele, s akkor temettette a tehénbe, mikor a lány bánatában felakasztotta magát. Az anya pedig azoknak a szolganőknek, akik segítségére voltak az apának a leány megkaparintásában, levágatta a kezét, s ami életűkben történt velük, az történt később a szobrukkal is. Véleményem szerint azonban ezek a dolgok, meg amit az óriási szobrok kezéről beszélnek, nem többek üres fecsegésnél. Hiszen a tulajdon szememmel láttam, hogy a szobrok keze a hosszú idő alatt magától tört le, s a kézdarabok még az én időmben is ott hevertek a szobrok előtt.”

Láthatjuk, hogy Hérodotosz is a valódi történést kutatta, és miközben anekdotikus történetekkel szórakoztatta olvasóit, mindvégig kritika alá vetette azokat. Eljárása hasonlított a tőbb mint ötszáz évvel később élt Pauszaniasz módszeréhez. Hérodotosz korában még nem létezett a hét csoda listája, Sztrabón idejében azonban már ismerték azt. Erről tanúskodik leírása is:

„Ha a várostól [Memphisz, Kairó külső övezetében, S. T.] 40 stadionnal tovább megyünk, egy sziklás magaslatot találunk, amelyen sok piramis van: ezek a királyoknak a sírjai; három nagyon tekintélyes közülők, s kettőt ezek közül a világ hét csodája közé számítanak. Az alakjuk négyszögletes, magasságuk egy stadionnyi, s ez a magasság valamivel nagyobb, mint az egyes oldalak hossza. Az egyik egy kevéssel nagyobb, mint a másik. Az oldalaknak kb. a középmagasságában van egy kimozdítható kő: ha ezt kiemeljük, kanyargós folyosó vezet a koporsóig. Ezek a piramisok egymás közelében ugyanazon a szinten állnak, a harmadik azonban távolabb van, ahol a hegy magasabb; ez a másik kettőnél sokkal alacsonyabb, de sokkal nagyobb költséggel készült. Az alapjától ugyanú majdnem a közepéig fekete kőből épült, amelyből a mozsarakat készítik, s messziről szállították oda, mégpedig az aithiopiai hegyekből. [...] Azt mondják, hogy ezt a sírt egy hetairilnak a szeretői építtették [Sztrabón talán Menkauré/Mükerínosz fáraó piramisára gondol, S. Τ.], akit a dalköltő Sapphó Dórikhának nevez, s szeretője volt a fivérének, Kharaxésvek, aki lesbosi bort szállított eladásra Naukratisba; mások azonban Rhodópúnak nevezik.
Azt regélik róla, hogy miközben fürdött, egy sas elkapta a szolgálóleánytól az egyik cipőjét, s elvitte Memphisbe, s minthogy a király éppen igazságot szolgáltatott a szabadban, a feje fölé szállva az ölébe ejtette a cipőt; ez egyrészt a cipő helyes arányától, másrészt a dolog különösségétől indítva embereket küldött szerteszét az országba, hogy keressék meg azt a nőt, aki ezt hordta, miután pedig Naukratis vuirosuiban megtalálták és hozzávezették, a király feleségül vette, halála után pedig az említett sírt emelték a tiszteletére. [Ez lehet a Hamupipőke-motívum archetípusa, S. Τ.]
Azok közül a különösségek közül, amelyeket mi a piramisoknál láttunk, egyet nem lehet említés nélkül hagyni. A piramisok előtt ugyanis halmokban feküsznek a kőhulladékok, ezek között lencse alakú és nagyságú szemecskék találhatók, némelyek olyanok, mint 4 félig hámozott magvak. Azt mondják, hogy ezek a munkások eledelének megkövesedett maradványai. Ez azonban nem valószínű, mert otthon nálunk is van a síkságon egy hosszúkás domb, s az is tele van lencse alakú tufakő darabokkal.”

Diοdórοsz görög történetíró (Kr. e. I. század eleje-Kr. e. 21 k.) is említést tesz Βibliοthéké című művében a piramís-együttesről. A szöveg tanúsága szerint jelentőségük építészeti látványosság voltukban áll, tehát alkalmasak arra, hogy felkeltsék az ókori turisták érdeklődését:

„Egyetértés uralkodik abban a tekintetben, hogy ezek 4 művek messze felűlmúlják az Egyiptom-szerte levőket, nemcsak az épületek tömegével és költségével, hanem az építők hozzáértésével is. Azt is beszélik, hogy inkább a művek építészeit kell csodálni, mint a királyokat, akik ezekhez megteremtették az anyagi lehetőségeket, mivel azok saját lelkük és becsvágyuk által, ezek pedig örökölt gazdagságuk és mások kizsákmányolása által vitték véghez törekvésüket.”

Kheopsz piramisa 230 m2 alapterületű és 146,5 méter magas; ez a legnagyobb piramis Egyiptomban. Kb. 2 300 000 darab, egyenként átlagosan 2,5 tonna súlyú kőtömbből építették. A piramis mellett találtak egy 42 méteres, cédrusfából készített hajót, ami ki is állítottak a helyszínen; ezen utazott a király halála után az istenekhez. Khephrén piramisa mellett egy őrszobor áll: a 72 méter hosszú, 20 méter magas fekvő, emberfejű oroszlán, a Nagy Szfinx az ókor legnagyobb szobra.
A gizai piramiskomplexum mára Egyiptom „vizuális védjegyévé” vált; gyakran találkozhatunk rajzával vagy fényképével, amelyek Egyiptom teljesen egyedi történetére, páratlan látnivalóira utalnak.



Forrás: Sándor Tibor - Ókori utak - Ókori utazók