logo

XIX September AD

Szemiramisz függőkertje Babilonban

Bizánci Ρhilón hét csodája közül ez az egyetlen, amely nem a Földközi-tenger medencéjében található. Babilon (görög: Babűlón, romváros el-Hulla városának közelében, Irak) városának romjai az Eufrátesz folyó bal partjától nem messze, az egyesült Tigris és Eufrátesz torkolatától mintegy 400 kilométerre északkeleti irányban találhatók. A város helyén már a Kr. e. IV. évezredtől kezdve lakott település állott. A sumer III. Ur-í dinasztia idején, a Kr. e. XX. században már tartományi székhely volt.

A Kr. e. XVIII. században Hammurápi Ó-babíloni Birodalmának fővárosa lett. A Kr. e. I. évezredben, amikor az Újasszír Birodalom részévé vált, sorsa viszontagságosra fordult: Szín-ahhé-eríba (Kr. e. 704-681) Kr. e. 689-ben lerombolta. Igazi fénykorát az Új-babiloni Birodalom korában, II. Nabú-kudurrí-uszur (Kr. e. 605-562) uralkodása alatt élte. Ekkor épült a hét csoda közé sorolt, kékmázas cseréppel borított városfal és Szemiramisz függőkertje is.

Kr. e. 539-ben II. Kűrosz (Kr. e. 559-530) perzsa király birodalmához csatolta, de a várost megkímélte. Hasonlóképp járt el Nagy Sándor is, amikor Kr. e. 331-ben bevonult Babilonba. Bár feljegyezték róla, hogy lebontatta Bábel tornyát, de azt is tudni vélik, hogy újjáépítését csak korai halála miatt nem rendelhette el. Utódal már semmit sem tettek a városért, sőt Kr. e. 275-ben lakóit deportálták. Attól kezdve lakatlan romvárossá vált. Pusztulásához az is hozzájárult, hogy épületei jó minőségű téglából készültek.
Mivel a környéken ez volt a legmegfelelőbb építőanyag, a várost gyakorlatilag széthordták. A romokat a XX. század elején Robert Koldewey német régész (1855-1925) tárta fel. Babilon viszontagságos története az 1980-as években újabb fordulatot vett. Szaddám Huszein iraki diktátor ugyanis nagyszabású építkezéseket rendelt el a területén.
A régészet közmegegyezéses szokásával ellentétben az ókori romok felett hasonmás épületeket emeltetett, a falakra pedig önmagát dicsőítő feliratokat vésetett. 2003-ban, az USA inváziójakor, megint csak részben a romokon, helikopterbázist építettek. Az évtized folyamán, a zavaros viszonyok között tovább folyt Irak régészeti kincseinek korábban elkezdett kifosztása. Ami túlélte mindezt a horrort, azt 2009-ben ismét megnyitották a látogatók előtt.

Az ókori fénykor idejéből nem állnak rendelkezésünkre hosszabb, idézhető források. Nem sokkal később, feltehetőleg a Kr. e. 450-es években Hérodotosz utazásai során ellátogatott a romokhoz:

„Kívülről mély és széles vizesárok veszi körül [...] A falak tetején egymással szemben emeletes épületeket húztak fel közöttük pedig egy négyes fogatnak is elegendő utat hagytak. A falakon körben száz torony áll, amelyek, akárcsak az ajtók és küszöbök bronzból készültek. [...] Magát a várost három- és négyemeletes házak alkotják, s egyenes utak szelik át, amelyek, éppúgy, mint a keresztutak, a folyóhoz vezetnek. A folyó menti falakhoz érkező utak végén kapuk találhatók, s számuk megegyezik az utcák számával. Valamennyi bronzból készült, s a folyóra nyílik. A fal tehát mintegy páncélt von a város köré. Ezen belül húzódik egy másik fel is, amely nem sokkal gyengébb az előbbinél csak alacsonyabb. A város mindkét részének közepén egy-egy épület áll. Az egyik a nagy is erős kőfallal védett királyi palota, a másik pedig Zeusz Bélosz bronzkapus szentélye. [Zeusz Βélosz a babiloni Βaá1 isten görög neve, S. T.]
Ez még az én időmben is állt, alapterülete négyszög alakú, s minden oldala kit sztadion hosszú. A szentély közepén zömök torony emelkedik [ez Βábel tornya, S. T.], amelynek szélessége és magassága egy sztadion. Ennek a tetején egy másik torony áll, azon egy harmadik is így tovább, őszesen nyolc torony. A felvezető lépcsősor valamennyi tornyon körbefut, s a közepe táján egy pihenőhely van nyugvószékekkel, hogy akik felmásznak, megpihenhessenek. Az utolsó toronyban nagy szentély található, amelyben egy magasra vetett ágyat s egy aranyozott asztalt helyeztek el. Istenkép azonban nem találhazó benne. Éjjel egyetlen férfi sem léphet be ide, csakis egy helybéli asszony, akit az isten választott ki valamennyi ottani nő közül. Így mondják a khaldeusok, ennek az istennek a papjai. Azt is állítja - bár ennek nem adok hitelt -, hogy az isten minden éjszaka meglátogatja a templomot, és lepihen az ágyba.”

A Koldewey ásatásai nyomán rekonstruált falrendszer három falból állt, amelyek közül a külső kettő közötti teret agyaggal töltötték ki. Ezért olvashatunk Hérodotosz beszámolójában kettős falrendszerről. A külső falak 8 kilométer hosszúak voltak. A falak külső felülete fénymázas téglákkal, fantasztikus ornamensekkel volt kirakva, és oroszlán-, gazella-, sárkányreliefek és fegyveres harcosok domborművel díszítették. A belső fal két oldalán, a folyóparton helyezkedett el a királyi palota. Mellettük állt a nevezetes Istár-kapu, amelynek mára csak az alapozása maradt meg.
A rekonstruált kapu a Berlinben található Pergamon Múzeumban van kiállítva. Az eredeti magassága 14 méter lehetett, és téglából kirakott állatábrázolások (bikák és sárkányok) díszítették. A kapu egy, a városba vezető felvonulási úton feküdt, amelynek falait szintén Istár oroszlánjai díszítették. Bábel tornya tulajdonképpen egy zikkurtitu (lépcsős vagy toronytemplom), amely elterjedt épülettípus volt egész Mezopotámiában.

romaikor_kep



Korábban is torony állt a helyén, de a Hérodotosz által is látottat Nabú-apai-usur (Kr. e. 658-605) kezdte el építeni, és fia, IΙ. Nabú-kudurrí-uszur fejezte be. Az ő uralmuk alatt épült meg a falrendszer és az estár-kapu is. A városon és nevezetes falain kívül Szemiramisz függőkertjét emlegették legtöbbször Babilon csodájaként. Szemíramiszról semmi bizonyosat nem tudunk, a források alapján lehetetlen megállapítani személyazonosságát.
Hérodotosz babiloni királynőnek véli, mások II. Nabú-kudurri-uszur feleségének, megint mások egy a Kr. e. VIΙΙ. században élt III. Adad-nirári nevű asszír király anyjával, a régensként néhány évig uralkodó Sammuramattal azonosítják. Vannak olyanok, akik szerint a nevezetes függőkert nem is Babilonban, hanem az egyik asszír fővárosban, Ninívében volt megtalálható. Sztrgbón mindenesetre Babilonban tudja:

„Ezért ezt a falat a világ 7 csodája között emlegetik, meg a függőkertet is, amely négyszög alakú, s mindegyik oldala 4 plethron. Kocka alakú köveken épült bolthajtáson nyugszik; a kövek űregesek, s földdel vannak megtöltve, úgyhogy a legnagyobb fák is gyökeret tudnak benne ereszteni; ezek is, meg a boltívek és boltozatok is égetett kőből és szurokból készültek. A legfelsőbb emelethez lépcsőzetes feljárás vezet, s mellettük vízemelő gépek is vannak, amelyekkel az arra kirendeltek az Εuρhratésből a vizet állandóan kiemelik. Az egy sztadion szélességű folyó ugyanis a város közepén folyik keresztü4 a kert pedig a folyó mellett van.”

Bár a források említik a függőkerteket, mégsem tudjuk, hogy milyenek voltak valójában. Koldewey babiloni ásatásai során boltívekre bukkant, és feltárta egy kút nyomalt. Összevetette a forrásokkal, és úgy vélte, megtalálta a függőkertek egy részletét. Ha így van, akkor valószínűleg a Pont du Gard római vízvezetékének oszlopaihoz hasonló, de négy irányban sorakozó pillérek tartották a kertet, aminek „padozata” talán pálmagerendákból állt (a pálmafa nedvesedés esetén sem dagad, ha kiszárad, tartja eredeti formáját).
Maga a kert akár lépcsőzetes (teraszos) is lehetett, az öntözést pedig magasan elhelyezett kutakkal oldhatták meg. Mindez impozáns, üdítő látvány lehetett az egyébként sivatagos környezetben.


Forrás: Sándor Tibor - Ókori utak - Ókori utazók