logo

XIX December AD

A férfiak úti öltözéke

Előrebocsátjuk: mai értelemben vett úti ruhát a rómaiak nem ismertek. Öltözködésüket meghatározta, hogy milyen időszakban, milyen éghajlatú vidékre akartak utazni. Nem meglepő, hogy e téren is megmutatkozott a gazdag és szegény ember közötti különbség.
A gazdag, tehát tekintélyes ember annyi és olyan ruhadarabot csomagoltatott be, amennyit szükségesnek tartott, hiszen kocsiján vagy az őt követő málhás kocsiban poggyászát magával vihette, rendszerint néhány rabszolga gondjára bízva. A szegény ember viszont ügyelt arra, hogy poggyásza ne legyen nehéz, hiszen számolnia kellett azzal, hogy esetleg magának kell cipelnie.

A római férfi, a szabad római polgár hagyományos öltözetét, a tógát inkább csak az előkelő ember vitte magával, hiszen terjedelmes, súlyos ruhadarab volt. A tóga fehér gyapjú anyagból készült, kissé merev, némiképpen a mai lódenhez hasonlító szövetből szabták ki, hogy viselőjének méltóságos tartást kölcsönözzön. Alakja olyan ellipszis volt, amelynek a nagy tengelye elérte a négy és fél méter hosszúságot. Persze alacsony termetű férfiakra is kellett gondolni, ezért kisebb tógákat is készítettek, amelyeknek nagy tengelye nem haladta meg a három métert.
Mindenesetre olyan nagynak kellett lennie, hogy viselőjét teljesen befedje. Utazásra nem felelt meg, hiszen gonddal kellett felölteni és redőzetét elrendezni, s ráadásul a mozgást is korlátozta. De ha tekintélyes ember, magasabb vagy éppen magas rangú tisztségviselő utazott, esetleg hivatalos minőségben Rómát, senatust vagy magát a császárt képviselte, köteles volt - legalább egy - tógát magával vinni és viselni is, hogy római voltát öltözetével is hangsúlyozza.

Római polgárjoggal nem rendelkező férfi ugyanis nem ölthetett magára tógát, sőt a császárkorban még a száműzöttek sem. Noha elterjedt, és igen kedvelték a könnyebb görög öltözetet, sok római megbotránkozott azon, ha egy tekintélyes római ember görög városban görög ruhát viselt.
Marcus Antonius triumvir ellen Octavianus érvül hozta fel, hogy Alexandriában, Cleopatra kíséretében görög ruhát hord. A régi vágású Tiberius császár (i. sz. 14-37 kőzött uralkodott) „enyhén megrótta” unokaöccsét, egyben fogadott fiát, Germanicust, amiért Egyiptomban a kényelmes, könnyű görög ruhát és cipőt viselte. (Tac. Arm. II. 59.) A rangbéli római tehát legalább egy tógát helyezett poggyászába. A súly nem számított, egyik kocsiról a másikra vagy a hajóra a szolgák rakták.

Az egyszerű, szegény sorsú, az utakon gyalog vándorló ember legfeljebb egy váltás ruhát vitt magával iszákjában, és ezt maga cipelte. Az a ruhadarab, amelyet mind az előkelő, gazdag, mind a szegény polgár állandóan hordott, a tunica volt, esetleg még a bőrből készült ágyékkötőt is felvette a tunica alá. De a tunicából is lehetett következtetni arra, hogy ki viseli. Nem csupán az anyag finomságán látszott meg, milyen anyagi viszonyok között él gazdája, hanem a színe is elárulta.
A tunica általában fehér volt, s csak a senatori rendűek viselhették nyaki résztől lefelé húzódó széles bíbor sávval. A lovagrendi férfiak tunicáját két párhuzamos keskeny bíborsáv díszítette. Ezt a rangot feltüntető sávot vagy beleszőtték az anyagba, vagy csak egyszerűen rávarrták. A tunica kényelmes, ujj és nyak nélküli, ingszerű ruhadarab volt, csak később készítették rövidebb-hosszabb ujjakkal, de ez már szinte az elpuhulás látszatát keltette a rómaiakban.

Az egyformára szabott hát- és mellrészt oldalt és a vállon összevarrták, a fej részére nyílást hagytak, úgy hogy bele kellett bújni, s a fejen át húzni a testre. A tunicát rendszerint gyapjúból vagy lenvászonból készítették. A fázós emberek télen nem egyet, hanem négyet is öltöttek magukra.
A tunica nem lazán borult a testre, derékban övvel kötötték át, olyanformán, hogy elől elfedje a térdet, hátul viszont térdhajlásig érjen. (Ebben is lehetett egyéni ízlést követni: Gaius Iulius Caesar, a későbbi nagy államférfi- hadvezér ifjú korában azzal keltett feltűnést Rómában, hogy lazán kötötte meg tunicája övét és a ruhadarab mélyen térde alá ért. Nem csupán a maradibb rómaiak csóválták rosszalóan a fejűket, ha Caesar öltözködéséről esett szó, hanem - ami rosszabb - a dictator, L. Sulla is kifogásolta az ifjú ember öltözködését.)
A római munkás, a kézműves és a katona nem viselt fehér színű ruhát, mert az könnyen beszennyeződött. Éppen ezért sötétebb színű, barna vagy szürke anyagból készített tunicákat hordtak, főként munka közben. A katonák tunicája rövidebb volt, a térdig érő ruhadarab gátolta volna őket menetelés közben.

romaikor_kep



Utazáskor mindenki tunicát oltott magára, de fehéret csak a kedvezőbb anyagi helyzetben élő rómaiak vettek fel. Ha az utasember a fagyos időjárás ellen védekezni kényszerült, az északi vidékeken élő katonákat utánozva - galliai szokást követve - bő, térdig érő bőrnadrágot hordott a tunica alatt, tehát egyfajta bőrből szabott alsónadrágot.

Utazásra csaknem minden római paenulát vitt magával. Ez a felső ruha egyszerű, ujjatlan köpeny volt (afféle gallér), nyitott nyakrészén át bújtak bele. (Olyan lehetett, mint a mai nők körében is divatos, dél-amerikai eredetű poncho.) Kényelmes ruhadarab volt, befedte a karokat anélkül, hogy a mozgásban gátolta volna őket, s mivel csak térdig ért, a járást egyáltalában nem akadályozta.
A paenula különféle anyagokból készült, bőrből vagy vízhatlan gyaρjúszőνetbő1; a császárkorban pedig divatba jött a bolyhos, darócszerű anyagból készített köpeny. Persze, nemcsak utazáskor vették magukra a rómaiak a paenulát, hanem esős időben és hideg évszakokban is.

Ugyancsak úti felsőruha volt a birrus: a vastag gyapjúszövetből szabott, csuklyával ellátott körgallér. Ezt főként hidegebb tájakon viselték.

Melegebb vidékeken viszont a könnyű, levegős lacernát vették fel mind utazásra, mind városi sétákra. A laterna afféle nyitott köpeny volt, a rómaiak vállukra vetették és a vállon kapoccsal (fibula, az ókorban nem ismerték a gombot!) erősítették meg. Nemcsak hűvös és esős időben viselték, hanem a kényelmetlen tóga helyett máskor is szívesen vették fel a tunica fölé.

Színes anyagból is készültek lacernák, mégpedig a dívat parancsára. Minthogy a módosabb, kézi munkával nem foglalkozó római férfi csak fehér ruhát viselt, öltözködésének egyhangúságát a színes laterna enyhítette. Kedvelték a vörös vagy ibolyaszínű lacernát, de akadt olyan ember is, aki bíbor szövetből készíttette a magáét. Ez azonban nagy fényűzésnek számított, hiszen tízezer sestertiusba került.
Jó időben az előkelő polgár lacernáját az őt kísérő rabszolga vitte. Az egyszerű munkásember lacernája, akár csak a tunicája, sötétebb színű kelméből készült. A lacernát rendszerint csuklya egészítette ki.

A görögőktől tanulták el a rómaiak a synthesis viseletét. A synthesis könnyű, szellős köpeny volt, különféle pasztellszínekben. Rómában nem volt ajánlatos az utcán viselni, de ha valaki görög városokba utazott, feltétlenül magával vitte, hiszen ott az illő viseletnek számított. A rómaiak főként étkezéseikhez vették fel, sőt tuníca nélkül is viselték, ha a bortól felhevülve nagyon melegnek érezték az étkezőhelyiség levegőjét.

A gallusοktól került a rómaiakhoz a cucullus, rövid, csuklyás köpeny. Ez olyan bő volt, hogy rossz időben akárcsak a lacernát - a tóga főlőtt is lehetett hordani. Mivel a rómaiak általában kalapot, fejfödőt nem viseltek, esős időben a csuklya védte meg fejűket. (A bő, csuklyás cucullus nem tűnt el egészen, néhány szerzetesrendben ma is viselik felsőruhaként.)

romaikor_kep



A katonák csuklyás köpenyét, a caracallát Marcus Aurelius Antoninus császár (211-21 7-iguralkodott) reformálta meg. Ő maga is állandóan viselte a bokáig érő katonaköpenyt, erről kapta gúnynevét, és Caracallaként vonult be a történelembe. Mindenesetre az általa teremtett dívat tartósnak bizonyult, még évszázadokkal később is hordták a caracallát.

Említettük, hogy a rómaiak - főként Rómában - nem viseltek kalapot, s rossz időben köpenyűk csuklyája védte meg a fejeket. Utazásra azonban rendszerint magukkal vitték kalapjukat, amellyel a tűző napsütés, eső és hó ellen védekeztek. Többfajta fejfödő is volt.
A makedóniai mintára készült alacsony nemezföveg karimája felfelé görbült, petasusnak viszont széles karimája volt. Suetonius tudósítása szerint Augustus még a téli nap ellen is petasussal védekezett, a szabad ég alatt - utazásai során pedig mindenképpen - kalapot viselt. (Sueton. Aug. 82.)

Az egyszerű ember karima nélküli nemez fejfödőt, pilleust hordott. Úgy tudták, hogy ez a sapka a régi római viselethez tartozott, ezért a szabadságot jelképezte. A rabszolgák felszabadítása alkalmával a gazda a felszabadított fejére pilleust tett, ezzel is jelezve, hogy most már szabad emberré vált (persze bizonyos korlátok között).

A rómaiak otthon, s főként a Városban szandálszerű sarut viseltek, de utazásaikhoz természetesen magas szárú, bokán felül érő cipőt vettek fel. Az egyszerű ember durvább kikészítésű bőrből varrott cipőben járt, az előkelő senatort azonban még ebben is kiváltság illette meg.
Bokát is eltakaró, magas szárú cipőjét, amelyet a lába szára közepéig cipőfűzővel erősített meg, félhold alakú elefántcsont lapocska ékesítette. Hajdanában csak a patríciusok kiváltsága volt, hogy ilyen szabású cipőt viseljenek vörös bőrből. Később már a senatorok is ilyen lábbelivel igyekeztek kiválni az egyszerű emberek közül. Hogy utazáskor ez a fajta lábbeli alkalmas volt-e gyaloglásra, nem tudjuk, hiszen az ilyen magas rangú ember nem gyalog rótta az utakat, hanem díszes, kényelmes kocsiban, carrucában utazott.



Forrás: Ürögdi György: Hogyan utaztak a régi Rómaiak? Panoráma 1979 ISBN 963 137 5