logo

XXIII Junius AD

Császárok, magas rangú tisztviselők poggyászai

Suetonius feljegyzése szerint (ha fenntartással közli is): Nero soha nem utazott ezernél kevesebb carrucával, őszvéreinek patáját ezüst papucs védte, s a kocsisok, a csatlósok, kengyelfutók gazdagon díszített öltözetben követték urukat, a császárt. Az efféle, minden bizonnyal végletes eseteket az ókorban szívesen mesélték, elhitték, mert ellenőríz-ni úgysem lehetett, és ki kételkedett volna?
Ha a császár utazott, útjára rendszerint elkísérte több tanácsosa, senatorok és magas rangú tisztviselők, és ez azt jelentette, hogy végtelen kocsi oszlop haladt az úton. A szemben jövő fogatok hajtól bosszankodtak, mert gyakran meg kellett állítani a lovaikat, félre kellett térni az útról, hogy a császári menet akadálytalanul haladhasson tovább.

A magas rangú tisztviselő is nagy poggyásszal utazott. Egy Theophanes nevű előkelő egyiptomi görög hivatalnok i. sz. 317-323 kőzött Egyiptomból a syriai Antiochiába utazott. Valóságos kis háztartást vitt magával útjára, nem is beszélve ruhatáráról!
Könnyű, rendes és ujjas fontát, könnyű és nehezebb gallért, többféle köpenyt, olyat is, amelynek csuklyája volt, ezenkívül nemezpapucsot és erős szandált csomagoltatott be, minden említett ruhadarabból többet is, s nem hiányoztak a lovaglónadrágok sem.

Vitt magával főző alkalmatosságokat, edényeket, evőeszközöket, asztalkendőket, többféle olajmécsest, lámpásokat, fürdéshez és fehérneműmosáshoz tisztítószereket (a szappant az ókorban nem ismerték), egész sereg fürdőlepedőt, kéztörlőket, fürdőköpenyt, illatszereket. Arról is gondoskodott, hogy éjjeli pihenője kellemes legyen.
Ha a napnyugta szabad ég alatt, valamely várostól távol érte, akkor sátrában töltötte az éjszakát. Ezért sátrakat, szőnyegeket, matracokat, párnákat, lepedőket, gyapjútakarókat is szállított magáva1. Ha viszont olyan városba ért, ahol vendégbarátjánál szállt meg, akkor az ő számára kellett ajándékokat vinnie. Világos, hogy ezt a rengeteg holmit körülményes volt kocsikon szállítani. Hajón pedig nem lehetett eljutni mindenhová.

Hát még ha egy császári helytartó utazott provinciájába, feleségével együtt! A köztársaság korában a proconsulokat, propraetorokat hitvesük nem kísérte el a tartományokba, hiszen legtöbb esetben csak egy esztendőt töltöttek ott, és a gyakori háborúk miatt a helytartó amúgy is a hadsereg mellett tartózkodván, az asszonyok jelenléte nem volt kívánatos.
A császárkorban megváltozott a helyzet. A császári helytartó hosszabb ideig, esetleg évekig maradt állomáshelyén, s felesége gondoskodott arról, hogy a helytartói palotában rangjuknak megfelelő fényűzést fejtsenek ki. Ha az Ott élő rómaiakat vagy a helybeli előkelőségeket fogadja a helytartó, a fényűzésből is érzékeljék Róma és a császár kimagasló helyzetét.

A kispénzű embernek nem voltak ilyen gondjai. Összecsomagolta az utazáshoz szükséges holmiját, majd poggyászával kiballagott (ha volt rabszolgája, az vitte a bőröndöt) a Város kapuja elé, s ott egy bérkocsissal megalkudva, egy cisiumra szállt fel. Azzal azután útnak indult. (Iuven. Sat. III, 11-12.)


Forrás: Ürögdi György: Hogyan utaztak a régi Rómaiak? Panoráma 1979 ISBN 963 137 5