logo

XIX December AD

Hadrianus császár utazásai

Alig akadt az ókorban uralkodó, aki annyit utazott, annyi földet bejárt volna, mint Hadrianus császár (117-138 között uralkodott). Kétségtelen, hogy a nagy hadvezérek sokat voltak úton, gondoljunk Iulius Caesarra, ő azonban szinte mindig a hadra kelt sereggel együtt - amelyet a katonapolitikai szükségletnek megfelelően mozgatott - vonult a római birodalom tartományain keresztül. A helyváltoztatás eme módját aligha nevezhetjük kedvtelésből megtett utazásnak. Éppen ezért nem sorolhatjuk a híres római utazók közé Hadrianus elődjét, Traianus császárt sem (uralkodott 98-117-íg), jóllehet hadjáratai során a birodalom nagy részét bejárta.

Merőben mások voltak Hadrianus (i. sz. 76-138 között élt) utazásai. Két alkalommal is bejárta a római birodalom szinte valamennyi tartományát, valami folyton emésztő belső nyugtalanság űzte, hajtotta. Uralkodása fő céljának a birodalmi kormányzás megjavítását tartotta, ehhez pedig ismernie kellett a különféle provinciák egymástól eltérő kormányzási rendszerét.
Törekvéseinek megfelelően szinte alig akadt olyan közigazgatási és politikai terület, ahol nem hajtott végre változtatásokat. Megreformálta a császári hivatalokat, az állami postát (a cursus publicust), és rendbe hozatta a nagy műutakat. A hadsereg szervezetén is változtatott, miután behatóan tanulmányozta a provinciákban állomásozó katonai alakulatokat.

Uralkodásának egyik jelentékeny eredménye volt a hatályos jogszabályoknak egységes szemléletű törvénykönyvbe való gyűjtése. Ő maga is részt vett - időnként - a bíróságok munkájában, s minden ügyben igazságos akart lenni. Méltányosság jellemezte tevékenységét, könnyített a rabszolgák helyzetén, gondoskodott az árvaságra jutott gyermekekről.
A vezető körök mégis bizalmatlanul szemlélték Hadrianus munkásságát és ő is bizalmatlan volt velük szemben. A nép viszont kedvelte, mivel nem zárkózott el senki elől. Több történet is tanúsítja, hogy gyakran megfordult nyilvános helyeken, fürdőkben, tereken. Egy ízben - szokása szerint - gyors léptekkel ment, amikor egy asszony megszólította, hogy kérelmét előadja. „Most nincs időm” - hangzott a császár türelmetlen válasza. „Akkor ne is légy császár!” - kiáltotta az asszony, mire az uralkodó visszafordult, meghallgatta a kérelmezőt és ügyét elintézte. (Dio 69. 6.)

Hadrianus - így írta meg sajnos elveszett önéletrajzában - azért utazott, hogy a provinciákat megismerje, gazdasági helyzetükön javítson és a birodalom védelmét megszervezze. Már uralomra jutása előtt is több helyet felkeresett, volt Moesia, Germania, Pannonia, Syria tartományokban és Görögországban. Különösen szívesen tartózkodott a görög-lakta európai és kisázsiai városokban, hiszen a hellén kultúrát annyira szerette, hogy ifjabb korában graeculusnak (görögöcskének) nevezték el.
Bár Hadrianus főként kormányzati kérdések tanulmányozása végett utazott, igazi turistaként megtekintett minden látnivalót, érdekességet, sőt - ami ebben a korban ritkaságszámba ment - még a természeti szépségeket is élvezte. Császár létére azonban nem utazhatott magában, egyszerű turistaként. Nem fényes udvartartással kísértette magát, hanem szakértőkkel, tanácsadókkal és műszaki személyzettel (hogy a megrongálódott műemlékeket helyreállíttassa), titkársággal, hogy intézkedéseit azonnal foganatosíttassa és természetesen vele voltak a praetorianus gárda egyes osztagai is. Útjára hitvese is elkísérte. Házasságuk ugyan nem sikerült, a derűt kedvelő Hadrianus és a kesernyés Sabina nehezen értették meg egymást, az uralkodó azonban meg akarta őrizni a látszatot.

Utazás közben Hadrianus nem törődött a maga kényelmével, türelemmel viselte el a tűző napot, a zuhogó esőt, a fagyot, kalapot soha nem viselt, mindig hajadonfőtt járt. Kocsijából gyakran kiszállott és gyalog folytatta az útját.
Ha a helyőrségeket látogatta meg, részt vett a katonák gyakorlatain, gyakran napi húsz mérföldet gyalogolt teljes fegyverzetben, azt ette, itta, amit a közkatonák: szalonnát, sajtot és ecetes vizet. Rómában mindig kíváncsian várták a Hadrianusról szóló híreket. Baráti körében évődtek az „utazó császár” különös és érthetetlen szenvedélyén.

Hadrianus kedvelt költője, a korhelykedő Publius Annius Florus verset írt uralkodójának:
„Nem szeretnék császár lenni, Utazni Britanniában,
Germánok közt tengni-lengni, Dideregni szkíta fagyban.”
Mire a császár menten így válaszolt Florusnak:
„Nem szeretnék Florus lenni, csapszékekben csatangolni, korcsomókban tengni-lengni, tűrni hizott szunyogokat.”
(SHA Hadrian. 16)

Első útján Galliát kereste fel és intézkedéseivel megsegítette a pénzügyi nehézségekkel küszködő városokat. Közben, nagy fájdalmára, kedvelt hátaslova kimúlt. Gondoskodott tehát róla, hogy szépen eltemessék, síremléket állíttatott neki, s maga írt rá versbe szedett feliratot. (Hadrianus annyira szerette lovalt, kutyáit, hogy ha elpusztultak, eltemette őket és síremléket állított nekik.)
Galliából a császár Germaniába ment (ezen a Rajna völgyében levő két tartományt kell érteni, főbb városai közé tartozott a mai Köln és Mainz). Itt megszemlélte a katonaságot, és ekkor elhatározta, hogy megreformálja a hadsereget. Ezután meglátogatta a közeli Raetiát, majd Noricumot (a mai Svájc, Bajorország es Ausztria nyugati területén fekvő tartományokat), visszatért Germaniába, s innen Britanniába utazott.
Emlékezetes tette volt, hogy - miután kijelölte a birodalom északi határát - a brit sziget legkeskenyebb helyén, Skóciában erődített határvonalat építtetett, hogy az északról be-betörő caledoniaiak ne nyugtalaníthassák a már meghódított és - többé-kevésbé megbékített - tartományok lakosságát. (A nagy erődvonal romjaiban ma is látható, és az Angliába utazó turisták közül sokan felkeresik és megcsodálják az egykori Hadrians Wall-t.)

Félévi britanniai tartózkodás után szülőföldjére, Hispaniába ment, de nem sokáig maradt itt, mivel a görög Közel-Kelet hellén kultúrát ápoló városai sokkal inkább vonzották, mint a még mindig kissé barbár nyugati tartományok.
A császár és kísérete Ephesosban szállt partra. Hadrianus már ismerte, és most örömmel látta viszont a szép és gazdag kikötővárost. A kormányzás gondjai mellett mindig talált időt arra, hogy vadászni menjen (szenvedélyes vadász volt), vagy a város neves filozófusaival vitatkozzék.

Ephesos után több várost is meglátogatott, mindenütt a lakosság anyagi helyzetének megjavítására törekedett: ingyen gabonát osztott, vízvezetékeket, fürdőket, nyilvános kutakat építtetett. Nem mulasztotta el, hogy a Trója romjain épült Ilion városát meg ne tekintse, és egy síremléket, amely alatt - állítólag - a homerosi hős, Ajax nyugodott, szépen helyreállíttatott.
Bithyniai útján ismerkedett meg egy szép görög ifjúva1, Antinoussal, aki a császár elválaszthatatlan kísérője lett. (Hadrianusnak ezt a nem titkolt vonzalmát - bár megszólták érte - tudomásul vették a rómaiak.)

Végül eljutott Athénba is. Már régebben is járt itt, most azonban elhatározta, hogy hosszabb időt tölt a nagy múltú városban. Nagy építkezéseket rendelt el: szinte új városrészt emeltetett, áj vízvezetéket csínáltatott és befejezte az olympiai Zeus i. e. 174-ben abbahagyott templomának építését. Ezenkívül nagy könyvtárat létesített, s kijavíttatta az Augustus építtette oszlopcsarnokot.
Új jövedelmi forrásokkal gazdagította Athént, és mindenképpen kedvezni akart kedvelt görögjeinek. Itt-tartózkodásakor járt a filozófusok körébe, ahol nem császárként, hanem egyszerű római turistaként vitapartnere volta bölcselőknek.

Első nagy utazását Hadrianus 125-ben fejezte be, majd visszatért Rómába. Tevékenységi láza nem csökkent: saját tervel alapján a Forum Romanumon felépíttette Venus és Roma templomát (nagy méreteire utaló falmaradványai még ma is láthatók a Titus-diadalív szomszédságában), helyreállíttatta a tűzvésztől elpusztított Pantheont, amely talán még szebb is lett, mint eredetileg volt.
Hadrianus, szerényen, nem tüntette fel a nevét, tehát az épület homlokzatán ma is az eredeti építtető, Marcus Agrippa neve áll. Saját mauzóleuma építtetéséhez is hozzáfogott a Tíberis túlsó partján, amely a megszentelt határmesgyén, a pomeriumon kívül esett. (A pomeriumon belül tilos volt temetkezni.) A mauzóleum kissé emlékeztetett Augustus családi síremlékére, de Hadrianus a magáét nagyobbra tervezte. (Az évszázadok során többször is átépítették, s ma Angyalvár néven Róma egyik legismertebb jelképe.) Persze a császárnak arra is volt gondja, hogy a Tiberisen - a mauzóleum elé - hidat építtessen, amely kiegészítve és erősen restaurálva ma is megvan.

A császár 127-ben jónak látta, hogy beutazza Itáliát. Átkelt a tengeren, hogy Siciliába is eljusson, mert nagyon érdekelte a nevezetes tűzhányó hegy, az Aetna. Társaival együtt meg is mászta, és ott töltötte az éjszakát, hogy a napfelkelte szépségében gyönyörködjék. I. sz. 128-ban Athenbe ment, 129-ben pedig ismét beutazta a közel-keleti görög tartományokat. Ez alkalommal megmászta Casius hegyét, itt is a napfelkelte szépségét akarta élvezni.
Egyiptomot is fel akarta keresni, hogy lássa a híres piramisokat, szfinxeket, Memnon oszlopait, hallhassa a rejtélyes hangokat (nevét be is karcolta az egyik alapzat kövébe). Egyiptomi útját beárnyékolta Antinous halála. A szép ifjú a Nílusba fulladt és a szerencsétlenség okát soha nem sikerült kideríteni. A császár vigasztalhatatlan volt, mindenfelé Antinous emlékét akarta szobrokkal, építményekkel, sőt egy új egyiptomi város, Antinoupolis alapításával is megörökíteni.

Hadrianus a béke korszakát kívánta megteremteni a római birodalomban. Utazásainak is egyik célja az volt, hogy a keletkező ellentéteket elsimítsa és jólétet teremtsen. Éppen ezért mélyen érintette az i. sz. 130. évi zsidó felkelés, amely öt évig tartott és Iudaea tartomány pusztulásival ért véget.
Hadrianus ezután a provinciának, de még fővárosának nevét is megváltoztatta, hogy egyszer s mindenkorra elvegye a lakosság kedvét a felkeléstől. A tartomány neve Syria Palaestina lett, fővárosa pedig - Jeruzsálem helyett - Aelia Capitolina nevet kapta. (Ezóta Palesztina ennek a területnek a neve a köztudatban.)

Antinous halála annyira megtörte Hadrianust, hogy egykori jó kedélye soha nem tért vissza többé. Csupán építkezési szenvedélye maradt töretlen. Visszatérve Rómába, elhatározta, hogy Tibur (ma Tivoli) mellett valóságos kis várost építtet, ahol mindazokat a műemlékeket, amelyeket útjai során megismert és megszeretett, kicsinyítve felépítteti, természetesen nem mulasztva el, hogy Antinousának itt is emléket állítson. Az épületek, ha kisebbek is az eredetieknél, olyan nagyok voltak, hogy bennük a császár kíséretével és praetorianusaival együtt megszállhatott.

Élete utolsó éveiben Hadrianus sokat betegeskedett, kínzó fájdalmak gyötörték, utazásra már gondolnia sem lehetett. Legfeljebb annyira, hogy elhagyva épülő villacsoportját, Tiburból Rómába utazott, majd rövid idő múlva Baiaeba költözött.

Ott halt meg, sok szenvedés után, 137-ben, hatvankét éves korában.



Forrás:
Ürögdi György: Hogyan utaztak a régi Rómaiak
Panorama 1979