logo

XX September AD

Pál az utazó

romaikor_kep



Amikor Istvánt Jézussal foglalkozó prédikációi miatt halálra kövezték, ott volt egy Saul nevű férfi is, aki helyeselte a gyilkosságot. Röviddel ezután mégis ő lett a világ egyik leghíresebb keresztény igehirdetője. Kr.u. 1-ben, zsidó szülőktől született, Kilikia római provincia fővárosában, Tarszoszban. Apja római polgár volt, és ez azt jelentette, hogy ő is római polgár lett. Amikor zsidó otthonától és barátaitól távol volt, római nevét - a Paulust, Pált - használta.

Az ifjú Sault Jeruzsálembe küldték iskolába, ahol a híres Gamaliél rabbinál tanult. A farizeusok pártjához csatlakozott, és buzgón betartotta a zsidó törvényt, minden részletében. Valószínűleg Jeruzsálemben tartózkodott Jézus küldetése és halála idején, de arról nincs tudósításunk, hogy találkozott volna Jézussal.

Saul, amikor meghallotta István beszédét, egy dologban biztos volt: gyűlölte Jézus követőit. Ezek arra biztatják a népet – gondolta -, hogy szegje meg Isten törvényeit. És hogyan lehetne messiás olyan valaki, akit mint valami bűnözőt megfeszítettek? Arra a következtetésre jutott, hogy a keresztényeket ki kell irtani, mielőtt még nagyobb befolyást szereznek. Engedélyt kért a főpaptól, hadd kutassa fel és hozza vissza Jeruzsálembe a Damaszkuszba menekült keresztényeket, hogy a bíróság itélkezhessen felettük.

Már majdnem megtette a 225 kilométeres utat északra, Damszkuszba, amikor történt valami, ami megváltoztatta az életét. Egy látomást látott: Jézust látta, és hallotta, hogy őt szólítja. Egy szempillantás alatt rádöbbent, hogy amikor a keresztények ellen harcolt, valójában magával Istennel harcolt. Látta, hogy Jézus volt Isten messiása, és immár nem halott, hanem él.

Amikor Damaszkuszba érkezett, nem fogta el a keresztényeket, hanem elkezdett maga is velük együtt istentiszteletekre járni. Mindenki megdöbbenésére nem azért ment a zsinagógákba, hogy elítélje a keresztényeket, hanem hogy újonnan ébredt hitéről beszéljen ott is. Nem sokkal ezután történt, hogy néhány zsidó összeesküdött ellene, hogy megöljék. Csak úgy tudott megmenekülni, hogy egy kosárban leeresztették Damaszkusz városfaláról. A keresztények üldözője most maga lett üldözött.

Három évvel azután, hogy keresztény lett, Saul találkozott Jeruzsálemben Jézus néhány követőjével. Azok féltek tőle, azt gondolták, hogy lehet, hogy csak színleli a kereszténységet, hogy elfoghassa őket. Barnabás azonban megbarátkozott Saullal, és bemutatta őt néhány apostolnak.
Az apostolok megbizonyosodtak róla, hogy Saul megváltozott, és meghívták, hogy ossza meg velük Jeruzsálemben az igehirdetés munkáját. Ellenségei azonban megint az életére törtek, így aztán ismét menekülnie kellett. Caesareába utazott, és onnan hajón haza Tarszoszba. A következő tíz évet valószínűleg otthon töltötte, igehirdetéssel, és részt vállalva a családi sátorkészítő iparban.
Saul, aki nem egy keresztény egyházat alapított, akárcsak Ábrahám (a zsidó nép ősatyja), hamarosan megváltoztatta nevét. Élete hátralévő részében római nevén ismerték, Pálnak, amely név a nem-zsidó hallgatóság körében otthonosabbnak hangozhatott.


Az első utazás, Kr.u. 46-47

A szíriai Antiokheia ötszázezer lakosával a római birodalom harmadik legnagyobb városa volt. Virágzó egyházát röviddel Jézus halála után azok a keresztények alapították, akik az üldöztetések miatt menekültek el Jeruzsálemből. Ők voltak az elsők, akik nagy számban fogadtak be az egyházba nem zsidókat is.
Amikor Barnabás Jeruzsálemből megérkezett, hogy megvizsgálja, mi a helyzet, el volt ragadtatva attól, amit látott. Rögtön Tarszoszba ment, hogy magával hozza Sault is. Ezután egy éven át tanították az új keresztényeket Antiokheiában.

Az egyház azonban szükségét érezte annak, hogy az apostolokat távolabbi területekre is elküldje az örömhírrel. Így ők ketten felkerekedtek, és segítőtársul magukkal vitték Barnabás unokaöccsét, János Márkot. Antiokheia kikötőjéből, Szeleukeiából Ciprusba hajóztak. A szigetet Barnabás - mivel ott született- jól ismerte.

Szalamiszban, ahol partot értek, a zsidó zsinagógában tanítottak. Azután a 160 kilométerre fekvő Paphoszba utaztak, a sziget fővárosába. Tanításuk olyan nagy hatással volt Sergius Paulusra, Ciprus helytartójára, hogy ő is megkeresztelkedett, bár egy varázsló, akinek korábban a befolyása alatt állt, ellenezte.

A hittérítők Ciprustál északra vitorláztak, a mai Törökország területére. Bár kettejük közül Barnabás volt az idősebb, nagyobb tehetsége révén hamarosan mégis Pál vált vezetővé. Pergé mellett értek partot, és északra, Galatia provincia hegyei felé indultak. János Márk ekkor váratlanul elhatározta, hogy otthagyja őket, és visszatér Jeruzsálembe. Okai nem világosak. Talán megijedt a rájuk leselkedő veszélyektől, vagy egyszerűen csak honvágya támadt.
A későbbi években azonban értékes vezetőnek bizonyult. Pál, amikor élete végén börtönben ült, leveleiben úgy hivatkozott Márkra, mint barátjára és munkatársára. Valószínűleg ez a Márk volt Márk evangéliumának szerzője.

A piszidai Antiokheiában Pált meghívták prédikálni a zsinagógába, és sok istenfélő áttért a keresztény hitre. Amikor azonban azt mondta a nem-zsidóknak, hogy nem kell betartaniuk a zsidó törvény minden előírását ahhoz, hogy Isten elfogadja őket, a zsidók féltékenyek és mérgesek lettek. Így Pált és Barnabást kiűzték a városból.

Ugyanez történt a következő helyen, Ikónionban is, ezért Pál és Barnabás a 40 kilométerre fekvő Lüsztrába menekült. Amikor Pál meggyógyított egy bénát, a babonás helybeliek annyira elképedtek, hogy azt gondolták, Pál és Barnabás nem más, mint Hermész és Zeusz görög istenek emberi formában. Sok fáradságba került, míg megmagyarázták nekik, hogy ők ama nagy Isten követei, aki a földet teremtette.

Ekkor megjelent néhány antiokheiai és ikónioni zsidó, és folytatták a saját városukban elkezdett áskálódást ellenük. Pált csaknem halálra kövezték, de elég gyorsan felépült ahhoz, hogy továbbmenjenek tanítani egy másik helyre, Debrébe.
Pál és Barnabás ezután visszatért Lüsztrába, Ikónionba és Antiokheiába, hogy bátorítsa az új keresztényeket, és kinevezze az egyházi vezetőket. Már két éve távol voltak, és 2240 kilométert tettek meg szárazföldön és tengeren, mire visszatértek a szíriai Antiokeiába.


A második utazás, Kr.u. 50-52

A következő út kétszer ilyen hosszú volt. Három évvel később kezdődött, amikor Pál rájött, hogy ideje visszamennie a Galatiában alapított egyházakhoz. felkerekedett Antiokheiából, és magával vitte barátját, Szilaszt is.
Kétségkívül meglátogatták Tarszoszt, Pál szülővárosát, amikor útjuk Szírián és Kilikián át vezetett. Úgy találták, hogy Debrében, Lüsztrában és a piszidiai Antiokheiában az egyházak virágzanak. Lüsztrában találkoztak Pál egy fiatal görög barátjával, Timotheosszal, és magukkal vitték útjukra.

Pál nyugatra, Asia római provincia fővárosába, Epheszoszba akart menni. A körülmények azonban megakadályozták ebben, így Pál és Szilasz Asia észak-nyugati partja, Troász felé fordult. Ez a város a régi Trója helyén feküdt, amelynek harcosai Pál kora előtt 1200 évvel, tíz éven át harcoltak a görögökkel.

Pál itt álmot látott, amelyben Isten azt mondta neki, hogy keljen át Európába, és ott is tanítson. Pál, Szilasz és a hozzájuk csatlakozó Lukács áthajózott a görögországi Neapoliszba. Az Észak-Görögországot átszelő római út, a híres egnatiai út mentén végiglátogatták a görög városokat.

Virágzó egyházakat alapítottak Philippiben és Thesszalonikében. A következő évben a melegszívű Philippi-beli keresztények különösen megszerették Pált. De ellenzőik is akadtak. Rövid börtönpihenőjüknek egy földrengés vetett véget. A város babonás vezetői szabadon bocsátották a keresztény foglyokat.
A hittérítők továbbmentek Bereiába, de Pálnak ismét ellenségei támadtak, ezúttal thesszalonikéi zsidók. Gyorsan menekülnie kellett, így dél felé, Athénnak vette útját, ahol megvárta míg társai csatlakoznak hozzá.

Pál nem szándékozott Athénban időzni és prédikálni, de a bálványok és szentélyek sokasága elszomorította. A piactéren beszélni kezdett a népnek Jézusról, és vitára hívta ki a filozófusokat. felkérték, hogy fejtse ki nézeteit az Areiopagosz dombján ülésező városi tanács előtt. Egyesek zavarba jöttek, mások nevettek, amikor Jézus feltámadásáról beszélt. Voltak azonban, akik hittek neki és megkeresztelkedtek, mielőtt Pál továbbment volna Korinthoszba.

Pál tizennyolc hónapig maradt Korinthoszban, Szilasz és Timótheosz is csatlakozott hozzá. Annak ellenére, hogy a város erkölcsi és társadalmi rendje nagyon romlott volt, az egyház gyorsan növekedett. Az emberek ingatagsága és erköcstelensége az egyházra is hatott. Később, a korinthoszi egyháznak írott leveleiben Pál nyíltan beszélt a hívők részeg magatartásáról az összejövetelek alatt, és a rossz kapcsolatról az egyház tagjai között. A város sok fontos polgára, köztük a gazdag háztulajdonos Titus Justus, akinek a házában az egyházközség találkozott, és Erastus a városi kincstárnok is keresztény lett.

Pál és társai végül Kenkhré kikötőjéből vitorláztak el. Útjuk utolsó szakasza, Epheszoszon, Jeruzsálemen és Caesareán keresztül Antiokheiába, mintegy 1600 kilométert tett ki. Az egyház immár nemcsak Palesztinában, Kis-Ázsiában, hanem Görögország jelentősebb városaiban is szilárdan megvetette a lábát.


A harmadik utazás, Kr.u. 52-56

Pálnak végül sikerült teljesíteni régi vágyát, hogy meglátogassa Epheszoszt. A 250 ezer lakosú város Artemisz (római nevén Diana) templomáról volt híres. A helyi ezüstművesek vagyont gyűjtöttek istennő-szobrocskáikkal, amelyeket az évente megrendezett nagy artemisz-ünnepre a városba érkező embereknek árultak.

Pál több mint két évet töltött Epheszoszban. Egy ideig a zsinagógában tanított, majd Türannosztól bérelt iskolát tanítás és viták céljára. Betegeket gyógyított. Néhányan, akik fekete mágiát űztek, megkeresztelkedtek, beismerték gonosz üzelmeiket, ráolvasó könyveiket elhozták és nyilvánosan elégették. Az egyház olyan nagyra nőtt és úgy megerősödött, hogy heves ellenszenvet váltott ki a városban.

Az ezüstművesek ipara lehanyatlott, mert az emberek már nem hittek Artemiszben. Egy Démétriosz nevű ezüstműves gyűlést hívott össze, mert attól félt, hogyha Pálnak továbbra is megengedik a tanítást, fel kell hagyniuk az üzlettel.
A kézművesek haraggal telve kivonultak az utcára. Hamarosan nagy csődület támadt, és magával hurcolva Pál két társát, Gaiust és Arisztarkhoszt, követte a kézműveseket a színházba. A 25000 ember befogadására alkalmas színházban két órán át óriási volt a hangzavar, amíg a tömeg ezt kántálta: „Nagy az epheszosziak Artemisze!”
Végül a város jegyzője csillapította le őket. Kijelentette, hogy a keresztények semmilyen bűnt nem követtek el, és ha valakinek panasza van Pál ellen, azt törvényes úton, a bíróságnál kell bejelentenie. Figyelmeztette őket, ha nem mennek gyorsan haza, számolniuk kell a veszéllyel, hogy római uraik megbüntetik őket lázadásért.

A nép megfogadta tanácsát és hazament. Az egyház békés növekedése értelmében azonban Pálnak al kellett hagynia a várost. Elindult újra Görögországba. Amikor szakadás következett be a korinthoszi egyházban, Pál egy levéllel elküldte Titust, hogy oldja meg a nehézségeket. Most azonban személyesen akart odamenni. Philippin, Thesszalonikén és Bereián keresztül ért oda, és három hónapot töltött Korinthoszban.
Miután rendbehozta a korinthoszi egyház ügyeit, és meghallotta, hogy meggyilkolására újabb zsidó összeesküvést szőnek, Pál a szárazföldön keresztül visszatért Philippibe.

Innen Troászba hajózott, ahol Görögország és Kis-Ázsia számos egyházából csatlakoztak hozzá barátai. A szegény jeruzsálemi keresztények számára pénzt gyűjtöttek egyházaiktól. Pál így akarta bizonyítani a palesztinai keresztényeknek, hogy a nem-zsidó keresztények törődnek velük, és mindannyian Jézus Krisztus egy és ugyanazon egyházának tagjai.


Jeruzsálemből Rómába, Kr.u. 60-61

Pál alig néhány napja volt Jeruzsálemben, máris újra bajba került. Ellenséges zsidó zarándokok, valószínűleg epheszoszi látogatók, felismerték a templomban. Megvádolták, hogy egy nem-zsidót is behozott a templom belső udvarára, ahol pedig csak zsidók tartózkodhattak. Állításuk hamis volt, de gyorsan zavargást okozott. Pált csak az éppen idejében érkező római katonák mentették meg a haláltól azzal, hogy az Antónia vár biztonságos termeibe vitték.
Pált saját biztonsága érdekében titokban átszállították a tartományi helytartó főhadiszállására, Caesareába. Két éven át ült börtönben, amíg a helytartó, Felix töprengett, mit tegyen vele. Festus, a Felixet felváltó új helytartó elhatározta, hogy Jeruzsálemben állítja bíróság elé Pált, ahol zsidó vádlói ismertethetik az ügyet. Pál kevés esélyt látott arra, hogy a zsidó hatóságok előtt kivívja igazát, ezért, élve római prolgárságával, fellebbezett, hogy Rómában, a császár előtt vizsgálják ki az ügyét.

Pált egy római centurio, Julius őrizetére bízták, aki jól bánt vele, és megengedte, hogy barátai, Lukács és Arisztarkhosz is vele utazzanak. A római tengeri út majdnem szerencsétlenséggel végződött, a hajó ugyanis a vad szelek szeszélyének kitéve két hét után zátonyra futott Málta szigetén. Hogy könnyebbé tegyék a hajót, a búzarakományt a tengerbe szórták, a 276 utasnak és a személyzetnek pedig partra kellett úsznia.

A három hónapos máltai tartózkodás alatt Pál folytatta a tanítást Krisztusról, majd egy másik gabonaszállító hajóval az itáliai Puteoli kikötőjébe érkeztek. Pálnak megengedték, hogy egy hetet ott töltsön a keresztényekkel. A Rómáig hátralévő 240 kilométert a híres úton, a Via Appián tették meg.

Pál régóta dédelgetett vágya volt, hogy eljusson Rómába. Most azonban tárgyalásra váró fegyencként érkezett meg. Egy katona őrizte, de megengedték neki, hogy saját szálláson lakjon. Onnan leveleket írhatott egyházainak, vendégeket fogadhatott, és taníthatott mindenkit, aki eljött, hogy meghallgassa. Két évig lakott itt, és itt ér véget Lukács elbeszélése. Nem tudjuk mi történt ezután. Valószínűleg kihallgatták Neró császár előtt, és ártatlannak nyilvánították.
Ezután még további két évet tölthetett utazással, tanítással és az egyházak bátorításával, mielőtt Kr.u. 64-ben, amikor a társadalmi elégedetlenségek idején a keresztényeket zaklatták és üldözték, Rómában mártírhalált halt hitéért.



Forrás:
http://mazsola.iit.uni-miskolc.hu/~drdani/biblia/kepek/index.html#pal_masodik_ut