logo

XIX September AD

Gyógyfürdők és fürdőhelyek

Természetesen Itáliában is akadt elegendő történelmi emlék, amely kielégíthette a turista kíváncsiságát. Tiburban Horatius házát nézhette meg a római turista, Caietában pedig azt a helyet, ahol a triumvirek pribékei i. e. 43-ban meggyilkolták Cicerót. Mindenütt akadt elég látnivaló.
A módosabb római polgárok egyébként is gyakran voltak úton, hiszen a császárkorban senkinek a jelenlétét nem igényelték a Forum Romanumon lezajló események, még a köztársaság idején csak a legmelegebb, egészségtelennek tartott hónapban, augusztusban merték a politikai küzdőteret magára hagyni. Aki tehette tehát, vidéki birtokára utazott, hogy elfeledje a nyüzsgő nagyvárosi életet, és élvezze a falusi élet nyugalmát. Mások - és ezek is sokan voltak - a gyógyfürdőkben kúráltatták betegségüket.

A birodalomban sok fürdőhely volt, a ma nevezetes gyógyhelyek nagy részét már az ókorban ismerték és látogatták. Ha nem találtak is mindig gyógyulást a betegek, a környezetváltoztatás miatt is szívesen utaztak a divatos fürdőhelyekre. Az orvosok már ekkor felismerték az utazás és a környezetváltoztatás előnyeit, és azt tanácsolták betegeiknek, hogy töltsenek hosszabb-rövidebb időt bizonyos gyógyhelyeken.
Akik viszont meggyógyultak, hálából oltárköveket állítottak a gyógyító istenek tiszteletére, a gyógyforrásba pedig pénzérméket dobtak, olykor még aranyakat is. (Az Aquincum polgárvárosa melletti források foglalatában, a mai Rómaifürdőben, régészeink is találtak ilyen leleteket.)

A legkedveltebb gyógyfürdő az idő tájt a nápolyi öbölben fekvő Baiae volt. Nemcsak a szép környezet és a kénes hévízforrások csábították ide a gyógyulást keresőket, hanem a nagyvilági élet talmi gyönyörei is. Már a köztársaság korában is fényűző helynek számított, többen villát is építtettek itt, hogy állandóan visszatérhessenek.
A híres hadvezér, Gaius Marius csúzát kezeltette Baíaeban, „fényes villát építtetett és olyan fényűző módon élt, ami semmiképpen nem illett az annyi háborúban és hadjáratban olyan tevékenyen részt vevő férfihez”, állapította meg Plutarchos, és még azt is elárulja nekünk, hogy a divatos fürdőhelyen az ingatlanok ára rohamosan emelkedett. Marius villáját, „mint mondták, Cornelia hetvenötezer, majd nem sokkal később Lucius Lucullus két és félmillió drachmáért vásárolta meg.” (Egy drachma egy denariust, illetve négy sestertiust ért.)” Ilyen gyorsan emelkedtek az árak, és ilyen sok pénzt fizettek egy fényűző módon berendezett házért.” (Plut. Mar. 34. - Máthé Elek fordítása.)

romaikor_kep



Cicero is szívesen járt Baiaeba. Nemcsak a fürdőkben gyógyíttatta magát, hanem írt is itt, dolgozott és folytatta politikai tevékenységét. Egy időben Horatius is kúrálta magát Baiaeban, de orvosa, Antonius Musa (egyben Augustus orvosa is) nem ajánlotta neki a hőforrások vízét. A császárkorban továbbra is nagyon kedvelték Baiaet, Claudius császár és fogadott fia s egyben utóda, Nero is gyakran időzött itt. Nero különben azt is Baiaeban határozta el, hogy anyját, Agrippinát megöleti, és itt adta ki a parancsot a gaztett végrehajtására. Hadrianus császár is kedvelte Baiaet, s itteni villájában halt meg.
Felkapott fürdőhelynek számított Rómától északra, a Tirrén-tenger partján fekvő Pyrgi. Itt gyógyíttatta magát és itt halt meg Cn. Domitius Ahenobarbus, Nero édesapja. Ma már csak néhány villa romja emlékeztet arra, hogy hajdan divatos fürdő volt ezen a helyen.

A rómaiak szükség esetén még távoli vidékekre is elutaztak, hogy betegségükre gyógyulást találjanak. Alexandria klímája, az egyiptomi száraz meleg a tüdőbajra, de más betegségekre is kedvezően hatott. Senecát fiatal korában, amikor pályafutását még csak elkezdte, súlyos betegség döntötte le a lábáról. Orvosi tanácsra Alexandriába utazott, ahol nagynénje történetesen a császári helytartó felesége volt. Bátyja, L. Annaeus Gallin is Alexandriában gyógyíttatta tüdőbaját, de - jegyzi meg az idősebb Plinius - főként a hosszú tengeri út volt az, ami jó hatással volt a betegekre. (Plin. Nat. Hist. ΧΧΧΙ. 6. 62-65.)

A rómaiakat a természeti szépségek és a vadregényes tájak kevéssé vagy egyáltalában nem érdekelték. Ha valamit látni akartak, annak történeti, vallási vagy művészi okokból kellett csábítónak lennie. A ma annyira becsült szép vidékeken az utasember egyszerűen átutazott, figyelemre sem méltatta. Kivétel persze itt is akadt, a későbbiek során majd megismerkedünk az utazó császárral, Hadrianusszal, aki egyáltalán nem volt érzéketlen a természeti érdekességek és szépségek iránt.

Az utazás iránt lelkesedők népes táborával szemben akadtak olyan rómaiak is, akik - nem látván be annak hasznosságát - sok mindent fontosabbnak tartottak a világlátásnál. Közéjük tartozott Seneca is, a sztoikus filozófus, aki - igaz, hogy idősebb korában - a kővetkező fejtegetést vetette papírra.

„Mire is volt jó bárki számára önmagában véve az utazás? Nem mérsékelte élvezetvágyát, nem zabolázta meg kívánságait, nem fojtotta vissza haragkitöréseit, nem törte meg a szerelem fékezhetetlen rohamait, tehát semmilyen rosszat nem vetett ki a lélekből...”

„Az utazás megismertet népekkel, új hegyalakzatokat, soha nem látott kiterjedésű síkságokat, állandóan csobogó források öntözte völgyeket tár eléd; valamelyik folyó meg figyelése során természeti törvényeket: akár azt, hogyan dagad meg a Nílus a nyári árvíztől, akár azt, miként vész el szem elől a Tigris... Egyébként az utazás nem tesz sem jobbá, sem egészségesebbé. Tanulmányaiddal kell az időt tölteni, a bölcsesség mesterei kőzött, hogy megtudhassuk, mi vár még felkutatásra, s amit még nem találtak fel, azt kikutathassuk... Bizony, amíg nem tudod, mitől menekülj, mire törekedj, mi fölösleges, mi tisztességes, mi jogos és mi nem, addig nem fogsz utazni, csak kóborolni.” (Sen. Epíst. XVII- XVIII. 104. 13-15.)


Forrás: Ürögdi György: Hogyan utaztak a régi Rómaiak? Panoráma 1979 ISBN 963 137 5