logo

XIX September AD

Tömegturizmusa Nápolyi-öbölben

A 1ápolyi-öböl nemcsak az elit üdülőhelyének számított; egyes fürdőhelyek nagy népszerűségnek örvendtek a római átlagpolgárok körében is. Az elit turizmusa mellett a Vápolyi-öbölben megjelent a tömegturizmus is. Különösen így volt ez a Kr. u. I-II. században, a Pax Romanának köszönhető jólét és biztonság évszázadaiban. Ekkor üdülni vágyók tömegei lepték el az öböl meghatározott üdülőhelyeit, így Ischia szigetét és a tengerparti Baiaet.
Az öböl nemcsak tengeri fürdőzésre nyújtott lehetőséget, hanem számtalan különböző ásványtartalmú, meleg vizű forrásnak is otthont adott. A panziókat benépesítő üdülővendégek kétféle fürdés között is választhattak, csónakot bérelhettek, és egyéb szórakozási lehetőségek is a rendelkezésükre álltak. Puteoiban például két amfiteátrum is működött, ahol gladiátοr viadalokat és sportversenyeket tartottak. A fürdőhelyeken elegáns sétányok, parkok várták a pihenni, felüdülni vágyókat. A kikötőkbe érkező hajók megtekintése is a nyaralók népszerű elfoglaltságai közé tartozott:

„Hirtelen alexandriai hajók tűntek föl ma előttünk, úgynevezett ρostahajók, amelyeket előre szoktak küldeni, hogy a flotta érkezését jelentsék. Campania számára igazi orom a megpillantásuk. Puteoli egész lakossága a mólón gyülekezik, és pusztán a vitorlafajta alapján bármilyen nagy hajórajban felismeri az alexandriai hajókat...”

A turisták nagy előszeretettel látogatták a császári halastavakat, amelyek nyitva álltak a nagyközönség előtt. Az éttermeknek és fogadóknak ugyanúgy nagy volt a forgalma, mint a szuveníreket árusító boltoknak.
A leghíresebb és egyben leghírhedtebb üdülőhely azonban kétségkívül a Váρolytól 16 kilométerre nyugati irányban található Baiae volt. A település a legenda szerint Odüsszeusz kormányosáról, Baioszról kapta a nevét. Az osztrigatenyészetéről híres Lucrinus lacus (Lucrinói-tó) közelében épült üdülőhely is rendkívül népszerű, meleg vizű forrásokkal rendelkezett:

„Vannak Neapolisnak hőforrásai és fürdőépületei is, nem rosszabbak a baiaiiakná1, de nagyon elmaradnak látοgatοttság szempor jóból; ott ugyanis egy másik város alakult [Baiae, S. T.], nem kisebb Dikaiarkheuiiniil [Puteoli görög neve, S. T.], miután egyikpalota á másik mellett épült fel”

Sztrabón megjegyzéséből kiderül, hogy Baiae fürdői nagyobb népszerűségnek örvendtek, mint a több száz éves múlttal rendelkező nápolyiak, és azt is megtudjuk, hogy a fürdőhely a Kr. e. I. században épült, meglehetősen gyors iramban.

A fürdőváros „tömegturizmustól sújtott” hétköznapjairól, a fürdők világáról plasztikus képet kaphatunk Seneca „hangképekkel illusztrált” tudósításából:

„A fürdő főlőtt lakom. S most idézz fel képzeletedben mindenféle fajta hangot, ami csak elkeserítheti a füledet: mikor edzést tartanak az izomemberek, ólomsúlyzókkal hadonásznak, ha erőt fejtenek ki, vagy erőkifejtést mímelnek, hallom a nyögést; valahányszor kieresztik visszatartott lélegzetüket, sípoló, kínkeserves fújtatást hallok; ha akad afféle lomha, aki beéri az olcsó kenekedéssel, hallom a paskolást, mikor á vállára csapnak - aszerint változik az űzés hangszíne, hogy lapos vagy homorú részekre ér. Ha pedig ehhez jön egy labdázó, és elkezdi számolni a leütött labdákat, végem van. Adj hozzá még egy fenegyereket, egy rajtakapott tolvajt, no megazt, aki a fürdőben a saját hangját élvezi. S mekkora lármát üt a hatalmas vízcsobbanás, mikor beugranak a medencébe! Ezenkívül, akiknek egyebük nincs is, de legalább a hangjuk természetes! Képzeld el még a szőrtépdesőt: hogy jobban észrevegyék, átható fejhangon szüntelenül kiáltozik, és sohasem hallgat el csak mikor hónaljat tép, és maga helyett mást kényszerít sivalkodásra. No és, ahogy á lepénysütők kurjongatnak összevissza, a kolbászos, a cukrász meg mindenféle csemegeárus, jellegzetes hanghordozással kínálva portékáját.”

Ebben a levelében Seneca a csend dicséretéről értekezik, és a kívánatosnak tartott állapot ellenpéldájaként hozza fel baiaei tartózkοdásának élményeit. Baiae nemcsak felkapott fürdőhely volt, hanem laza erkölcseiről ismert „vígalmi negyed” szerepét játszotta a Nápolyi-öbölben. Jellemzéséhez forduljunk ismét Senecáhοz:

„De mint ahogy a bölcs és derék embernek egyfajta ruha jobban illik, mint a másik, s nem egy szint sem, de úgy gondola, van olyan, amelyik nem fér össze a józan életmód hirdetőjével; van olyan vidék is, amelyet a bölcs vagy a bölcsesség felé tartó elkerül, mert nem fér meg a jó erkölcsökkel. Így ha visszavonulást tervez, sosem válasza Canopust (ámbár Canopus senkinek sem meg, hogy józanul éljen) s még Baiaet sem: mindkettő a bűnök szálláshelye kezd lenni. Ott mindent megenged magának a fényűzés, itt mintha bizonyos féktelenség magából a helyből áradna - még inkább szabadjára van eresztve.
Nemcsak a testnek, hanem az erkölcsöknek is egészséges környezetet kell kiválasztanunk. Mint ahogy hóhérok közt nem akarnék lakni, úgy kocsmában sem. Látnia part mentén botorkáló részegeket, a tivornyázást a sétahajókon, a zenés karénektől felvert tavakat, s mindazt, amit a törvények alól szinte elszabadult fényűzés nemcsak elkövet, hanem még ki is kürtöl - mi szükségem rá? [...] Azok is, akikre először ruházta rá a római nép sorsa az államhatalmat, Gaius Marius, Gnaeus Pompeius és Gaius Caesar, villákat építettek ugyan Baiae vidékén, de a hegyek csúcsára rakták. Katonásabbnak látszott, ha magaslatról szemlélik az alattuk szélesen elterülő, messzi földeket.
Vedd szemügyre, milyen fekvést választottak, milyen környezetben, s miféle épületeket emeltek - meglátod majd, hogy nem villák azok, hanem erődök. Gondolod, kedve lett volna Catónak valaha is kéjlakban lakni azért, hogy a mellette elhajókázó szajhákat számlálgassa, tarkabarkára festett sajkák mindenféle fajtáját, a tavat teljesen elborító, úszó rózsákat, meg hogy hallgassa az éneklők zenebonáját? [...] De elég sokáig pöröltem Baiaeval - ámbár sosem elég sokáig a bűnökkel, azokat pedig Lucilius, mértéket s határt nem ismerve üldözd.”

Seneca, hasonlóan Platónhoz, a „léha” tömegturizmus bírálójaként lépett fel. Leírásalt nem a bennük megfogalmazott erkölcsi ítéletek miatt tartjuk fontosnak idézni, hanem inkább azért, mert rengeteg ínformáció rejlik bennük. A villák elhelyezkedésének leírása hozzásegít bennünket Baiae üdülőnegyedeinek térbeli megkülönböztetéséhez. Seneca egyéb ínformációiból pedig kiviláglik, hogy az Ibiza-tipusú, „ereszd el a hajam”-jellegű üdülőhelyek sem korunk találmányai. Kü1önböző ásatások során olyan üvegedények kerültek elő, amelyekbe az üdülőváros nevezetes látnivalóinak képét vésték bele. Ezek a helyi szuvenír ipar meglétéről tanúskodnak.

A Nápolyi-öbölben a nyaralótelepek kialakulása alaposan felvitte az ingatlanárakat:

„Martus [politikus és hadvezér, S. T.] tudvalevőleg ott a Misenumi hegyfok közelében fényes villát épített, amely sokkal kényelmesebb és fényűzőbb volt, mint amilyen illett volna a számtalan háborúban és hadjáratban tevékenyen részt vett férfihoz. Ezt a villát egyébként, mint mondják, Cornelia hetvenötezer, majd nem sokkal később Lucius Lucullus két és fél millió drakhmáért vásárolta meg. Ilyen gyorsan nőtt a fényűzés, és ilyen sok pénzt fizettek ki a pompáért.”

A baiaei villasor megszakítás nélkül folytatódott Puteoliban, majd Nápolyon keresztül, Stabiae (Castellammare di Stabia) érintésével egészen a Sοrrentói-félszigetig tartott. A tengerparti üdülőlánc minden tagjának egyedi jellemzői voltak. Baiae a szórakozásra vágyókat vonzotta. Puteoli érettebb, megfontoltabb karakterrel rendelkezett: az üdülőhely Itália egyik legnagyobb kikötőjével érintkezett.
A turisták közvetlen közelében szorgos gazdasági-kereskedelmi tevékenység folyt. Nápoly görög város maradt a császárkorban is. Az utcákon görögül beszéltek és görög öltözékben jártak. A város a korabeli kulturális turizmus központja volt. Egymást érték a zenei és költői versenyek: Nero császár (Kr. u. 54-68) is itt lépett fel először. Akadémiáknak adott otthont, lakói és látogatói közt pedig nagy számban találhattunk tanárokat és különféle intellektueleket.

A környéket egyébként a belső emigrációba vonult közéleti szereplők is felettébb kedvelték. Népszerűségét fokozta az is, hogy ideális helyszínnek bizonyult az epikureus „rejtőzködve élni” elv gyakorlatban való megvalósítására.
A Nápolyi-öböl üdülőövezetét a későbbi századokban is kedvelték. A Kr. u. III. századi gazdasági-politikai válság idején ugyanúgy népszerű maradt, mint az azt követő két évszázadban. Amikor Kr. u. 476-ban, a Nyugatrómai Birodalom bukásakor száműzték annak utolsó császárát, Romulus Augustulust (Kr. u. 475-476), az uralkodó Lucullus egykori villájában talált „menedéket” A villa több száz évvel megépítése után még mindig lakható állapotban volt.


Forrás: Sándor Tibor - Ókori utak - Ókori utazók