logo

XXI Junius AD

Villák, üdülőhelyek.

Cicerónak hat nagyobb villája volt. Egy Formíaeben (Formía, fürdőhely Róma és Nápoly között), kettő a Nápolyí-öbölben, egy Cumae (Cuma) és Neapolís (Νápοly) között, és kettő a hegyvidéken: Tusculumban (Tuscolo) és Arpinumban (Arpino). Esete nem rendkívüli. A tehetős rómaiak tavasszal elhagyták a várost, hogy megkezdjék szokásos évi peregrinatiójukat („vándorlásukat, „zarándoklatukat”).

A tengerparti villákat a kellemesen hűvös tavaszi tartózkodás céljára tartották fenn, a hegyvidékiekben pedig a forró nyári napokat vészelték át, és csak ősszel tértek vissza Rómába. Cicero nyaralói a legkeresettebb üdülőövezetekben voltak. A legkedveltebb fürdőhelyek abban a Νápσly környéki tengerparti sávban épültek ki, amelyet nyugatról Cumae és a Mísenum-fok, keletről pedig a Sorrentóí-félsziget határolt. A Kr. e. II. században építették itt az első villákat, és a környék a birodalom fennállása alatt semmit sem veszített népszerűségéből: sűrűn beépített üdülőhelyek alakultak itt ki. A késő köztársasági korszak minden hírességének volt ezen a helyen villája: a szónok Hortensíusnak, az életművész, politikus és hadvezér Lucullusnak, valamint természetesen Iulíus Caesarnak, Pompeiusnak vagy Marcus Antoniusnak. A fényűzés csúcsát Lucullus villanegyede jelentette: a tenger vizére épített kéjlakok és függőkertek rendszere jött itt létre, halastavait pedig föld alatti csatornarendszer táplálta tengervízzel.
Ifjabb Plíníus (Kr. u. 61/62-112 k.) egyik leveléből tudjuk, hogyan festett egy átlagos felső középosztálybeli tulajdonos villája. Ez a villa nem a Νápοlyi-öbölben, hanem Rómától nem messze, ugyancsak a tengerparton épült, és leírása megbízható képet ad a tehetős rómaiak igényeiről:

„Nyaralóm tágas, minden igényt kielégít, s fenntartása sem túl költséges. Bejáratánál egyszerűi, ám mégsem szegényes atrium fogad, ehhez csatlakozik egy D alakban körbefutó oszlopcsarnok, amely kicsiny, de nagyon kedves udvart vesz körül. Kiváló menedék, ha rossz az idő, az ablakok is a kiugró tető biztonságossá teszik. Az oszlopcsarnok mögött barátságos kis helyiség, mellette elég csinos, á tengerpart felé nyúló ebédlő, melyet, ha a déli szél felkavarja a vizet, lágyán bepermeteznek a megtörő, szétporladó hullámok. Az ebédlő minden falán ajtó s az ajtóknál nem kisebb ablak van, így oldalt is elöl úgyszólván három tengerre kínál kilátást. Hátul kis szoba, oszlopcsarnok, udvar, ismét oszlopcsarnok, majd az atrium látszik, azutin előtűnnek az erdők is á hosszan elnyúló hegyek.
Balra, kissé távolabb a víztől, egy nagyobb, majd egy kisebb szoba, melynek egyik ablaka a kelő nap sugaraival telik meg, á másik pedig az utolsó, alkonyi fényt őrzi. Innen is kilátás nyílik á tengerre, de távolabbra és zavartalanabbul. E szoba az előrenyúló ebédlővel beszögellést alkot, ahol a nap legtisztább sugarai gyűlnek össze, forrósodnak fel. Ez embereimnek téli tartózkodási és testgyakorló helye. Idáig érve minden szél elpihen, legfeljebb azok nem, melyek elhajtják a felhőket, de itt még akkor is nyugodtan lehet tartózkodni, ha fent az ég beborult. Ide csatlakozik egy félkör alakú szoba, amelynek ablakai a nap pályáját követik. Ennek a fényénél könyvtárul is szolgáló írópolc „ megrakva nem egyszeri olvasásra, hanem komolyabb tanulmányozna szánt könyvekkel. Innen függőfolyosó vezet át á hálószobába, s fűtőcsöveivel jótékonyan megszelídítve, arányosan sugározza szét a/elvett meleget. A ház többi része ezen az oldalon szolgáim Is szabadosaim rendelkezésére áll, de általában oly rendes Is csinos, hogy vendégeim elhelyezésére is alkalmas.
Az épület másik oldalán díszes szoba, mellette egy másik, amely lakóhelyiségnek túl nagy, ebédlőnek közepes, s beragyogja á nap és a tengerről visszaverődő fény. Mellette egy másik szoba, előtérrel; elég magas, hogy nyári, elég védett, hogy téli lakóhelyül szolgál, mert védve van minden széltől. Közös fallal csatlakozik hozzá a másik, szintén előtérrel rendelkező szoba.
Azután következik az elég széles, hideg vizű fürdőszoba, melynek két szemben lévő falánál egy-egy medence. Szorosan mellette á kenő-, az izzasztószoba, a fürdő fűtőszobája, majd még két fürdőszoba, inkább csinosak, mint fényűzőek. Igen ügyes megoldással kapcsolódik hozzájuk egy medence, amelyből a benne úszó kiláthat a tengerre. Nem messze van á labdázó terem, ide még a legnagyobb hőség idején is csak alkonyatkor süt be á nap. Majd egy torony emelkedik, földszintjén Is emeletén két-két szobával. Van benne még egy ebédlőterem, kilátással a távolba vesző tengerre, a messze elnyúló partra s á leggyönyörűbb nyaralókra. Majd egy másik, egyszobás házikó, ahonnan a napkeltét és napnyugtát lehet látná. Emellett nagy borraktár és gabοnás kamra. Alatta ebédlő, innen jól lehet hallani, hogyan viharzik és zúg, majd hogyan csendesedik el a tenger.”

Ifjabb Plinius (más néven: Gaius Plinius Caecilius Secundus) római író és természettudós nem tartozott a hívalkudó újgazdagok közé. Vagyoni helyzetének és műveltségének megfelelő igényszinttel rendelkezett, meggondolt, mértéktartó, nagyzási hóbortoktól mentes személyiség volt.
A császárok is jelen voltak a Nápolyi-őbőlben: Augustusnak négy villája volt a környéken, és Tíberíus is Capri szigetén töltötte a nyarakat; állítólag tizenkét villát építtetett a szigeten. Közülük a Villa Iovis a leghíresebb, romjai ma is megtekinthetőek. Nerónak (Kr. u. 54-68) is több villája volt az öbölben, ezek közül a legpompásabbat mostohaapja, Claudius császár építtette. Ide hívta meg anyját, Agrippinát, és itt gyilkoltatta meg.
Hadrianus császár (Kr. u. 117-138) is kedvelte Baiaet, s ottani villájában halt meg. Felkapott fürdőhelynek számított Pyrgi (Santa Severa), amely eredetileg etruszk kikötő volt a Tirrén-tenger partján; Nero apja, Gnaeus Domitius Ahenobarbus gyógyíttatta itt magát. Az uralkodók jelenléte nagy vonzerővel bírt mind az elit, mind a kíváncsi tömeg szemében. Ez a jelenség nemcsak az ókorra jellemző: az uralkodói család jelenléte az újkori turizmus történetében is rendkívül erőteljes hatást gyakorolt egy-egy tengerparti fürdőhely, gyógyfürdő vagy más turisztikai vonzerővel bíró hely fejlődésére, népszerűségére és látogatottságára.

A késő köztársaságkor hírességei közül Mariusnak és Crassusnak is volt villája Baiaeben. Természetesen jelen voltak az újgazdagok is: Vedíus Pollin, a felszabadított rabszolga - akiről Petronius Trímalchío alakját mintázta meg a Satyriconban - szintén villatulajdonos volt. Villájának neve Pauszülipon volt, ami „gondűző”-t jelent. Ebből a görög szóból származik az olasz Posillipo név; Grotta di Posillipo volt a másik neve a híres barlangnak, a Crypta Neapo1ítanának, amelyen - ahogy már említettük - Seneca csak üggyel-bajjal tudta átverekedni magát.
A fényűzés kapcsán külön kell szólnunk a halastavakról. A tengervízzel táplált murénás tavak a sznobok presztízshierarchiájának csúcsán álltak: aki adott magára valamit, rendelkezett ilyennel. Az angolnaszerű, bizarr ragadozó halakhoz különösen vonzódtak az újgazdagok. Az a szóbeszéd járta, hogy egyesek, például Vedius Pollio, emberhússal etették őket. A murénákοn kívül a gazdagok étlapján szerepelt még az osztriga is, amelyet - akárcsak manapság - telepeken tenyésztettek.


Forrás: Sándor Tibor - Ókori utak - Ókori utazók