logo

XIX September AD

Cn. Pompeius levele a Senatushoz

”Ha ellenetek, hazám és honi isteneim ellen annyi fáradságot és veszélyt vállaltam volna, ahányszor kora ifjúságomtól kezdve vezetésemmel szétszórtuk legelvetemültebb ellenségeinket s megmentettük a ti lelketeket, akkor sem járhattatok volna el távollétemben másként ellenem, mint ahogy most teszitek, atyák és összeírtak. Hiszen életkoromat megelőzve vetettetek egy jobb sorsra érdemes hadsereggel együtt egy ádáz háborúba, s ha rajtatok áll, éhséggel - e legnyomorúságosabb halállal - emésztetek el. Hát ebben a reményben küldte fiait a római nép a háborúba? Ez a jutalma a sebeknek, az államért annyiszor ontott vérnek?

Belefáradtam a levélírásba, a követek küldözgetésébe, minden meglévő és remélhető vagyonomat elköltöttem, s közben tőletek három év alatt alig egy évre elegendő költséget kaptam. A halhatatlan istenekre, vajon azt hiszitek, be tudom tölteni egy kincstár szerepét, vagy hogy egy hadsereg ellehet gabona és zsold nélkül?
Mindenesetre beismerem, hogy e háborúba nagyobb kedvvel, mint megfontoltsággal indultam el, hiszen tőletek pusztán a főhatalom címét kaptam, de negyven nap alatt felállítottam a sereget, és a már Itália nyakát szorongató ellenséget elűztem az Alpokból Hispaniába. Az Alpokon át egy másik, a Hannibálénál nekünk alkalmasabb utat nyitottam meg.

Visszafoglaltam Galliát, a Pireneusokat, Lacetaniát, az indigesek földjét, visszavertem a sokszoros túlerőben lévő, győztes Sertorius első támadását újonc katonáimmal, a telet nem városokban s nem hivatalhajhászással töltöttem, hanem táborban, a legádázabb ellenség gyűrűjében. Minek soroljam fel ütközeteimet, téli hadjárataimat, a romba döntött vagy visszafoglalt városokat? Hiszen a tények többet érnek, mint a szavak. A Sucrónál elfoglalt ellenséges tábor, a Turia folyó menti csata, a seregével és Valentia városával együtt megsemmisített ellenséges vezér, C. Herennius sorsa eléggé ismert előttetek. És mindezért, hálás atyák, nyomorral és éhínséggel fizettek.
Egyforma feltételek jutottak tehát az én seregemnek s az ellenségének: zsoldot egyik sem kap, akármelyik győztesen vonulhat be Itáliába. Intelek és kérlek hát benneteket, vegyétek ezt figyelembe, s ne kényszerítsetek, hogy szükségből magam gondoskodjam magamról. Az innenső Hispaniát, amelyet nem tart megszállva az ellenség, részben mi dúltuk romhalmazzá, részben Sertorius - a tengerparti városokat kivéve: ezek meg csak költséget s terhet jelentenek nekünk. Gallia tavaly ellátta Metellus seregét zsolddal és gabonával, most a rossz termés miatt maga is alig tengődik. Én nemcsak családi vagyonomat, hanem hitelemet is kimerítettem. Csak ti maradtatok: ha nem siettek segítségünkre, megjósolhatom, hogy hadseregünk akaratom ellenére átvonul Itáliába, s vele oda tevődik át az egész hispaniai is.”

Ezt a levelet a következő év elején olvasták fel a senatusban. Az atyáktól kijelölt consulok pedig felosztották maguk közt a tartományokat: Cotta kapta az innenső Galliát, Ciliciát Octavius. Majd a következő consulok, L. Lucullus és M. Cotta, akiket Pompeius levele s üzenetei mélyen megdöbbentettek, részben a legfőbb államérdeket figyelembe véve, részben azért, hogy el ne veszítsék dicsőségüket s méltóságukat, ha a hadsereget Itáliába visszavonják, minden lehető eszközzel zsoldot s kiegészítő csapatokat szereztek; ebben különösen a nemesség támogatta őket, melynek többségében ekkor már az indulat szavakra, a szó tettekre lobbant.



Fordította: Kurcz Ágnes

C. Sallustiuscrispus összes művei