logo

XXI Junius AD

Mithridatés levele

”Mithridatés király Arsacés királynak üdvözletét küldi. Mindazoknak, akiket országuk gondtalan állapotában háborús szövetségre szólítanak fel, meg kell fontolniuk, lehet-e valóban békében élniük, majd pedig azt, hogy a béke elég méltányos és biztonságos-e, dicsőséges vagy gyalázatos. Ha örök békében élhetnél, ha az ellenség nem volna ugrásra kész és elvetemült, ha a rómaiak megrohanásával nem szereznél nagy hírnevet, nem merném szövetségedet kérni, és hiába remélném, hogy rossz sorsomat összeköthetem a te szerencséddel. De ha jól meggondolod, éppen az szól leginkább mellettem, amiért habozni látszol: Tigranés elleni haragod a nemrég lefolyt háború miatt és az én nem éppen kedvező helyzetem. Tigranés ugyanis készségesen fogadna el olyan szövetséget, amelyet csak akarsz, engem pedig, miután annyi mindenemet elrabolták, megtanított a sors rá, hogy okos tanácsokat adjak, s - ami annyira fontos a jó sorsban lévőknek - példát nyújtok megrendült helyzetemben, hogyan intézzed ügyesebben a te dolgaidat.

Mert bizony a rómaiak valamennyi nemzettel, néppel, királlyal egyetlen, régi okból háborúztak: hatalomra és gazdagságra vágytak kielégíthetetlenül. Ezért kezdtek háborút előbb Philippus macedón királlyal, eleinte, míg a karthagóiak szorongatták őket, barátság ürügyén. Mikor ennek Antiochus segítségére sietett, Kisázsia átengedésével álnokul elfordították tőle, majd miután leverték Philippust, megfosztották Antiochust a Tauruson innen minden területétől és tízezer talentumjától. Később Persesnek, Philippus fiának, mikor sok és váltakozó kimenetelű küzdelem után kezünkbe adta magát, a samothrakéi istenek előtt szavatolták biztonságát, s e leleményes esküszegők ravaszul meghagyták életét a feltételek szerint - de álmatlansággal ölték meg. Eumenést, kinek barátságával fennen kérkednek, először a béke díjául árulták el Antiochusnak, később egy elfoglalt föld felügyelőjének tekintették; pénzét kicsikarva s gyalázatos bánásmóddal királyból a legnyomorultabb szolgává tették, és egy égbekiáltó végrendeletet koholva, ellenség módjára vezették diadalmenetben fiát, Aristonicust, amiért kérni merészelte atyjától örökölt királyságát.

Megszállták Kisázsiát, s végül Bithyniát rabolták el, amint Nicomedés meghalt, ámbár fia kétségtelenül Nysától származott, akit királynénak nevezett ki. Mert magamról minek beszéljek? Birodalmuktól mindenfelől országok és fejedelemségek választanak el, de mert az a hír terjengett rólam, hogy gazdag vagyok s nem vagyok hajlandó szolgálni nekik, Nicomedés útján háborúra ingereltek. Pedig jól tudom, milyen elvetemültek, s mindenre, ami később megtörtént, tanúul hívtam a krétaiakat, akik ez idő tájt egyedül voltak szabadok, és Ptolemaios királyt.

Megbosszulva a Nicomedés sértéseit, kikergettem Bithyniából, visszafoglaltam az Antiochustól elrabolt Kisázsiát, s levettem Görögországról a nehéz rabigát. Vállalkozásomat a szolgák legalja, Archelaus akadályozta meg a hadsereg elárulásával. Azok, akik gyávaságból vagy balga ravaszságból arra számítva, hogy az én fáradozásaim árán lesznek biztonságban, vonakodtak fegyverhez nyúlni, most keservesen lakolnak. Ptolemaios pénzével csak napról napra halasztgatja a háborút, a krétaiakra - akiket már egyszer megtámadtak - sem várhat más vég, mint a pusztulás.

Mikor én rájöttem, hogy a rómaiak belső bajaik miatt inkább csak halogatják a háborút, mintsem békét kötnének, Tigranés ellenkezésével dacolva - aki későn jött rá, hogy igazat mondtam -, s annak ellenére, hogy te távol voltál s mindenki mást leigáztak, újra fegyvert fogtam ellenük, vezérüket, Marcus Cottát Chalcedonnál a szárazföldön megvertem, a tengeren pedig tönkretettem szép hajóhadát.
Mikor Cyzicus ostrománál nagy seregemet az élelemhiány feltartóztatta, senki sem nyújtott segítséget a környéken, a tél pedig járhatatlanná tette a tengert. Így kénytelen voltam visszavonulni öröklött birodalmamba, de Pariumnál és Heracleánál hajótörés ért, és elvesztettem legjobb katonáimat és hajóimat. Majd mikor Cabiránál újra összeszedtem seregemet, váltakozó szerencséjű csatákban csaptunk össze Lucullusszal, de az ínség mindkettőnket újra meglepett. Csakhogy neki ott volt a közelben Airobarzanés háborútól nem sújtott országa, én viszont feldúlt vidékeken keresztül vonultam Arméniába.

A rómaiak pedig nem engem követtek, hanem azt a szokásukat, hogy minden országot felforgatnak, s mert szűk utakon vonulva sikerült kikerülniük az összecsapást a hatalmas sereggel, Tigranés oktalanságát győzelemként tüntetik fel.
Most pedig kérlek, fontold meg: elképzelhető-e, hogy erősebben tudsz ellenállni, vagy hogy a háború véget ér, ha bennünket megfojtanak? Tudom jól, sok katonád, fegyvered és aranyad van, ezért keresem benned én szövetségesemet, azok pedig prédájukat. Egyébként az volna tanácsos, hogy amíg Tigranés országa még sértetlen, háborúban tapasztalt katonáimmal, otthonodtól távol, kevés áldozattal, a mi testünk pajzsa mögött fejezd be a háborút, amelyben győzelmem és vereségem egyaránt veszélyt jelent neked. Vagy nem tudod, hogy a rómaiak, mihelyt nyugaton útjukat állja az óceán, erre fordítják fegyvereiket? Hogy ősidőktől fogva nem volt egyebük, csak amit raboltak, otthonukat, feleségüket, földjüket, birodalmukat beleértve? Hogy hajdan mint hazátlan, rokontalan, gyülevész népség a földkerekség büntetésére születtek? Sem emberi, sem isteni erő nem gátolhatja őket abban, hogy távoli vagy közeli, gazdag vagy nincstelen szövetségeseiket, barátaikat kifosszák, megsemmisítsék; mindenkit ellenségüknek tartanak, aki nem szolgájuk, különösen a független királyságokat.

Mert csak kevesen kívánják a szabadságot, a többség beéri igazságos zsarnokokkal; s mi gyanúsak vagyunk mint vetélytársak, akik alkalmas időben bosszút állnak rajtuk. Te pedig, aki Seleuceának, e hatalmas városnak s a kincseiről messze híres perzsa királyságnak ura vagy, vársz tőlük egyebet, mint ármányt a jelenben, háborút a jövőben? A rómaiak mindenki ellen fegyvert fognak, de leginkább azok ellen, akiknek legyőzésével a legnagyobb hadizsákmányt nyerik; nagyságukat vakmerőségüknek, csalásaiknak, sorozatos háborúiknak köszönhetik. Ezzel az erkölccsel vagy kiirtanak mindent vagy elbuknak... ami nem lesz nehéz, ha te Mezopotámiában, mi pedig Arméniában közrefognánk az élelem és segédcsapatok nélküli sereget, amely szerencséje miatt vagy a mi hibánkból eddig még nem szenvedett vereséget.
Tiéd lesz a dicsőség, hogy nagy királyoknak segítséget nyújtva eltiportad a népek kifosztóit. Intelek, tanácsolom: így tégy, s ne azt az utat válaszd, hogy a mi pusztulásunkkal a tiédet halogasd - inkább a győzelmet a mi szövetségünkben!”



C. Sallustiuscrispus összes művei

Fordította: Kurcz Ágnes