logo

XVII December AD

Herculaneum végórái

A gáz és a hőség gyilkolt

Kutatócsoportjával Mario Pagano régész az elmúlt tizennyolc évben mintegy háromszáz tetemet tárt fel a 79-ben elpusztult városban. A csontvázak közelében megmaradtak azok a tárgyak is, amelyeket a menekülők magukkal cipeltek. Pagano geológusok, vulkanológusok és antropológusok segítségével megkísérelte rekonstruálni Herculaneum végóráit.
Mióta a XVIII. században felfedezték a Kr. u. I. században, a Vezúv kitörésekor elpusztult két római várost, Pompejit és Herculaneumot, ez utóbbi háttérbe szorult Pompeji mögött. Pedig a nápolyi öböl ókori előkelőségei ezt a várost lakták. Herculaneum feltárása azonban nehezebbnek bizonyult, mivel a vulkáni kőzet néhol 25 méter vastag (a 79-es kitörés maradványát egy XVI. századi lávaömlés tovább vastagította).

Pompejit a Vezúv vulkáni törmeléke és a hamu terítette be, Herculaneumot vulkáni iszap temette el. Eddig úgy vélték, a város lakói idejében elmenekültek, ezért nem találtak az épületekben emberi tetemeket.
Mióta azonban Mario Pagano régész a tengerparti részt kutatja sorra kerülnek elő a halottak. A csontok vizsgálatából Paolo Petrone antropológus megállapította, hogy az emberek azonnal meghaltak a hősokktól és a mérges gázoktól, s nem lassú fulladás végzett velük – mint azt eddig a kutatók feltételezték.

A város lakói 79 végzetes nyarán a nem gondolták, hogy a füstölgő Vezúv kitörése halálos lehet számukra. Mikor pedig végre menekülőre fogták, vihar tört ki, s ez a háborgó tenger és a város közé zárta őket. A hirtelen támadt szél feléjük sodorta a mérges gázokat és a forró levegőt, és a parton rekedt több száz ember egy pillanat alatt szörnyet halt. Pagano húsz éve nap mint nap vallatja az egyre szaporodó leleteket, s ma már úgy véli, nagyjából tudja, mi történt.

romaikor_kep



79. augusztus 24., délután 1 óra:
A Vezúvból hatalmas füstoszlop kanyarog az ég felé. Amikor hamueső zúdul a háztetőkre, a lakók megértik, nincs idő az értékek összeszedésére, azonnal el kell hagyni a várost. Többségük az utcára rohan, hogy a tengeren csónakokban meneküljön. A hirtelen kerekedett vihar azonban magasra korbácsolta a hullámokat.


Éjfél:
A Vezúv oldalán a vörösen izzó láva elkezd lefelé ömleni.


Augusztus 25., hajnali 1 óra:
A szél Herculaneum felé sodorja a kigőzölgő mérges gázokat és a forró levegőt, amely pillanatok alatt megöli az embereket.


Hajnal 1 és 6 óra között:

Hullámokban több forró gázfelhő tör a városra, de ott már csak halottak vannak. A várost és a tengerpartot lassan befedi a vulkáni iszap.


Reggel 7 óra:
Egy hatalmas gázfelhő eléri Pompejit is, s megöli a város lakóit, akik az éjszakát túlélték, nem is sejtve, hogy Herculaneum népe már halott. Sűrűn hull a szürkés hamueső, s horzsakővel keveredve befedi a holtakat.


Reggel 8 óra:

Herculaneumra és Pompejire évszázadokra halálos csend borul.

romaikor_kep



Lupercus végórái

A Herculaneumban nemrégiben előkerült több tetem közül egyetlen férfit lehetett azonosítani. A maradványok mellett találtak ugyanis egy bronz pecsétnyomót, amelyen rajta volt a férfi neve és társadalmi státusa: Lupercus Augusti rabszolga. A tetem környezetének feltárása után Pagano megkísérelte – sok fantáziával – rekonstruálni Lupercus utolsó óráit is.

79 augusztusának végén szép nyári éjszaka volt. Lupercus egy fiatal párt figyelt a tengerparton. A jelenet azonban korántsem volt romantikus. A pár ijedten nézte a Vezúvból vastagon kiáramló felhőt. A rabszolga amott egy gazdag nőt látott, csodálatos ékszereit mind magára aggatta. Egy másiknak minden ujján aranygyűrű volt, karján pedig két-két, kígyó alakú karkötőt viselt.

„Hosszú éjszakánk lesz” – gondolta Lupercus. Sokan már aludtak a parton. Mások a csónakházakban kerestek menedéket az egyre erősebben fújó szel és a hamueső elől. Lupercus bal kezével a száját törölgette. Mindhiába, nyelvét vékony hamuréteg fedte.
Jobb kezében „igazolványát”, pecsétjét szorongatta, az egyetlen dolgot, amelyet menekültében magával vitt. Talán úgy gondolta, ő biztonságban van a víz közelében, de mi lesz a villával, amelynek gondozását rábízták. Ha történik vele valami, előkelő gazdái őt soha nem szabadítják fel.

A vihar erősödött. Lupercus egy közeli csónakházba menekült. Az ajtóban egy orvos állt, kezében orvosi táskáját szorongatta, mellette egy felfegyverzett katonát látott. Nem volt mit csináljanak, vártak.
Mások a szoba közepén körben ülve beszélgettek. Hirtelen bűzös mérges gázokkal kevert forró levegő csapott le rájuk. A katona arccal előre zuhant, kezét védekezőn tartotta maga elé. Lupercus a földön fekvő emberekre esett, de erről már nem tudott.

A parton a szürke hamu sűrűn hullott, mint a hó. A fiatal pár megdermedt testét lassan befedte a hegy oldalából lezúduló iszap. A férfi holtában is a nőt karolta óvón.



Juhari Zsuzsa