logo

XVI December AD

A menekülés

Az eredetileg istenek tiszteletére rendezett játék lassan a lakosság fő szórakozásává válik A nép egy ideje egyenesen élvezi, ha szenvedést vagy halált láthat az arénában és a színházi előadásokon. Fogadásokat is kötnek a nyertesre. Domusokban a hölgyek szépítik magukat a nagy eseményre, ők sem maradnak otthon a nagy esemény napján..

Délután egy óra van, ragyogóan süt a nap. A Vezúv környéki városok nyugalmát hatalmas dörrenés, robbanás bolygatja meg, a Vezúv kúpja az égbe repül, nyomában gáz- és porfelhő tör fel. A porfelhő elsötétíti a napot, éjszakai sötétség borul a környékre. A leszakadt kúp helyén füstoszlop emelkedik, majd lapillieső, vulkáni hamu és por zúdul a környező városokra. Hatalmas a moraj, a föld folyamatosan reng, egyre nagyobbak a lökéshullámok.
Hamar kitör a pánik. A szűk utcákon sikoltozás, fejvesztett menekülés, az emberek egymást taposva igyekeznek legalább puszta életüket menteni. Sokan elesnek. A menekülő tömeg átgázol a fekvőkön. Sokan így lelik halálukat. Mások értékeiket próbálják összeszedni. Ez a késlekedés az életükbe kerül. Menekülni csak a tenger felé lehet, a parton hatalmas tömeg gyűlik össze. A hamu és lapilli megállás nélkül hull az égből.
A füstoszlop messzire látszik, idősebb Plinius – aki Miserumban tartózkodik éppen, mint Titus császár flottaparancsnoka – elindul, hogy a flotta négyevezősoros hajóival segítséget vigyen a rászorulóknak.

romaikor_kep



Így ír nagybátyja haláláról, Tacitushoz intézett levelében ifjabb Plinius:

Ahogy közeledik ..”Ahogy közeledtek, egyre forróbb és sűrűbb hamu hullott a hajóra, majd tajtékkövek meg fekete és átizzott, a tűzben megrepedezett kődarabok. Hirtelen zátony meredt eléjük, és hegyomlás zárta el a partot. Egy darabig habozik, visszaforduljon-e, de azután a kormányosnak, aki a visszatérést tanácsolta, így szólt: „Bátraké a szerencse! Előre Pomponianushoz!”

Pomponianus Stabiaeban volt, az öböl túlsó partján (a tenger ugyanis öblöt vájt itt az enyhe ívben bekanyarodó partba). Bár oda még nem ért el a veszély, már közelről látható volt, és ha tovább növekszik, közvetlenné válhatott; ezért Pomponianus hajóra rakatta holmiját, készen a menekülésre, ha az ellenszél elül. Mikor nagybátyám, a neki kedvező széllel, hozzáhajózott, átölelte remegő barátját, csillapította, bátorította, és hogy rettegését a maga nyugalmával oszlassa el, fürdőbe vitette magát; fürdés után leheveredik és megebédel, jókedvűen vagy – ami nem kisebb lelkierőre vall – jókedvet színlelve.

Közben a Vesuvius hegyéből több helyen széles lángnyelvek és magas tűzoszlopok csaptak fel; vakító fényüket még növelte az éjszaka sötétsége. Nagybátyám, hogy a rémületet enyhítse, azt erősítgette, hogy a földművesek riadt menekülésükben otthagyott tüzei és üresen hagyott villák égnek a síkságon. Ezután lefeküdt, és mély álomba merült, akik az ajtaja előtt elmentek, hallották kövérsége miatt nehéz és ziháló lélegzetvételét.



Forrás:
http://efike.nyiltan.com/modules.php?name=News&file=article&sid=107